Azért ezek a románok azért mégis gazemberek.

Kétszer mondtad, hogy „azért”.

Ha háromszor mondom, akkor is igaz. Inkább azt kérdeznéd meg, miért mondom.

Sejtem, hogy a timesnewroman.ro poénjára gondolsz.

És te ezt csak így mondod? Téged hidegen hagy?

Inkább hideg maradok, mint folyton fortyogjak.

De hát már a címe is! „Az új Alkotmány a magyarokat védett fajjá nyilvánítja, s ezentúl évente csak két hónapig lehet vadászni rájuk.” Téged semmi sem háborít fel?! Neked már minden mindegy?!

Egyszerűen kontraproduktívnak tartom a sértődést.

Na, megint ezek a hülye szavak! Mintha szívünk nem lenne, csak agyunk!

Mindenkinél csak az egyikre esik a hangsúly.

Kösz.

Ne duzzogj már. Inkább gondolj arra, mi áll a honlap „fejlécén”: „Uram, kerüld el a románokat!” Kell ennél több öngúny? Fényesebb bizonyíték arra, hogy magukat sem kímélik?

Magukkal gúnyolódjanak, amennyit csak akarnak.

De hát azért gúnyolódnak másokkal is, mert magukkal is mernek! A humornak nincsen határa vagy korlátozottsága. Akinek van humora, annak magát kell kordában tartania.

Hát éppen erről van szó! Ők miért nem tudják kordában tartani magukat?!

Nem tudom, „Calin” (ő írta a cikket június 18-án) mennyire tartja kordában magát, még azt sem bánom, ha azt mondod, semennyire. Azt viszont tudom, hogy a humor általában nem ismer illemszabályokat. Egy humoros ember az anyját is eladná egy poénért.

Most rólad van szó, érzem…

A személyes tapasztalatok miatt és révén értem meg a világ és az élet egy részét, és rajtuk keresztül próbálom megérteni a többit. Igazad van, fiatal koromban még jobb volt a humorom…

Óóóóóóóóóóóó…

… vagy inkább azt mondom, szemtelenebb. Sokakat megsértettem, de soha nem akarattal! Mindig csak azért, mert valami vicceset akartam mondani.

Remélem, ártatlanabb poénjaid voltak, mint ez.

Hadd kérdezzek valamit. Soha nem mondtál olyan viccet a románokról, amely morbid volt?

Ilyen morbidat nem…

És gondolod, hogy egy román harsányan nevetett volna a te „nem is olyan morbid” poénodon?

Mit érdekel engem, hogy ő hogyan nevetett volna?! Különben sem egy románnak meséltem, annyi tisztesség szorult azért belém.

Annyi tisztesség? Vagy soha nem volt egy olyan román barátod, akinek vicceket mesélhettél volna?

És ha nem volt?

Akkor ne fuvolázzál a tisztességről. Akkor nem akartál megóvni senkit –egyszerűen nem is akadt, akit meg kellett volna óvnod. A magyar barátaiddal nagyot röhögtél azon, amin most mélységesen felháborodsz, mert rólad szól. Vagy egy zsidó vicc…

Megint a zsidók!

Van, aki már ezt a megjegyzésedet is zokon venné. Szóval, egy zsidó vicc. Arról sem értjük, kit bántana és miért, nem? Hiszen puszta vicc, ugye? Hát ennek nincs egy csepp humorérzéke! Hát ez már egy viccen sem tud nevetni!

De hát mégis, vadászni a magyarra!!!

Hogy is hangzottak azok a jó kis viccek? „Oldódik a probléma”, emlékszel, nem? Vagy azok, amelyekben mindig a román a legmulatságosabb az orosz és az amerikai, az amerikai és a magyar mellett, vagy bármilyen másik kombinációban.

Miért tartasz te mindig mással?!

Idefigyelj, te ökör, most már kezdek kijönni a béketűrésből. Azt hiszem, az egyetlen esélyünk arra, hogy ne rontsunk neki rögtön valakinek, és hogy ne potyogjanak a könnyeink egyhuzamban a minket ért sérelmek miatt, az egyetlen esélyünk tehát, ha megpróbálunk kilépni magunkból, és a másik sérelmeit is komolyan venni. Hidd el, nemcsak mi tudunk megsértődni, nemcsak nekünk fájhat valami.

No, elbúcsúzom, hátha a legközelebbi találkozásunkig helyrejössz szellemileg. Szia!

Szia.