facebook cover


Papp Sándor Zsigmond: Sasszé oldalra


-A A+

Évek múlva talán úgy meséljük ezt a történetet, hogy amikor a mindenható miniszterelnök már szinte mindent felforgatott az országban, akkor úgy döntött, itt az ideje, hogy a saját ellenzékét is megalkossa. Az ellene szőtt forradalmat, melynek majd élére állhat, ahogy erről egy tehetséges afrikai diktátor is álmodott. Azt nagyon okosan látta ugyanis, hogy a tönkrevert, darabjaira hullott, önmagát is lenullázó ellenzék legfeljebb egy tornatermet ha meg tudna tölteni, így rá már nem lehet számítani.

Jött hát az internetadó, és vele az a hömpölygő emberfolyam, ahogy nyugodtan, nem sietve átkelnek az Erzsébet hídon. Ezért a képért már megérte. Mert ezzel hirtelenjében két tévedést is helyre lehetett tenni a fejekben. Például azt, hogy nem igaz, hogy mindenki beletörődött és beleolvadt a szép, új világba. Nem igaz, hogy senkit sem érdekel már a jövő, az ország, az igazság, ahogy ezt a vesztes ellenzék el akarta hitetni mindenkivel. És az sem igaz, hogy a tiltakozni vágyók nem szólíthatók meg, nem motiválhatók, nem lehet nekik elmagyarázni, hogy mi is forog kockán. Sokkal inkább az, hogy az ellenzék képtelen megszólítani azokat, akik leendő szavazóbázisuk lehetne. Majdhogynem annyira nem értik őket, ahogy Orbán sem.

Az internetadó ugyanis a nagyon is mérhető sarcon túl hirtelenjébe annyiféle szimbolikus tartalmat volt képes magába sűríteni, annyira egyszerűen és jól érthetően volt képes felmutatni a jelenlegi rendszer visszásságát, hogy nem is lehetett megtartani. Hiába nyilatkoztak a mamelukok még néhány órával a bejelentés előtt, hogy de igenis marad, nincs hátraarc, igazából azt készítették elő, hogy maga Orbán visszakozhasson. Hiszen ő nem kommunista, ő az emberekkel és nem ellenük kíván kormányozni. Így szebben szól a leghivatalosabb kommunikáció. És még azt a látszatot is tovább fényesíti, hogy Orbán még a saját pártján is felül tud emelkedni, ha meg kell hallani a nép szavát.

Nem kis fejtörő ez most az atomjaira hullt ellenzéknek. Mert mihez kezdjenek a hirtelen aktivizálódott fiatalokkal most, hogy okafogyottá kezd válni a tiltakozás? A hídon hömpölygő tömeggel, amely már az Orbán takarodj! szólamához is eljutott. Mert félő, ha ugyanúgy szólnak hozzájuk, ahogy eddig, gyorsabban oszlanak szét, mint a győzelem után. És mit kezdenek azzal a tagadhatatlan ténnyel, hogy Orbán harci, stratégiai vagy akár politikai érzéke jóval fejlettebb, mint az övék, hiszen pontosan tudja, hogy a táncban épp milyen lépés következik. Kicsit oldalra, hátra egy sasszé, majd előre egy jó nagy. Jelenleg ugyanis úgy fest a dolog, hogy szinte érintetlenül keveredik ki az internetadóból, a kitiltási ügyből, ami pedig az utóbbi idők legnagyobb diplomáciai botránya. Sőt némiképp hősi mázzal, hiszen egyszerre harcol sikeresen (?) a világgal és hunyászkodik meg bölcsen a belföldi hangok előtt. Nem hiába nagy államférfi, mondhatják a hívei.

Az persze korábban is illúziónak tűnt, hogy egy még ha annyira sikeresnek is tűnő felvonulás hirtelen semmissé tehet három választási győzelmet. Ugyanakkor persze az is intő jel a mostani hatalomnak, hogy három ilyen magabiztos győzelem és egy olyan, egyre erősebbnek tűnő hit után, miszerint az egész ország és a nemzet mögöttük áll, hirtelen ennek ellenkezője derül ki. Ráadásul ország-világ előtt, vezető hírként.

Sem a teljes ország, sem a teljes nemzet nem áll tehát egy tömbként mögöttük, hiába a harcos békemenetek színjátéka, s bizony az a fölényes győzelem sem annyira fölényes, ha egy kicsit megkapargatjuk a számokat. Vagyis jóval ingatag a maguk alá ácsolt építmény, mint ahogy a diadalittas jelentések feltüntetik.

Egy fontos illúzióval kevesebb hát, amely még sokat nyomhat a latban. Ám hogy mennyit, az később derül ki. Jó esetben a leendő, trafik- és földmutyikhoz hasonló lépéseket most szép csöndben elnapolják vagy felfüggesztik, rosszabb esetben még nagyobb sebességbe kapcsol a gépezet, hogy a még nagyobb termelési sikerek zaja mindent elnyomjon. Mi meg most abba az újabb illúzióba kapaszkodunk, hogy egy fokkal élhetőbbé válik az ország, enyhül a szorítás a mellkasban. Hiszen már az is eredmény, hogy a hülyeségről kiderülhetett, hogy valóban hülyeség. Nem a megváltás maga.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik