A népi bölcsesség szerint, nincs az a rossz, amiben ne volna egy kevés jó is. Az alábbiakban kiderül, miért biggyesztem ezt jegyzetem elejére.

Úgy két évvel a rendszerváltás előtt a Duna-partján lévő Călăraşi-ba küldtek riportra. Nem jártam még arra, így többek közt kíváncsi voltam hogy érzi ott magát egy földim, Fóris János (Ioan Foriş), akit Szatmárnémetiből helyeztek oda első titkárnak. Feteştiben a célvonatra szállva, elkezdtem beszélgetni két odavalósival. Mondom nekik: hallom, van egy messziről jött megyei főnökük! A válasz tömören: „Igen, van egy rendes magyarunk!” (Avem un ungur cumsecade). Más el se hitte volna azt, amit még róla mondtak – például azt, hogy nem fogadta el a főnöki villát, egy kétszobás blokklakás az otthona, de én elhittem, mert régóta ismertem őt. Igy másnap reggel azon sem lepődtem meg, amikor a megyeházán beszélgetve, egyszer csak bejön a titkárnő, mire én már az udvariasság miatt is románra váltom a szót, de Fóris leintett: „Beszéljünk csak magyarul, mindenki tudja itt, hogy kik vagyunk!”

Előtte Fóris pár évig volt Szatmár megye első embere. Nehéz időszakban, amikor a külső adóságok miatt fogytán volt a pénz, s Ceauşescu erősen meghúzta rajtunk a nadrágszíjat. Szatmárnémetibe mégis egy hatalmas műtrágyagyárat akart telepíteni. Méghozzá a város alá, a Magyarországról bejövő út közelébe, a széljárás irányába. Gazdasági szakember, közgazdász lévén, Fóris átlátott a szitán (csak az számított, hogy hadd essenek seggre a határnál bejövő nyugati turisták a román iparosítástól!), összehívta tanácsadóit, mert világos, hogy a kombinát füstje és gáza megöli a várost! Úgy döntöttek: a végtelenségig húzzák a hatástanulmány elkészítését, addig az építkezést úgysem lehet elkezdeni! A tudós Elena elvtársnő többszöri sürgetésére sem készült el. Erre a központi pártvezetés jól kitolt Szatmárnémetivel, a három-négyezer munkahelyet és sok- sok mérges gázt biztosító kombinátot átadták Marosvásárhelynek, Fórist pedig büntetésből Călăraşi-ba helyezték! Úgy megbüntették, hogy az ottaniak a 89-es decemberi fordulat után sem akarták vissza engedni, még két-három hónapig az új felállásban is ő vezette a megyét.

Fóris János ma is köztünk él Szatmárnémetiben, jó békességben, mert alig van olyan ember, aki úgy tekintene rá, mint volt kommunista vezérre, mert bár funkciója szerint az volt, messze nem úgy viselkedett. Fontosabb volt számára a helyi lakosság érdeke, mint Bukarest alázatos kiszolgálása.

Igen, van ilyen és volt ilyen a régi vezetők közt, még akkor is, ha sokan azok közül, akik a mai bajokért is a múltat hibáztatják, nem akarják elismerni.

Hirtelen, de nem véletlenül az egyik magyarországi „kommunista vezér”, Nyers Rezső jut eszembe. Közismert, hogy a nemzetközileg is elismert közgazdász és csapata dolgozta ki az úgynevezett új mechanizmust, amelynek eredményeként beszivárgott a kapitalizmus, s a vele az anyagi érdekeltség több eleme, minek okán sok tízezer magán kisvállalkozás jöhetett létre az országban. Miközben a nagypolitika nyilatkozatai hűségesen támogatták Moszkvát, a gazdaságpolitika nyitott nyugat felé, így lett Magyarország a keleti tömbből elsőnek tagja a Nemzetközi Valutaalapnak. Ekkor alakult ki az úgynevezett gulyáskommunizmus, s nevezték a nyugati lapok az országot a legvidámabb barakknak.

Az idősebb korosztály tagjai még jól emlékezhetnek mennyire irigyeltük akkor a magyarországi viszonyokat, főleg az üzletek roskadozó polcait. Amikor bennünket szabályosan éheztetett Ceauşescu, a húsboltban többnyire csak csirkelábat lehetett kapni, s jegyre adtak havonta egy kiló lisztet, cukrot és 15 liter benzint, ott szinte nyugati árukínálat volt. Mindez az új mechanizmus és Nyers Rezső csapatának új szemlélete nyomán, amit valahogy Kádár János is elviselt.

Az utókor most mégis bünteti őt, aki elfogadhatóbbá tette sok millió magyar ember életét: nyugdíjából levágtak 16 ezer forintot, mert hát mégiscsak kommunista vezér volt! Csakugyan? Nem inkább az volt, aki a rosszban is akart és tudott jót cselekedni?! Nem túl nyers eljárás az, amikor a Fóris és a Nyers-szerű embereken is külön számon kérjük a kommunizmus bűneit? S vajon mennyire demokratikus? Persze ezek csak szónoki kérdések.