Valamiféle perverz kíváncsiság vezérel már csak, hogy megtudjam, vajon miért a magyar kormány reagál a legostobábban a demokráciát érő kihívásokra? Hogy találják el mindig a legszűklátókörűbb megoldást? Mert Franciaországban, ahol a borzalmak történtek, senkinek sem jutott eszébe vallásgyalázásra hivatkozva szűkíteni a sajtószabadságot, hanem hosszú sorok kígyóznak a trafikok előtt, hogy megvegyék az immár ötmillió példányban fogyó Charlie Habdo példányait. Néha reménytelenül állnak, mert a lap pillanatok alatt elkel. Vagyis a szolidaritás, a meglévő értékek melletti kiállás sokkal fontosabb, mint saját rögeszméik erősítése.

Persze már az is sokatmondó volt, hogy nálunk melyik szerkesztőség vállalta a nyílt szolidaritást, a Je suis Charlie felirattal. Az RTL Klub híradója látványosan , a TV2 és az MTVA sehogy. Végigkapcsoltam, de a nyomát se fedeztem fel a képernyőn.

És most akkor a javaslat, miszerint sem a sajtó-, sem a szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra, ahogy azt maga Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője gurgulázta el a maga igencsak európai hangszínével. Merthogy szerinte ez az egyik tanulsága a múlt heti tragikus párizsi eseményeknek, és a bevándorlást is említeni kell az okok között. A Fidesz frakcióvezetője pedig azt jelentette be, hogy törvényjavaslatot fognak benyújtani bizonyos közösségi szimbólumok és értékek kiemelt védelme érdekében.

Ennyiből már tippelni is lehet, hogy a kereszténységnek és szimbólumainak védelmére mozdulnak meg nagy erők a muszlimok ürügyén. S máris megszólal bennem a kisördög, hogy vajon sz új szigorúság szellemében mit kapna a fejére a mai Voltaire, de Sade márki vagy Nietzsche. Mit szabnánk ki, ha igazán komolyan vennénk Ady vagy Márai nézeteit kereszténységről, egyházról, klérusról. A keresztény nemzeti rétegről. És milyen büntetéssel úszná meg a mai Luther, ha netán a bazilika kapujára akarná kiragasztani a maga tételeit.

Mert világos, hogy valláson ezt értik: senki meg ne sérthesse a nemzet szempontjából oly kedves és kivételezett réteg érdekeit, ízlését. Senki ne nevessen rajtuk, ne bírálja őket, de ne is cöcögjön mellettük. Így is borzasztó nyomásnak vannak már kitéve, nem szeretik már őket annyira mint eddig, és a vallásos rajongás, meg révület is mintha kezdene elmúlni.

Holott komoly ember pillanatig sem kezdené ki a másik ember méltóságát. De igenis jogában áll bírálni bármiféle ideológiát, tant vagy teóriát, ha az életünk része. És egyre nagyobb részt akar kiszakítani belőle. Ha képmutató és szemforgató. Ha saját képmutatását próbálja ránk erőltetni és igaznak, megfellebbezhetetlennek feltüntetni. Mert nem is a vallás védelme a baj, hanem hogy ki mondja majd meg teljes bizonyossággal, hogy mi tartozik még a vélemény, és a mi a gyalázás közé. Ki játssza el a Jóisten földi helytartójának szerepét, hogy stílusban maradjunk. Hiszen inkább az egyházat, a megmerevedett dogmákat, az Isten nevében elkövetett erkölcstelen tetteket, a fanatizmust éri szatirikus bírálat, és nem a hitet. És épp a fanatikusok azok, akik nem tudnak különbséget tenni a kettő között. Ahogy nem értik azt sem, hogy valaki mindenféle ceremónia meg külsőség nélkül is lehet hívő. Úgy, hogy közben élesen elítéli egyháza megnyilvánulásait.

Ráadásul szabályozás eddig is volt a régi bétékában, az újból viszont kikerült. A korábbiban még szerepelt a lelkiismereti és vallásszabadság sérelmére elkövetett tettek szankciója, az újból azonban kivették, azzal a hivatkozással, hogy a tágabb kört jelentő „emberi méltóság védelme” tartalmazza ezeket az elemeket is. Ehhez képest miért kellene szigorítani? Hogy csakis szent körülmények között használjuk a feszületet mint jelképet? Hogy senki ne rajzoljon a maga feje fölé, még viccből se, glóriát? Pedig én Harrach fölött mindig látom csillogni. Selyempapírból.

És tényleg ennyit fogtak fel a párizsi eseményekből? A példátlan kiállásból?

Na, ez a legszánalmasabb az egészben.