Láttam egy kisfilmet. Megírom. Nem azért, mert most ez a nemzeti trend, hanem mert megdöbbentett. Felháborított. (Nézzék meg!) Tulajdonképpen reklám, a Riporterek Határok Nélkül újságíró szervezet reklámja, amelyet szombattól vetítenek a francia televíziókban.

De hát mit várhatnánk a franciáktól? Trianon óta tudjuk, hogy ők a magyarok első számú ellenségei. Ez a film is napnál világosabban bizonyítja ezt, mint ahogy azt is, amit oly régen mond nekünk a magyar nemzeti kormányzat – bizony, összeesküdt a nagyvilág ellenünk. Mert aki egy magyart bánt, az minden magyart bánt. És most újra az első számú magyart bántják, mert nagyon jól tudják, hogy az egész, sok tévelygés után egymásra talált nemzetnek az fáj!

Hát már hogyne fájna! A nemzet kétharmaddal, demokratikus választások nyomán felkent s határon kívül és belül máig kétharmaddal szeretett Vezetőjét egy kalap alá vették a világ leghírhedtebb diktátoraival! Méghogy Orbán és Putyin! Méghogy Orbán és Kim Dzsong Un, Erdogan vagy Mugabe!

Ki dönti el, hogy ki a diktátor – néhány mitugrálsz újságíró vagy a nép? A magyar nép így döntött és punktum. Tetszik, nem tetszik a franciáknak – németeknek, svédeknek, osztrákoknak, amcsiknak, mindenkinek, aki az elmúlt években mindenféle aljas, lejárató filmeket sugárzott televízióikban a magyar nemzeti unortodoxiáról –, ez van, így érez a magyar.

Ha nekünk Mohács kell, hát Mohács kell – ne akarja megmondani a külföld, mit akarjunk! Ha elegünk volt a demokráciából, hát elegünk volt, miért ne próbálhatnánk valami sajátosat megteremteni? Nyilvánvaló, hogy ez az egész kapitalizmusba oltott demokrácia nem éppen a tökély, miért kellene nekünk ebben élni, ha tudunk jobbat?

Márpedig tudunk, épp annak az embernek köszönhetően, aki ellen második megválasztása óta nem akar szűnni a nemzetközi összehangolt támadás. Nyilvánvaló, hogy egy-két dolgot ki lehet pécézni az elmúlt majdnem négy évből, de azok mind-mind az elmúltnyócévnek és a balliberális hozzánemértésnek voltak a következményei. Most pedig már Magyarország jobban teljesít, rezsit csökkent, államosít, építi és szépíti az ezer stadion országát. Kinek mi köze hozzája, mire költik az ország pénzét? Miért zavarja a nyugatot, hogy ma Magyarországot egy egykori kollégiumi szoba vezeti? Ezért persze fintorognak, miközben sokuknál máig ott trónol a királyi család, imádják, ünneplik, és senki sem kérdőjelezi meg jogukat a trónra. Beleszülettek és punktum. Azt sem firtatja senki, hogy kit válogat maga köré az uralkodó. Nekik király kell, nekünk meg Orbán. Ő a mi királyunk, s ha egykori kollégiumi társai kellenek neki, Simicska, Áder, Kövér, Deutsch.... hát szíve joga. A magyar nép hatalmazta fel rá, mi köze hozzá a nagyvilágnak?

Persze, tudom, az ilyen típusú lejárató kampányok készítői sem gondolják komolyan, hogy Orbán és Kim Dzsong Un egy kategória lenne, de kivétel nélkül azt próbálják sugallni, hogy arrafelé tart. Hogy minden diktatúra valahogy így kezdődik (ha nem katonai puccsal), lépésről-lépésre, szinte észrevétlenül, s mire a nép felébred, már késő.

Csak azzal nem számolnak, hogy mi van akkor, ha a magyar aludni akar. És mi akarunk aludni és álmodni. Álmodtunk már egy barackfát magunknak. Jó alatta, az egész nemzet ott táncol. Végre, legalább álmunkban nagyok vagyunk, s mint ez a mocskos film is mutatja, mertünk nagyot álmodni, oda is kerültünk Nagy Oroszország mellé. Oroszország is jobban teljesít, Putyin pedig az év embere lett sokadjára Oroszországban, sőt a brit Times is rá szavazott. Alakította a világpolitikát, sikerült neki. Térdre kényszerítette Amerikát a Közel-Keleten, Európát Ukrajnában, az oroszok hosszú ideje kétharmaddal szeretik. Nekik Putyin kell, mi közünk hozzá? Egy 144 milliós országban, annak 10 milliós fővárosában időnként néhány ezren, tízezren utcára vonulnak, mert egy nyughatatlan blogger, egy Navalnij nevű, korrupcióval vádolt bajkeverő áskálódik. Az a Navalnij, akit az oroszok egyetlen százaléka tart az év emberének, miközben Putyin mögé 44 százalék sorakozott fel. Elenyésző kisebbség, miért lenne nekik igazuk, amikor a többség épp az ellenkezőjét állítja?

Miért lenne szégyen Putyinnal egy kategóriába tartozni? Oroszország végre boldog, sikeres, békés és nagy. Mi is az leszünk. Békések és boldogak mindenképpen. Vége az állandó harcnak, fülke- és egyéb forradalmaknak. A Nemzeti Együttműködés Rendszere megtermette gyümölcsét, megpihenhetünk. Eljött a nemzeti pirkadat, koncentrálhatunk a jóra és szépre.

Ma este a Magyar Demokrata szerkesztőségében tervek szerint, mások mellett Orbán Viktor kormányfő és Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott megalapítja a májustól közpénzből kiadni tervezett Magyar Krónika folyóiratot, amely hitvallása szerint "nem harcol, hanem örömet mond" majd. Az alapítók koncepciója szerint az újság az Orbán által 2009-ben, Kötcsén vázolt centrális erőtér "kulturális innovációjának szellemi temploma" lesz.

Eközben egyesek tüntetnek majd. Elenyésző kisebbség, kit érdekel?