facebook cover


Sebestyén Mihály: Ki vagyok kémlelve


-A A+

Amióta az amerikai titkosszolgálat szökött fenegyereke kirobbantotta a lehallgatáshoz csatolt szenzációt, közhírré tette, hogy a CIA mindent lehallgatott, feljegyzett, mindenről tudomással bír, ami az elektrodigitália terén vagy közelében (egy kilométeres hallótávon belül) elhangzott, folytonos nyugtalanság fogott el és tart azóta is a markában.

Azelőtt is le voltam hallgatva a miliCIA által, eme tényező mintegy bele volt számítva a Romániában maradás (itt élés) szokott napi kockázati tényezői közé, a mellékhatások tekintetében viszont még nem volt időm orvosomhoz, gyógyszerészemhez és pszichiáteremhez fordulni. Másszóval valahogyan túltettem magam ezen több millió társammal együtt.

Ám ez a mostani lehallgatás komolyan aggaszt. Egyrészt én azt gondoltam, hogy soha többé nem fog előfordulni, nem kerülök többé a hatalom látókörébe, sőt azt is elhittem a nagyoknak, hogy a világdemokráciának még periférikus látásra sincs szüksége, mert – ahogyan egy régi mű- és mozgalmi dalban énekelték a proletármilliók – „minden ember oly szabad”.

Kiderült, hogy szó sincs róla, hallgatnak lefelé és felfelé, harántcsíkosan, márványosan és átlósan, lóugrásban és vízszintesen egyaránt.

Gyors fejszámolást ejtettem meg, mit is beszéltem mondjuk az elmúlt két évben mobiltelefonomon, hogy csak a legfülönfekvőbbet említsem hamarjában. Az esemesek küldözgetését kapásból kizárnám, ugyanis telefonbuta vagyok, nem tudok sms-t küldeni, sőt kibontani sem. Nem tanultam meg, nem voltam rá kíváncsi. Ha nagyon fontosnak tűnt a küldő, akkor ezt állandó szárnysegédem közreműködésével fejtettem meg, de bizonyos, hogy a CIA már régen kikódolta, eltette, hogy majd alkalomadtán felhasználja ellenem és kiskorú unokám ellen.

A másoktól kapott hívásokért természetesen nem vállalok felelősséget, ők kezdeményezték, ők hajtották végre, ők beszéltek, én ott legfennebb csak kiváltott reakcióként szerepelhetek. Saját megnyugtatásomra megállapítom, hogy az utóbbi harminc-hatvan évben kimaradtam minden jobb összeesküvésből, államcsínyből, puccsból és merénylet-előkészítő bizottságból. Az utóbbi húsz évben, szemben a korábbi két-három év pezsgésével, kiestem a legtöbb ad hoc bizottságból, grémiumból, prémiumból, plénumból, a plánumokról nem is szólva. A bombagyártásból végképp, mert tudta a CIA is, hogy alig kaptam átmenőt annakidején Bába Zoltán/Horga tanártól vegytanilag.

Aztán mégis eszembe jutott, hogy bizony-bizony személyes adatokat, infókat kottyantottam el a hendimen át. Például ott Washingtonban megtudhatták, hogy kétnaponta veszek, vétetek kenyeret, hogy ebből is a növényi magvakkal dúsítottat szeretem, s a hallottak alapján játszi könnyedséggel lehet arra következetni, hogy köreimben már évek óta nem dívik egykori kedvencem a zsíroskenyér hagymával. (Orvosilag tiltva ugyanis.) Azonkívül odaát, az Óceán túlsó partján nyüzsgő kémközpontban tisztában vannak vele, hogy a patakmartján elhelyezkedő ókori nevű piacra járok, és ott Kopácséktól szoktam pityókát (legyenek nyugodtak olvasóim, vannak székely nyelvspecialisták is a külső elhárítás szolgálatában), hagymát, hónapos retket vásárolni, hogy Zoli úrtól és a szemérmes Erzsóktól szerzem be a szőlőt és az almát, narancsot viszont csakis Pungucz nénitől vásárolok, mert az ő havasalji kertjében terem a legzamatosabb clementin, mandarin, pomello és avokadó.

Na aztán itt van az unokám, akitől megtudhatta a fürkészcsoport, hogy este szokott hozzánk jönni, legyen a napnak bármely szaka, ő mindig az estét hangoztatja, persze tőle még távol áll a megtévesztés szándéka, valamint arról is tudomást szerezhettek, vastag dosszié kerekedett ki a lekottázott álmaiból, hogy mindig sajttal álmodik, és hogy Róbert Gidát – különben amerikai állampolgár – Réber Gidának ejti.

Olykor szkájpon szoktunk csevegni amerikai és izraeli, német és bendzsóparti magyarokkal, de csupán régi erdélyi emlékeket és kódolatlan disznó vicceket szoktunk egymásnak átadni.

No persze én gyalogpolgárként nem tudhatom, mikor lesz elég ok előszedni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. (Ezt nem én mondtam, hanem még József Attila, félig román vagy tán egészen az egykori állampolgár, aki azzal is tisztában volt 1933-ban, hogy aktába írják miről álmodoztam, s azt is, ki érti meg.)

Az idézet pontatlanságáért az olvasó és a CIA elnézését kéri a felülírott.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik