Meg kell védenünk az országot Brüsszeltől. Az európai parlamenti választási kampányban a romániai kormánypárt egyik jelmondatában ugyanis leszögezi: olyan politikusokat küldenek a kontinentális testületbe, akik jó románként megvédik az országot.

A jelmondat kétértelmű: úgy is értelmezhető, hogy mondjuk a Romániáról (most ne vitassuk: megalapozottan vagy igaztalanul) sok rosszat terjesztő Monica Macoveitől és társaitól védenék meg az országot a belga fővárosban; ám az sem kizárt, hogy a vállalt kötelezettségek megszegéséért több alkalommal is büntető, illetve a román érdekekkel nem mindig összeegyeztethető határozatokat elfogadó kontinentális hatóságoktól akarnának a szociáldemokrata „jó románok” védelmet nyújtani Romániának.

Ha Monica Macoveiéktől kellene megszabadítani az ország uniós parlamenti képviseletét, akkor van éppen elég „jó román” szavazó, aki a május végi választásokon nem voksolna a Romániát befeketítő politikusokat az Európai Parlamentbe küldő pártra.

Ha viszont a brüsszeli szigortól kellene megvédeni az országot, akkor ott van a nagy kérdés: miért is kellene azon lennünk például, hogy az ország ne kapjon hét év alatt tizenegy milliárd térítésmentes eurót? Hogy a külföldön dolgozó román vendégmunkások saját országukban munkanélküliként tengődjenek. Hogy megszűnjék a szabad utazás, hogy lepedőnyi íveket töltsünk ki az útlevélért és aztán akár évekig várjunk rá. És ismét óriási sorokat álljunk a határnál, és veríték gyöngyözzön a homlokunkon a vámvizsgálatnál. Hogy gyermekeink ne járhassanak neves külföldi egyetemekre…

Ha valakitől egyáltalán oltalmazni kellene az országot, akkor leginkább Bukaresttől, pontosabban politikusoktól lenne jó megvédeni. Azoktól, akik választási kampányok idején százezer számra ígérik a munkahelyeket – az ígéretük pedig mindvégig ígéret marad (szavatartó emberek, nem?). Akik két év alatt mindössze száz kilométernyi autópályát építtettek – elűzve ezzel (is) a munkahelyteremtő nagy befektetőket. Akik miatt a fiatalok külföldön keresnek munkát – és nem is hajlandóak többé hazatérni. Akik büntetlenséget biztosítanak a milliókat lenyúló pártklienseknek, de lecsukják a tyúktolvajokat – korrupciómentessé téve ezzel a börtönöket. Akik miatt például apró, kis hegyi patakok esztendőnként többször is egy-egy élet munkáját vihetik magukkal…

Romániát az olyan politikustól kellene megvédeni, akinek államfőként éppen az alkotmányosság védelme lenne az egyik fő feladata, ám többször is „kisebb mértékben” megsérti a pártsemlegességet előíró alaptörvényt, és makulátlan tisztaságúnak hitt „hófehérke párt” „egyenruhájában”, talpig fehérben kampányol a hűséges szőke politikushölgyük által képviselt – saját pártjának.

Aki államfőhöz méltó válasz helyett mértéktelen vodkavedeléssel vádol vezető orosz politikust – miközben ő maga legalább ugyanannyi whiskyt iszik meg.

És az olyan politikusoktól, akik úgy „büszkék románságukra”, hogy választási plakátjukon az Európa éléskamrájának titulált Romániát fehéroroszországi repcemezővel népszerűsítik, falragaszukon a csokorba között román gabonakalász lengyel, a könyvet faló román fiatal spanyol (és még csak nem is spanyolországi román vendégmunkás), a román gyermeke kezét fogó büszke román gyermekestől együtt ukrán, a pompás román viadukt Kínában található, a szupermarketben önfeledten vásárló román családot fehérorosz reklámsztárok „szinkronizálják”.

Akik a kampányuk során megígért százezer (egyébként nem létező) munkahelynek örvendő románokat az egyesült államokbeli alamabai építőtelepen találták meg, a végtelen búzamezőkön arató kombájnt pedig egy dél-afrikai, johannesburgi cégtől koppintották le. És akik váltig hazudnak, még akkor is, amikor kiderült, hogy a fényképek egy része a Shutterstock fotóbank tulajdonát képezik – szerzőjük, a fehérorosz Dmitrij Mikalkow fel is ismerte őket –, másik részük pedig http://www.reedalabama.com illetve a http://www.safariagric.com honlapon látható.

Persze, egy olyan országban, ahol a plágium virágkorát éli, miért éppen a – voltaképpen semmitmondó – falragaszok képeznének kivételt? Ez lenne tehát a kisebbik baj.

Nagyobb gond az, hogy akik ily módon „büszkék románságukra” – azok éppen saját népüket becsülik le…