Már csak az a kérdés, hogy tényleg megvalósul-e.

Vélhetően igen, bár a helyi politikai és közhangulat alapján egyelőre még nem vennék mérget arra, hogy vasárnaptól egymásra borul az ukrán és az orosz, hogy a donyecki és luhanszki szakadár fegyveresek egymás sarkát taposva fognak sorba állni, hogy mielőbb leadják fegyvereiket, hogy az ukrán önkéntes alakulatok tagjai majd szó nélkül megválnak lőszerszámaiktól.

De tíz hónap óta mégiscsak most kerültünk legközelebb a békéhez, most körvonalazódik az első valóságos lehetőség arra, hogy megszűnjön a kelet-ukrajnai mészárszék, és Európa feje fölött oszlani kezdjenek a háborús fellegek. A tizennégy órán át tartó tárgyalási maraton, a minszki négyes csúcstalálkozó után ma délelőtt mégiscsak a legmagasabb, államfői szinten vállaltak garanciát az érintettek, Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán államfő egyaránt elfogadta az egyezményt, egyaránt személyesen mondta ki, hogy vasárnaptól életbe lép a tűzszünet a kelet-ukrán (nyugat-orosz?) fronton. Nem lesz egyszerű a kivitelezése, de ha ők valóban így gondolják, akkor így is lesz.

Főképp ukrán részről nem lesz egyszerű. Ugyebár attól nem kell tartanunk, hogy Putyin bejelentését bárki is keresztül tudná húzni Oroszországban, hogy bárki is – akinek ereje is van, nem ellenzéki, civil aktivistákra gondolok – szembeszegülne a Kreml urának akaratával. Moszkvában kuss lesz mindaddig, míg Putyin így akarja, és a szakadároknak sincs más választásuk, mint szót fogadni, mert a nagyvilágnak és Kijevnek abban kétségtelenül igaza van, hogy ők Moszkva nélkül nem léteznek.

De Porosenkonak nem lesz ennyire egyszerű dolga. Ő „héjákkal” van körülvéve Kijevben, s noha nekem még az ő retorikája is túl harcos és időnként túl háborúpártinak tűnik, nyilvánvalóan ő a legkomromisszumkészebb, legracionálisabb politikus, tulajdonképpen ő talán az egyedüli „galamb” a jelenlegi ukrán csúcsvezetésben.

Amikor e sorokat írom még nem láttak napvilágot Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök és Oleg Turcsinov nyilatkozatai, nem tudni, hogyan értékelik ők a minszki megállapodást, mint ahogy azt sem, hogy mit szól mindehhez a Szvoboda, a Pravij Szektor, az elhíresült és épp átszervezésre váró Ajdar önkéntes zászlóalj és társaik.

Ha igazak a kiszivárgott információk, akkor a csúcsvezetés szintjén mindenki engedett, nagyon is kompromisszumos megoldás született, amivel értelemszerűen széles körben egyik térfélen sem lesznek elégedettek. Ukrán részről semmiképpen sem, hiszen – legalábbis úgy tűnik – a Krím-félsziget kérdését nem is említi ez a megállapodás, és vélhetően az Hollande francia államfő által beharangozott, széles körű általános politikai rendezési koncepció sem.

Vagyis, amint azt azért előre sejteni lehetett, Európa a béke oltárán feláldozza a határok megváltoztathatatlanságának elvét. (Nem mintha először tenné, alig hét éve, hogy ugyanezt meglépte Koszovó esetében is, igaz, hangsúlyozva, hogy egyszeri és megismételhetetlen döntésről van szó, amelyet a népirtás indokolt. Nem tudom hány embernek kell meghalnia ahhoz, hogy genocídiumnak minősüljön valami, de Ukrajnában is közel 5500, a német hírszerzés szerint 50 ezer embert halt már meg, egymillióan kényszerültek otthonaikból távozni és a háború sújtotta övezetben milliók sodródtak az éhhalál szélére.)

A donyecki és luhanszki vezetés sem bont pezsgőt vélhetően, nem véletlenül tagadták meg még a reggeli órákban a megállapodás aláírását. Eleve nem nevezhetik magukat donyecki és luhanszki népköztársaságnak, csupán a két „megye” területén harcoló erőknek. Ezzel gyakorlatilag azt is elismerik és tudomásul veszik, hogy Ukrajna szerves részei, megyéi maradnak a továbbiakban is. Sőt, nagyon is részei, mert Porosenko és az ukrán vezetés viszont azt elérte, hogy a föderalizáció nem került megfogalmazásra, sőt azt is elkerülte, hogy bármiféle konkrét autonómiát ígértek volna a szakadár területeknek. Hogy mit is jelent majd a jövőben a „különleges státus” az rövidesen kiderül, de az eddigiek alapján nagy valószínűséggel itt a kijevi értelmezés, a decentralizáció diadalmaskodott.

Egyelőre tehát a kecske is jól lakott, a káposzta is megmaradt mindkét oldalon. Vagyis mindkét oldalon éhes maradt a kecske, s a káposzta továbbra is csábító. Az éjszaka Minszkben – Angela Merkel és Francois Hollande kitartásának köszönhetően – tető alá hozott egyezmény, ha negyvennyolc óra múlva valóban életbe lép, néhány hónapig biztosíthatja a békét, s a rengeteg csapda és bizonytalanság ellenére esélyt ad a végleges politikai rendezésre.

Bár kevésnek tűnhet, ez a legtöbb, ami jelen esetben elérhető volt.