A parkoló-automata pont a sarkon áll, jól látható helyen. A belváros csendes mellékutcája, itt mindig van szabad hely, és pár perc sétával el lehet jutni mindenhová. Egy furgon járó motorral megáll az automata mellett, párhuzamosan egy parkoló autóval, a sofőr még negyven-ötven métert sem akar gyalogolni, megváltja a jegyet, és aztán keres szabad helyet.

Nagy sebességgel befordul egy drága sportautó, nem számít a hirtelen akadályra, ezért fékezésre kényszerül, majd kicsit visszatolatva ki tudja kerülni a szabálytalan helyen álló furgont. A drága autóban ülő fiatal ember igaza tudatában lehúzza az ablakot, és az automatánál álló furgonosnak rövid kioktatást tart a kötelező közúti közlekedési rendszabályok idevonatkozó paragrafusaiból. A perszonális kommunikáció rövidmondatos oda-vissza dialógusában nem a jog száraz szaknyelvi kifejezéseit használják. A furgonos dolgozó nyilvánvalóan munkaköri feladatként vezeti a teherjárművet, míg az értékes autó fiatal tulajdonosa a gazdagokat képviseli, de ennek nincs jelentősége.

Van közönség is szép számmal. Tanultam pszichológiát, rengeteget összeolvastam etológia meg emberi viselkedés témakörben, s tudom, hogy a lezajló verbális agresszió egy civilizációs vívmány, pontosan elmegyünk a sértés és a tettlegesség határáig, de csak addig, hogy ne kelljen minden vitás kérdésben verekednünk vagy párbajt vívnunk. Ijesztgetünk, előrelépünk, fenyegető tartást veszünk fel, és szimbolikusan megalázzuk, legyőzzük a másikat. Megoszlanak a szakemberek abban a kérdésben, hogy az agresszió, még akár ebben a humanizált változatában is, antiszociális tényező a társadalmunkban, vagy szükséges pótcselekvés, nézetkülönbségek áthidalására szolgáló megoldó eszköz.

Számomra az tanulságos, hogy a szókincs mely elemei tartoznak a sértés, a fokozott sértés, és az ’ez már vért kíván’ kategóriába.

A két huszonéves, láthatóan eltérő társadalmi státusú fiatalember nem sokat válogat a szavak között, elsőre a buzi – köcsög – hülye szavak variációi repkednek, kétharmad részben az eltérő szexuális beállítottságot tekintve a legnagyobb sértésnek. Egy-egy lakonikus ’Anyád’ a válasz, amelyből leszűrhető, hogy a legszentebb dolog az anya-gyermek kapcsolat, ennek tájékán sértegetni biztos találat. A második forduló, a fokozás igényétől áthatva, már a zsidó – cigány – f.szopó kombinációt variálja, amelyben már kétharmadrész a származás, és egyharmad az eltérő nemi identitás felrovása. Honfitársaink között (magunkat is beleértve) a homofóbia és a közösséghez tartozás (mások lenézése által) a legerősebb összekapcsoló erő.

Ami tanulság (lehetne): a XXI. században ennyire törzsi és ősközösségi fogalmak állnak a mindennapi nyelvhasználó rendelkezésére, ha igazán sértőt akar a másik fejéhez vágni. Tényleg a zsidó meg a cigány szavunk a zsigeri sértés? Nem egyetlen esetből általánosítok, az elitünk is, meg a szélesebb néprétegek ezeket a minősítéseket tekintik valódi sértésnek. Nézzünk körül a stadionok lelátóin, a szélsőséges pártok, gárdák, honlapok, mozgalmak háza táján! A célzás pontosságára és a bántás működésére egy régi példa: Kittemberger Kálmán, az Afrika-vadász, amikor már nagyon megharagudott valamelyik néger fegyverhordozójára, akkor ’Te, kafferbivaly!’ jelzővel szidalmazta. Az illető pedig napokon át kidüllesztett mellkassal járkált, a többiek irigy csodálatától övezve.

Van Európa közepének szélén egy kicsi ország, amelyet folyton bántanak, igazságtalanul megkülönböztetnek, hátra szorítanak, szidnak, bírálnak. Pedig ő a tolerancia bajnoka meg a keresztény felebaráti szeretet egyetemleges képviselője, és ennek megfelelően roppant büszkén állja az ellenséges vihart.