Számos kuriózumot és még több kérdőjelet hozott felszínre a magyar nyilvánosságot újabban lázban tartó Orbán-Simicska háború. És nem utolsósorban néhány unalomig ismert alapigazságot is megerősített.

Mindenekelőtt az, hogy tisztázatlan kérdésekkel nem lehet tiszta társadalmat építeni, mert a felgyülemlett és takargatott mocsok úgyis előbb-utóbb mindenkit beszennyez. Megerősítette azt is, hogy még egy kézi vezérlésű unortodox demokráciában sem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni semmit.

Orbán Viktor magyar miniszterelnököt harminc éves barátság és a legszorosabb együttműködés után – többek között – besúgással vádolta meg Simicska Lajos. A milliárdos üzletember és médiacézár, akit nemcsak a Fidesz pénztárnokaként és pénzgyárosaként, a párt anyagi bázisát felépítő és biztosító háttéremberként, hanem első számú stratégájaként is emlegettek, az utóbbi hetek verbális ámokfutása ellenére ezúttal talán gondosan vigyázott rá, hogy elég homályosan fogalmazzon ahhoz, hogy konkrétan ne legyen számonkérhető.

Simicska ezúttal nem kevesebbet sugalmazott, mint hogy Magyarország miniszterelnöke spicli volt, a kommunista diktatúra titkosszolgálatával együttműködő közönséges besúgó. A miniszterelnök ellen most nyílt háborúba kezdett volt barát nemrég egy vasárnapi interjúban azt állította, hogy Orbán Viktornak 1981-82-ben, a katonaság idején jelentenie kellett róla, és ezt maga Orbán mondta el neki. Majd együtt kitaláljuk, mit írjál, reagált annak idején Simicska, azt viszont nem mondta el, hogy végül született-e ilyen közös mű, jelentett-e valaha Orbán róla vagy bárki másról katonaságuk idején. De nem is ez volt a súlyosabb vád, hanem az, hogy állítólag leszerelésük napján Orbánt megpróbálta a belső elhárítás beszervezni, amire Orbán nemet mondott, legalábbis saját bevallása szerint. Ezt harminc évig el is hitte neki, de ma már nem olyan biztos benne, lebegtette meg a nem mindennapi vádat Simicska.

Az, hogy egy ország miniszterelnöke együttműködött-e vagy sem a titkosszolgálatokkal nem magánügy és nem olyasmi, amit barátok egymás között elintézhetnek. Ez súlyos vád, főképp annak fényében, hogy a vádló is pontosan tudja: bizonyíthatatlan és ugyanakkor kivédhetetlen. Ha tényleg olyan okos Simicska, amilyennek eddig leírták, akkor nem is az volt a célja, hogy így buktassa meg a miniszterelnököt, hanem az, hogy üzenjen neki – markában tartja, tarsolyában lehet még meglepetés.

Nyilvánvalóan Simicska is pontosan tudja, hogy ma ügynökváddal Magyarországon senkit nem lehet megbuktatni, főképp nem egy olyan politikust, akinek már nem is támogatói, hanem fanatikus hívei vannak. A társadalom belefáradt az ügynöközésbe, és tudja, hogy egy-egy karton előkerülése még semmit sem bizonyít, hiszen mindaddig, amíg a teljes levéltárat nyilvánossá nem teszik, addig az igazi titkok úgy is rejtve maradnak. Ezt pedig az elmúlt huszonöt évben egyetlen kormányzat sem lépte meg, egyetlen kormányban sem volt meg a szükséges bátorság ahhoz, hogy ténylegesen szembenézzen a múlttal. Ezért is maradt puskaporos hordó a kérdés, és hosszú ideig még muníciót szolgáltat sokak meghurcoltatására. Finoman fogalmazva is: megérdemlik, hiszen rajtuk, a magyar politikai osztály elitjén – jobb és baloldalin egyaránt – múlott, hogy ez a bomba változatlanul ketyeg.

