A híres magyar „marslakó” tudósok zsidók voltak, és a jelenleg legnagyobb magyar női sakkozók is azok. Azért emelem ki ezt a két kategóriát, a tudományt és a sakkot, illetve ezek alkotóit, mert képzettségemnél, észjárásomnál és lelki felépítésemnél fogva ezekhez vonzódom a legjobban, ezeknek a területeknek az eseményeit, csúcseredményeit figyelem leginkább. (Valamikor... de hagyjuk a nosztalgiát...) Egyáltalán nem mellékesen: nem tehetek róla, de fanatikus meritokrataként ezekre a – bizony legliberálisabb szellemű területeken elért – magyar sikerekre vagyok a legbüszkébb. És az antiszemiták ezt a büszkeséget akarják elvenni tőlem.

Maradjunk a sakknál. A Norvégiában megrendezett 41. sakkolimpián a magyar férfi csapat a múlt héten ezüstérmet szerzett, soraiban Polgár Judit nagymesterrel. A siker fantasztikus, Lékó Péter elsőtáblás nagymester egyenesen minden idők legerősebb olimpiai versenyének nevezte a tromsöit. Ne feledjük, hogy a világon az első három csapat-olimpiát Magyarország nyerte (1926-ban nem hivatalos, 1927-ben és 1928-ban már hivatalos verseny volt), a legendás győztes csapat tagjai: Maróczy Géza, Nagy Géza, Vajda Árpád, Havasi Kornél és Steiner Endre voltak. Utána sakkolimpiát Magyarország még egyszer, 1978-ban, Buenos Airesben nyert, ahol nem csak a versenyerő tekintetében, de politikailag is elég kényes dolog volt megverni az egyéni világbajnokokból álló szovjet csapatot. (A legendás győzelem szerzői: Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András, Csom István, Vadász László.) Szereztek a magyar férfi sakkozók hét olimpiai ezüstöt is (az ideivel együtt), valamint két bronzot, ezzel negyedikek az összesített éremtáblázaton, sőt, ha a Szovjetuniót és Oroszországot egynek vesszük, akkor harmadikok, az amerikaiak mögött.

Polgár Judit ezüstéremmel a nyakában érkezett a többiekkel együtt Pestre, de elkísérte a világsajtónak adott előző napi bejelentése, hogy visszavonul a versenyszerű sakkozástól. Ezzel korszakhatárhoz érkeztünk. A sakk és a neveléstudomány leghíresebb kísérleteinek és époszainak egyike ért véget bizonyos tekintetben.

Amikor Polgár László (1946) Budapesten a filozófia után pszichopedagógiát kezdett tanulni az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, 1969-ben, már két éve házas ember volt, sőt megszületett első gyermeke is, Zsuzsa – őt követte Zsófia (1974) és Judit (1976). S ha már pszichopedagógia, legyen családi „önkísérlet”, döntötte el a konok – és mint később kiderült zseniális – férfiú, az egyedüli apa a világon, akinek három férfi nagymester van a családjában, és mindhárom lány. Polgár László abból indult ki, hogy a lányok (a nők) általában ugyanolyan szellemi teljesítményre képesek, mint a fiúk (a férfiak), korai nevelés kérdése az egész – és noha Jutkával nem sikerült elérnie, hogy férfi egyéni világbajnok legyen, a férfi világranglistás nyolcadik hely, amit legjobbjaként elért, nagyrészt igazolta az alaptézist. Zsuzsa úttörő szerepe, fantasztikus karrierje külön mesébe illő történet, neki és érte kellett a legtöbb akadállyal megküzdeni. Emellett messze nem „szakbarbárokat” neveltek Polgárék: a lányokat magántanulóként oktatták őket, mindegyikük több diplomával rendelkezik, és négy-nyolc idegen nyelven beszélnek. A két nagyobb lány kitelepült Magyarországról: Zsófia Izraelbe, Zsuzsa az USA-ba költözött. Judit és a szülei Magyarországon maradtak, Budapesten élnek. (Judit férje állatorvos, 2004-ben született az első gyermekük, Olivér, majd 2006 júliusában a második Hanna.)

