facebook cover


Sebestyén Mihály: Magunkra maradhatunk?


-A A+

Van az interneten, a Transindexen egy romániai magyar történeti kronológia, időtár, amely az 1990 után történtekről számol be röviden. Napról-napra követi az elmúlt huszonév eseményeit, kijelentéseit és véleményeit. Egy efféle próbálkozástól azt várná az olvasó, aki még kíváncsi arra, mi is történt vele vagy körötte a már jelzett időszeletben, hogy az események mérlegelése, értékelése, (szubjektív) kommentálása elmarad, teljesen rábízatik annak eldöntése, hogy a történtek jó vagy rossz irányban befolyásolták a néptöredék (a romániai magyarság) sorsát, esélyeit, mozgásterét, egyszóval az ő és közössége életét.

Ezzel szemben mit kapunk: az összeállító véleményt nyilvánít a felvett adatokról, személyekről, szervezetekről, az adatközlőkről. Kik is az adathordozói? Kizárólag a romániai magyar sajtó. A kronológia elhanyagolja a román médiát, holott az információhordozók köre tágabb a romániai magyar és anyaországi sajtónyilvánosságnál.

Ennél is nagyobb vétség, hogy az összeállító – saját kútfejéből vagy utasításra – erősen kritikus azokkal a megnyilvánulásokkal szemben, amelyek Erdélyben fogalmazódnak meg a magyarországi állapotokkal, kormányintézkedésekkel, jelesül a nemzeti jobboldallal szemben. Mintha azt sugallná, hogy aki a határon túlról nem ért egyet azzal, ami ma (akkor) az orbáni és borosspéteri Magyarországon történik, az nem lehet más, mint idegenszívűséggel megvert nyomoronc, nemzetáruló, sőt még ennél is aljasabb mostohafráter.

Ha tehát valaki nem bólint rá föltétlenül arra, amit odaát kijelentenek, e logika ezt sulykolja az emberbe, annak kötelezően Bukarest az ura és parancsolója, mögötte pedig a közönség tudtával avagy azon kívül már a nemzetközi reakció és cselszövés lappang, terrorizál, bankárok, a fináncoligarchia ilyen-olyan urai diktálnak. Az összeesküvés-elméletek csak úgy burjánzanak.

Nos és ha Bukarestet is bírálja, ha az onnan jövő hivatalos, kormányközeli áldást sem fogadja el kritikátlanul, ha a parlamentben a (konstruktív) ellenzék sorait vastagítja, akkor tulajdonképpen senkire sem számíthat igazán? Magában bízhat, önnönerejében, erkölcsi tisztaságában, józan javaslataiban, az aprómunkában, kompromisszumkészségében, hely- és tárgyismeretében? Abban, hogy olykor-olykor komolyan gondolják a többségiek, a kormányoldal vagy a hatalomváltásra készülő ellenzék, hogy tárgyalóképes partner, lehetséges és megbízható szövetséges, barátságos/semleges mellékbolygó?

A kérdésekre igen a válasz, amennyiben a politizálás elfogadja a kisebbségi státusból történő akarat megjelenítését, majd jó esetben annak érvényesítését, ha a Duna parti kormányok számot vetnek az erdélyi realitásokkal, és tiszteletben tartják az erdélyi polgárok többirányú választását, véleménykülönbségét, azt, hogy a szavazati joghoz juttatottak a hála érzetén túl saját véleményüket is elmondják, a szavazó fülkében jobb meggyőződésük szerint fognak dönteni. A realitásérzék erősebb, mint a propaganda és a Nagy Bábmozgató kézmozdulata.

Bukarest semmibe vételével bármit is döntsön akármely politikai csoportosulás, irányzat, a kivitelezést/végrehajtást eleve illuzórikussá teszik a hatalomtechnikai és etnikai viszonyok. Gyergyószentmiklósról szemlélve például a világ kétpólusú, fekete és fehér, jobb és baljóslatú. Kolozsvárról már jóval árnyaltabb.

Igaz, olykor az árnyékok erősebbek, mint a remény és a sorsjobbításba vetett hit, program és cselekvésvágy.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik