Nos, kinek lett igaza, abban a vitában, hogy békés vagy militáns vallás-e az iszlám?

Ahogyan a legfrissebb dániai fejleményeket látjuk, ebben a pillanatban a vita azoknak a „javára” dőlt el, akik aligha hiszik, hogy a proféta szelíd tekintetű gyermekei és fanatizált agyamentjei (regimentjei) játékpuskából csendőröcskét-rablócskát játszottak Koppenhágában, Párizsban, akik csak kamu videókat tettek fel merő szórakoztató célzattal a világhálóra, és azt mímelik, hogy cukormázas kardal ütögetik le a fejét a pajkos kicsi japán mitzubisikéknek, játéktüzön pirítgatnak jordán pilotákat, meg kürtőskalácsot hordanak a vállukon aknavető gyanánt. (Holott a kürtőskalács le van védve mint hungarikum. Nem arabikum, és nem is gumi.)

És ahogyan közelebbről is vizsgálgatjuk a tényeket és összefüggéseket, egyre inkább azoknak lesz igazuk, vagy helyesebb, ha így fogalmazunk, azok fognak felülkerekedni, akik azt követelik, hogy az Unió állítson őrt, szoros ellenőrzésnek vessen alá kapuiban minden menekültet, bárhonnan is jönne. És figyelje azokat, akik a zöldhatáron át igyekeznek befelé az Unió segélyszolgálata, ingyen-paradicsomai felé. Különösen figyeljen azokra, akik a Közel-Keletről vagy a Földközi tenger déli medencéjéből igyekeznek befelé az EU-kánaán földjére.

Nos, ki tudhatná biztonságosan megmondani, hány közülük a képzett terrorlegény (kitől életünk az Unióban a véletlentől és a rossz időpontban rossz helyen tartózkodástól függ), és hányan vannak azok, akiknek az élete egy hajszálon függött, amikor családjukkal együtt felkapaszkodtak egy rossz dereglyére vagy hűtőkocsi rejtekébe zsúfolódtak, akik jöttek gyalogosan, alkalmi járműre felkérezkedve, loppal, rejtekúton.

A magyar kormány és valószínűleg a szélre kitett EU-országok sorra-rendre szelektálni fognak a gazdasági és a politikai, katonai, humanitárius okokből menekülők között. A koszovóiak élete például valóban nincs közvetlen veszélyben, de a külföldi befektetők hiánya, a munkahelyek szűkösnél is rosszabb aránya a semmitevéshez képest, az új ország bizonytalan viszonyai, a koszovói munkakultúra alacsony színvonala, a csodavárásra berendezkedett gyerekgyárosok menekülni vágyása naponta újratermeli az elvándorlást, a próba-szerencse behatolást az EU-ba, ahol nyelvismeretek, szakismeretek híján a balga európai szociális rendszer kiaknázhatóságában bízva, évekig elvegetálnak, amíg be nem szervezik őket a nagyobb muzulmán testvérek a terrorsejtekbe. (Egyelőre elméleti lehetőség, de vallási azonosságuk, rossz helyzetük erre is hajlamossá teheti a kalandvágyókat és kalandor természetűeket.)

Másfelől az Ukrajnával szomszédos országok mind rendelkeznek (?!!) határontúli nemzettársakkal: magyarok, lengyelek, románok élnek túlonnan Trianon óta, aki a kievi katonai behívóktól tartva – hiszen a tűzszünet a tapasztalat szerint felrúgni való semmiség (bár ne így lenne!) – átszivárognak, jönnek, menekülnek, átszöknek az anyaországba. Őket pedig nem fogják visszaküldeni, holott ezzel elég közvetett kockázatot vállalnak. Igaz, ezek a fiatalemberek nem fognak beállni az iszlám teroristák bandájába, de őket is el kell egy darabig tartani, amíg munkát találnak, amíg megkapják az állampolgárságot vagy amíg továbbállnak, jobb megélhetés reményében együtt tolonganak majd a belga vagy holland segélyosztó hivatalok ablakai előtt.

Izrael más utat jár be. Az európai rossz tapasztalatok – a holokauszt ott még mindig élénken élő pszichózis, az ukránok közismert antiszemitizmusa – arra késztették Bejamin Netanjahu miniszterelnököt, hogy hazahívja (behívja) az országába azokat a zsidókat, akiknek élete pusztán zsidóságuk miatt veszélyben van. Ott jobban meg lehet védeni őket. Csak hát aki eddig nem vándorolt be az ókori eredetvidékre, pont azért nem tette, mert az „idekintet” tekinti szülőhonának, kultúr- és nyelvhazájának. Az iszlám terrorizmus többek között éppen ezt a szabadságjogot fenyegeti.