Székely Ervin: Tavares – és akiknek nem kell
Elfogadták tehát a Tavares-jelentést. A nagy többséggel megszavazott EP határozat – bár a végső változata enyhébb volt, mint a bizottságban elfogadott dokumentum – alapjában véve kemény bírálatot mond a magyar kormány tevékenységéről. A jelentés felszólítja a magyar kormányt, hogy „maradéktalanul állítsák vissza az Alaptörvény elsőbbségét, törölve belőle azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság a korábbiakban alkotmányellenesnek nyilvánított”, illetve „állítsák vissza az Alkotmánybíróság kivétel nélkül valamennyi jogszabály felülvizsgálatához való jogát”, továbbá „biztosítsa valamennyi parlamenti párt számára az alkotmányozási folyamatban való lehető legszélesebb körű részvételt”.
Ez magyarul annyit tesz, hogy alkotmányos jogok sérültek Magyarországon a kormány tevékenységének eredményeként, ezért vissza kell állítani az alkotmányosság szellemiségét és a jogállamiságot. Rendkívül súlyos következtetés ez egy tagállammal szemben, különösen akkor, ha arra gondolunk, hogy az EU nem „szakosodott” a politikai jogok védelmére, elsősorban a közös pénzügyi, gazdasági politikára összpontosít.
Sokatmondó tény az is, hogy a Tavares-jelentést – megfigyelők szerint – még a néppárti képviselők egy része is megszavazta (vagy legalábbis tartózkodott), tekintettel arra, hogy a szocialista, liberális és zöld frakciók részéről – amelyek deklaráltan támogatták a dokumentum elfogadását – többen is hiányoztak a szavazásról.
Persze az EP-határozat politikai dokumentum, nem von maga után automatikusan jogi következményeket, úgy mint például a kötelességszegési eljárás, bár meglebegteti az európai uniós alapszerződés 7-es cikkelyének az alkalmazását, amely elvben lehetővé tenné annak megállapítását, hogy fennáll a súlyos jogsértés lehetősége, ám ehhez a tagországok nyolcvan százalékának a támogatására lenne szükség, ami gyakorlatilag kizárja bármilyen szankció alkalmazását.
De a kérdés nem az, hogy vannak-e az EU-nak eszközei arra, hogy kijavítsa a magyarországi demokrácia-deficitet, hanem az, hogy miként reagál Budapest egy brüsszeli sárga lapra. Mennyire elkötelezett a magyar kormány a közös európai értékek védelme mellett? Hajlandó-e korrekcióra miután nyilvánvalóan eltávolodott a demokratikus értékektől, vagy pedig folytatja makacs „unortodox” politizálását, aminek eredményeként immár ideológiai szövetségesei is kezdenek távolodni tőle?
E tekintetben a Magyar Országgyűlés által sebtében elfogadott (fogalmazási hibákat sem nélkülöző) válasz-határozata nem sok kétséget hagyott a felől, hogy a két harmados kormánytöbbség nem hajlandó figyelembe venni a közösségi törvényhozás állásfoglalását, mi több a nemzeti szuverenitás megsértésével, belügyekbe való beavatkozással vádolta meg az Európai Parlamentet. (Kitől is hallottuk mi utoljára ezt az érvrendszert?...).
Nem kevésbé elgondolkodtató, hogy a magyar parlamenti határozat nem tartalmazott érdemi választ a Tavares-jelentés kritikáira, hanem vitatta az EP jogát ahhoz, hogy állást foglaljon magyar belpolitikai kérdésekben, azt hangsúlyozva, hogy nincsenek közösségi normák, amelyek indokolnák egy ilyen dokumentum megszavazását. E tekintetben egyébként igaza van a Magyar Országgyűlésnek. Ezt maga a jelentéstevő is elismerte – legalábbis közvetve – mert ajánlást tett az EU-nak egy olyan testület létrehozására, amelyik a tagországokban az alapjogok helyzetét vizsgálná. Csakhogy a Tavares-jelentés lényege épp az volt, hogy felfedje, van-e szándék a magyar kormányban arra, hogy jóhiszeműen alkalmazza a közösségi normákat, jogi kényszerek nélkül is bizonyítsa demokratikus elkötelezettségét.
A magyar miniszterelnök brüsszeli felszólalása – amelyet elsősorban magyarországi használatra szánt, s a saját táborát kívánta megerősíteni vele, egy percig sem szándékozott a jelentés megszövegezőivel érdemi vitát folytatni – nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar kormány semmilyen politikai korrekcióra nem hajlandó. Megítélésem szerint épp ez a felszólalás törte meg a néppárt egységét és szigetelte el Magyarországot az EP-ben! Mert épp az ellenkezője igaz annak, amit a Fidesz hangoztat, hogy a baloldali pártok lejárató kampányának esett volna áldozatul Magyarország (nem pedig a kormány).
Az EPP képviselők egységének megbomlása épp azt bizonyítja: a magyar demokrácia egyre mélyülő válsága politikai, ideológiai hovatartozástól függetlenül aggasztja Európa törvényhozóit.