Az ellenzék szerint Orbánnak most perelnie kell, hiszen épp ő fogalmazta meg ezt kötelességként Vida Ildikó felé, amikor az amerikai kitiltás kapcsán NAV elnökre a korrupció gyanúja vetült. Ámde azt Simicska is pontosan tudja, hogy még ha meglépné is ezt Orbán Viktor, semmit sem érne el vele, hiszen a magyar társadalom azon része, amely ügynöknek akarja őt tudni, úgysem fogadna el semmiféle felmentő ítéletet, hívei pedig akkor is elutasítanák esetleges vétkességét, ha napnál fényesebb bizonyítékokat vonultatna fel a bíróság. (Korábban már vádolták meg Orbánt ügynökmúlttal, akkor nyilvánosságra is hozta dossziéját, amely cáfolja a vádat.)

A miniszterelnök ezúttal a maga állította csapdába esett – addig szabadságharcolt a nagyvilág és a külső ellenség ellen, hogy mindenkit legyőzött, de harcra idomított katonái már nem tudnak békében élni, tovább folytatják a háborút immár a belső vélt vagy valós ellenség ellen.

Amikor az Orbán-rendszer sorra számolta fel a független intézményeket és rendelte központi felügyelet, irányítás alá, akkor még nem gondoltak arra, hogy egyszer még nekik is szükségük lenne olyan fórumra, amelynek hitelességét a társadalom minden rétege elfogadja. Amikor sorra semmi kivetnivalót nem találtak a kormányzati oldalon elkövetett visszaélésekben, amikor állami szintűvé emelték a korrupciót az irányított – általában épp Simicska felé irányított – közbeszerzések révén, akkor sem gondolták, hogy ez majd visszaüt. Amikor természetesnek vették, hogy a magyar bűnüldözés és igazságszolgáltatás szemet huny efölött, akkor nem számoltak azzal, hogy ezzel az igazságszolgáltatás hitelét olyannyira eljátsszák, hogy az majd saját védelmük ellátására is alkalmatlanná válik.

Most épp a nagybetűs Barátnak köszönhetően eljött a pillanat, és Orbán ott maradt eszköztelenül, zsarolhatón. A helyzet iróniája pedig épp az, hogy egy olyan ügyben, amelyben vélhetően – vagy legalábbis saját véleményem szerint – ártatlan.

Nyilván nem látok bele a féltve őrzött dossziékba, de a végletesen kettészakadt magyar társadalom rendszerváltás utáni negyedszázada elég bizonyíték arra, hogy egy vezető politikus esetleges ügynökmúltját nem lehetett volna ennyi ideig eltitkolni. Magyarország ugyan nem dosszié-ország, mint Románia, de ahhoz nem férhet kétség, hogy a többszöri kormányváltások során valaki már régen előrukkolt volna ki egy ilyen váddal, ha a legerőtlenebb bizonyítéka is lenne.

A történetnek van egy másik vonzata is. Bebizonyosodott, hogy Orbán Viktort és rendszerét már tényleg csak belülről lehet megbuktatni. A miniszterelnök népszerűsége töretlenül szárnyalt mindaddig, míg a Fideszen és a kormányon belüli belső feszültségek nem kezdtek felszínre kerülni. A tömeget nem érdekelte a jogállamiság sérelmére elkövetett visszaélések sorozata, csak akkor kezdett eltántorodni szeretett vezetőjétől, amikor sorra buktak ki a vagyonosodási ügyek, de még akkor sem gondolt arra, hogy ezt a büntetlen szabad rablást épp az a mélyreható átszervezés tette lehetővé, amelyre korábban a füle botját sem mozdította.

A Simicska-Orbán háború sem azért veszélyes a miniszterelnökre nézve, mert először g…-nek, majd spiclinek nevezte őt volt barátja. Hanem azért, mert bebizonyosodott, hogy mindeddig tényleg irányítottan uralta a közbeszerzéseket a volt barát. A nyílt háború akkor kezdődött, amikor megjelentek az új trónkövetelők, mindenekelőtt a vő, a miniszterelnök lányának férje, az ifjú Tiborcz, és érdekes módon sorra kezdte megnyerni a milliárdos állami üzleteket, és megjelentek új strómanok, akik már hirtelen jobban tudtak aszfaltozni, mély és magasépíteni, mint az addig állami pénzből kizárólagosan építkező-aszfaltozó Simicska.

A volt barátot sem sértette addig a miniszterelnök unortodoxiája, oroszbarátsága és állítólagos besúgósága mindaddig, míg anyagi érdekeit nem érintette. És ebből az emberből akarnak most egyesek hőst csinálni.

Én már nagyon nem tudom, kinek szurkoljak ebben a háborúban.