Nem tudom, ez forradalom-e. A hangulata az. Amikor már végképp elegük van a fiataloknak. A kiváltó ok (a netadó) elleni tiltakozás átmegy a fő ok (a rendszer túlkapásai) elleni tiltakozásba, tüntetésbe. És megmozdul Magyarország. 

Nem, ez még nem forradalom. Az ellenzők, az internetezők és az Orbán-ellenesek (mellesleg a magyar miniszterelnök nem használ internetet, legalábbis ezt olvastam) még nem érik el a társadalmilag kritikus tömeget, és remélhetőleg nem fognak erőszakot alkalmazni. (És remélhetőleg ellenük sem fognak, mint az MTV-székház emlékezetes ostromakor.) De azért jelentéses, hogy azon a téren, ahol huszonhat évvel ezelőtt Orbán az oroszok kivonulását kérte (tudjuk, hogy megvolt már róla az államközi informális megállapodás), most ezrek az oroszpárti Orbán távozását kérik. Valami kétségtelenül megmozdult. Lehet, hogy még nem az önkény, hanem csupán egy borzalmas inadekváció ellen. Nem tudni a „halódó Nyugat” szerepét, de az remek, hogy a magyar „balliberális bérencek” nem hangoskodnak. (Miután unortodoxék kiherélték őket, minden alkalommal le is impotensezik vezetőiket és választóikat – jobb, ha csak magánemberként tiltakoznak.)

A magyar pártállami sajtó újabb bravúrral úgyszólván „elmegy az esemény mellett”. (Volt olyan korábban, hogy a királyi tévé azért nem adta a képeket és a közvetítést egy tüntetésről, mert a riportere rossz sarokra ment ki – ez a mostani képtelenség azért tényleg férfiasabb.) Kíváncsi vagyok arra, hogy a hazai, erdélyi prérin ki védi meg a magyar internetadót meg a többi terhet, a mutyikat! A magyarországi sajtószabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát, a média függetlenségét nemhogy a jelentős túlerőben levő jobboldali sajtónk, de a szakmai szervezetünk sem védte meg legalább egy szolidaritási közlemény erejéig.

Ám az internetet nem lehet elhallgattatni! Adókkal sem! A vevők, az azonosíthatatlan sokaság miatt. A háló sehol sincs megfoghatóan, ugyanakkor mindenütt van, a sokaságnál van. És szétszakíthatatlan: nemhogy ellenáll a feszítésnek, de még jobban körülveszi és megbénítja a betolakodót.

Az internet egyik csodája, hogy – persze a mindkét oldalon megbúvó, a névtelenség álarca mögött önkielégítő frusztráltak és hitbuzgó trollok mellett – igazi szerzőket, kommentátorokat, elemzőket termel ki pillanatok alatt. Íme egy bejegyzés. Hogy honnan? Mondtam, a világhálóról.

„A NER kenőanyaga a pénz, az egész rendszert az előnyök, juttatások és fekete üzletek, közös rablások tartják össze. Fönt kompetens tisztviselőket, neves közszereplőket, tudós elméket és dörzsölt machinátorokat kell állandóan pénzzel tömni. Lent a szavazatok kerülnek iszonyú pénzekbe. Mindez megjelenik nemzetközi dimenzióban is, ha kilépünk az országból. Nyelik a pénzt a külföldi marketingesek, a brüsszeli bürokrácia, a nemzetközi sportszövetségek emberei, a korrupt szenátorok és pártemberek is. Mindazok, akik kintről védik Orbán rendszerét és asszisztálnak a szabadságharcos akciókhoz. Ehhez az autoriter politikához iszonyú pénzeket kell megmozgatni, legálisan (adókedvezmény, közbeszerzés, támogatás, stb.) és illegálisan (dohány- és szerencsejáték biznisz, kínai piac) és a szürke gazdaságban (szesz-és élelmiszerkereskedelem) is. Az egész kormányzás a pénzszerzésről és a kenőpénzek felhasználásáról szól. (Erre utalt Clinton.) A lobbitevékenységnek álcázott (Amerikában szabályozott) tevékenység bizonyára nem kerülte el a wahingtoni alkotmányvédő szervek figyelmét sem a nemzetbiztonsági kockázatok feltárása során. A vírusfertőzésben nem a mérték, hanem a fertőzésveszély a fontos. Egyébként nem volna érdekes egy kelet-európai maffiareszim működése.” Egyetlen vesszőt nem módosítottam. A bejegyzést a szerzője nem névtelenül írta. Már nem félnek a fiatalok. S ha nem félnek, félhetnek a hatalmasok – akiknek a hatalma sok, de nem végtelen, főleg időbeli kiterjedésében.

Az alkotmány, a médiatörvény, az unortodox jogszabályok, különféle más mutyik esetében működött a „két lépés előre, egy lépés hátra” politikája, tehát hogy mondunk egy nagyot, aztán egy kicsit engedünk, de még mindig megmarad elég.... Most annyi minden összegyűlt (s ráadásul Kövér László is megszólalt), hogy bármilyen visszatáncolás eredménytelen és vereséggel felérő lenne. Ha például húsz forintban szabnák meg a netadót, a tömeg akkor is lázadna – hisz az egész világon egyedülálló ostoba intézkedés, az információforgalom megadóztatása, a legelemibb szabadság korlátozása maga a felháborító. (A szerencsétlen román diktátor is azt hitte, hogy ha a közelgő tél távlatában és a tartós politikai fagy ellen még „felajánl” száz lej fizetésemelést, mindenki szépen hazamegy.)

Persze nem tudni pontosan, mennyiben hat a magyarországi eseményekre a Nyugat, a putyini Oroszországot is sarokba szorító USA és az EU magyarkormány-ellenes „összeesküvése”, az orbáni illiberális – szabadságellenesként érzékelt – elméletre adott kemény nemzetközi politikai válasz. A netadó elleni megmozdulás kétségtelenül minden Békementnél őszintébb. Ha magasabb célú zavarkeltés része is, az internetadó bevezetése olyan ok, amely természetes alkalmat ad a szelepek megnyitására. Ha végül elül, a forrongás akkor is megmarad.

De a legfontosabb nem ez. Hanem hogy ebben a bonyolult (geo)politikaiösszefüggésrendszerben, a demokratikus világ türelmefogytán mi lesz Magyarország sorsa. Olvassuk el a lehetséges forgatókönyveket a Szent Ignác Jezsuita Szakkolégium rektorának Mi lesz most Magyarországgal? című fejtegetésében az index.hu portálon. Utána üzengethetünk.