Aki rendszeresen olvassa a maszol.ro-t, az elmúlt hetekben, a sok száz friss információ mellett azt is megtudhatta, hogy milyen macerás ügye támadt New York polgármesterének. Bill de Blasio villával és késsel ette a pizzát, holott az átlag amerikaiak, vagyis a nagytöbbség kézzel eszi. A tányéron szépen összehajtják, szalvétával megfogják és majszolják. A városvezető pechére az egyik lesifotós lefényképezte, és a sajtó tette a dolgát. Blasio meglepődött, amikor az eset nyomán szembesítették a választás előtti kijelentésével, amely szerint úgy él, mint egy átlag amerikai – holott, lám, a fénykép egyértelműen igazolja: úgy eszi a pizzát, mint az arisztokrata! Volt erre magyarázata, hogy az ő olasz szülőföldjén így szokás, de nem sokat használt. Alig pár héttel hivatali beiktatása után, mondhatni egy semmiségért, elszenvedte az első jelentősebb hitelvesztést!

Mifelénk ennél tízszer, százszor, sőt ezerszer nagyobb hitelvesztéseket is könnyen elnéznek. Zsenge demokráciánkban fölötte szokatlan, hogy a stabil demokráciákban semmit nem bocsátanak meg a közszereplőnek, ha eltér a választások előtt tett ígéretétől, kijelentésétől. Olyannyira szokatlan, hogy a hazai sajtó is éppen csak morgott egy keveset, s csak úgy a szája szögletében mondott egy-két ejnye-bejnyét, amikor nyilvánosságra hozták: a bukaresti parlamentben ötven átülés történt alig egy év alatt. A jobb funkció és a tömöttebb zseb reményében minden tízedik képviselő pártot, ideológiát, programot, meggyőződést, inget-gatyát cserélt, anélkül, hogy választóit megkérdezte, vagy csak éppen tájékoztatta volna! Ezek az urak nem is ezüst, de aranyozott villával és késsel eszik a jelképes pizzát, ocsmányul becsapva választóikat, akik közül sokan ma is cserépszilkéből kanalazzák az aludttejet, amihez kukoricacsuhéban sütött málékenyeret törnek.

De miért is ne, amikor Ponta miniszterelnök több mint kétesen szerzett doktori címének ügyét is egy legyintéssel leseperték a nyilvánosság asztaláról! Egy nagy blablával, hogy nem úgy volt az, ahogy állítják, nem eszik olyan forrón a kását, és nincs most idő ilyesmivel foglalkozni. Közben ugyanekkor vádoltak meg plágiummal egy németországi minisztert, aki meg se várta ügye tisztázásának megkezdését, azonnal lemondott! Mert hát Friciéknél más az erkölcsi mérce, a gyanú árnyéka is elég, hogy a közszereplő félreálljon.

Mi magyarok szeretjük magunkat a becsület és a tisztesség példájának nevezni. Mégis napjainkban a magyar politika hitelességét és a közállapotokat nézve nem az osztrák sógorok mellett leélt több évszázad hatása érződik, sokkal inkább az ötven év kommunista múlt és a balkáni országokkal való „testvéri” együttélés. Igazságtalanok lennénk, ha csak Gyurcsány hazudozásaira, a szocialistáknak a határon túli magyarokkal kapcsolatos internacionalista magatartására vagy akár Schmitt Pál macerás doktori címének hosszadalmas megvonására, s persze a romániai rendszerváltásban betöltött szerepéért mindnyájunk által becsült, de azóta több váratlan bukfencet végrehajtó Tőkés Lászlóra gondolnánk.

Mert az is szomorú, hogy a rezsicsökkentés kámforos hatására nagyon sokan lenyelik, hogy a miniszterelnök falujában a talpnyalók által elsőosztályba juttatott focicsapatnak pompás kis stadiont építenek, s mondják, hogy a kiránduló-vasút mellett repülőteret is kap a másfél ezres település. Jut a közpénzekből mindenre!

Mi Romániában ezt már negyedszázada megéltük, s nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen tekintélyelvűségnek mi a vége. Aki nem hiszi, menjen el Ceauşescu mesterségesen felvirágoztatott falujába, és láthatja, mi lett az elsőligás focicsapatból, a stadionból és annyi más objektumból. Pedig a román diktátor még rezsit sem csökkentett. Vagy éppen ezért?

Tuti, hogy a németek, angolok, franciák keményen elővennék kormányfőiket az efféle túlkapásokért. Igaz, Putyin más. De bocsánat, magyar előjáróinknak most már ő lett a modell?

A választásokra is csak jót kívánhatunk nemzetünknek. Azt, hogy legyenek hiteles, tartásos vezetői. Akik még arra is adnak, hogy ne egyenek más evőeszközzel, mint a választóik.