Époszt említettem, aki elolvassa Polgár László tizenöt könyve közül csupán az elsőt és az utolsót (Nevelj zsenit!, 1989 – Nevelhetsz zsenit, 2008), közelről megismerheti ennek a csodának a történetét. Volt alkalmam Bukarestben beszélgetni Polgár Lászlóval és Klára asszonnyal (az MTK játszott, Portisch Lajossal az első, Polgár Judittal a második asztalnál a neves, Bobby Fischer skalpját is begyűjtött Florin Gheorghiu vezette román klubcsapattal, a budapestiek győztek), a kiskorú gyermeküket versenyre kísérő szülők drukkjának nyoma sem volt bennük, kedves, udvarias, érdeklődő emberekkel beszélgettem, akik szemmel láthatóan örültek, hogy bukaresti magyar újságíróval találkoztak.

Egy évre rá Jutkát Temesvárra, a korcsoportos világbajnokságra már a nővérei is elkísérték, élmény volt velük találkozni, őrzöm a három kislány autogramját. Akkor Jutka tizenegyet alig töltött kislányként a tizenkét éves fiúk kategóriájában szerzett aranyérmet – rögtön utána 1988-ban és 1990-ben világelső nővérével, Zsuzsával győzelemre vezette a női csapatot a sakkolimpián, hogy ezt követően csak a férfiak között versenyezzen. És hogy ugyanakkortól, tizenkét éves korától, egyedülálló módon – Zsuzsától átvéve a stafétát – kereken negyed évszázadon át a női világranglista első helyzettje, abszolút rekordere legyen.

Szédületes, példátlan karrier. (Érdemes megnézni a Wikipédián!) Lemásolható? Mai világunk körülményei és a sakk elgépiesedése korában aligha. Maradjunk azzal, amit a világ eddigi talán legnagyobb sakkozója, Garri Kaszparov mondott 1988-ban: „Amit a 12 éves Jutka produkált, az már olyasmi, ami csak a mesékben fordulhat elő.”

Végezetül két dologról ne feledkezzem meg. Az első az, hogy a Polgár-kísérletet kezdetben a Kádár-rendszer nem kísérte túl nagy rokonszenvvel. Maga Kádár János is szenvedélyes (és állítólag amatőrnek nem is nagyon gyenge) sakkozó volt, de az akkori sakkszövetségnek mások voltak a kedvencei. Hogy kik és miképpen, kiderül (meglehet, nem a kellő árnyaltsággal) Kárpáti Tamás: Partik, perek, pofonok (Polgár-dosszié 1974 – 1989) című könyvéből. Végül a világhír és a kérlelhetetlen idő ezen a téren is a lányok győzelmét hozta, a korai ellenzők vagy megtértek, vagy egyszerűen eltűntek a süllyesztőben.

Másfelől megfigyelhető, hogy a kiemelkedő sakkozók egyik közös vonása, a magas intelligenciaszint és a nyelvismeret mellett – bizonyos nonkonformizmus a világ dolgaiban, az, hogy szinte mind rebellisek. Vajon ez miként függ össze azzal, és miért van az, hogy a világbajnok sakkozók között olyan sok a zsidó származású? Botvinnyik, Täls (a nagyszerű lett Mikhail „Tal”), Fischer, Kaszparov, a Polgár-lányok – és a sor folytatható... Más kérdés (más kérdés?), hogy Fischer radikális antiszemita volt, ezt persze később tudtuk meg róla.

Zárjam e kis összefoglaló morfondírt egy rejtéllyel, egy érthetetlen, borzongató irodalomtörténeti mozzanattal. A zseniális – többek közt –zsidó származású író, Elias Canetti még jóval a Bobby Fischer színre lépése előtt megjelent Káprázat című regényében nagy erővel jeleníti meg egy különc zsidó sakkozó alakját. A neve Fischerli.