A londoni olimpián állítólag légvédelmi állások és mesterlövész-rejtekhelyek álltak a fontosabb helyszínek körüli épülettetőkön, a várost magát pedig még soha nem „rögzítették” annyira, a biztonsági kamerák még a közvécéket is vették.

Ilyes túlzásokat emlegetnek akkor is, amikor a szocsi olimpiáról kerül szó. Ha szóba kerül annak biztonsága, az orosz oldalon minden megnyugtató: a 2014-es sportrendezvény-sorozaton semmi ilyesmire nem kerülhet sor. Tudott, hogy a helyszín, az észak-kaukázusi régió történelmileg és a politikai jelen szempontjából egyik leginkább forrongásra képes vidéke, természetes hát, hogy a putyini presztízsrendezvényt Moszkva biztosítani fogja, nem teszik azonban „Gulag-olimpiává”, ahogy az ottaniak rebesgetik.

Igazi felszusszanás: Alekszej Lavriscsev, az FSB szóvivője lassan, tagoltan, hogy a hülyék is értsék, kijelentette: a nemzetbiztonsági szerv talpasai csak utcai összecsapások-tüntetések megelőzésére élesítettek, a Vlagyimir Csirkin parancsnoksága alatti katonák pedig nem szpecnázok csak utcát felügyelő terepruhás fürkészek.

Mielőtt még teljesen mennybe mennénk az orosz sportösvényen, s elhinnénk, hogy Szocsi lesz a világ legtapintatosabban felügyelt, sportolók, meghívottak, lakosok által a legkevésbé érezhetően katonás-rendőriesített olimpiája, nézzük csak... Négyszázezer lakosra negyvenezer rendőrtiszt jut majd. (A kicsikét nagyobb Londonban összesen húszezer rendőrt és katonát rendeltek ki.) A város körül egy 160 kilométeres biztonsági körletet hoznak létre, ami azt jelenti, hogy január 7.-től március 21.-ig útzárlatok lesznek, amelyek minden járművet kiszűrnek a területen lakókét, a riadókocsikat, a külön engedéllyel rendelkezőket kivéve. A játékok február 7-23. között tartanak. Ez azt jelenti, hogy hosszú hetekkel a előtte és utána is (a paralimpiát túllépően) a területet jobbára csak vonattal, repülővel lehet megközelíteni.

Igaz, ami igaz, a moszkvai metró-terrortámadások vezére, Doku Umarov mindeddig tartotta szavát, hogy igyekszik leinteni az orosz civilek elleni támadásokat, ám régecske terjeszti a felhívást, miszerint az emirátus-franchise résztvevői támadhatják Szocsit. Aggasztó az is, hogy a helyi cserkesz érdekképviseletek nem felejtik, micsoda alkalom ez a pánorosz rendezvény arra, hogy emlékeztessék a világot, miként szórattak szét ők a nagyvilágban a cári katonai adminisztráció által (Kaukázus meghódítása, a kaukázusi genocídium), s hogy mennyire akadályoztatva a kapcsolattartásuk Törökországba deportált véreikkel.

Sajnos lassan egyre kevesebbet lehet szabadon gondolni az olimpiai sportmindenhatóságra, a fair-playre, a „Citius, Altius, Fortius”-ra, a világ harcainak kéthetes nyugvására, ezzel szemben gondolni lehet arra – bár persze nem old meg semmit –, hogy mennyire visszatetsző az, ha szögesdrót mögött dőlnek meg sportrekordok. És filózni lehet azon is, hogy minden bekeményítés ellenére az 1972-es müncheni katasztrófa továbbfejlesztett, idővel és politikonnal lépést tartó változata ott lebeg...