Alighanem sokan felhördültünk, netán káromkodtunk is egy nagyot, amikor a nemrég megtartott kolozsvári kisebbségi konferencia kapcsán azt olvastuk, hogy a Velencei Bizottság (tudtuk, hogy ez is csak egy sóhivatal?) tisztelt elnöke, Gianni Buquicchio külön örült, hogy részt vehet a „az együttélés és egyetértés húsz évének ünneplésén”. Más szóval ő is helyénvalónak tartotta az egyetértés, ha úgy tetszik a román-magyar „béke és harmónia” meg ünneplését – jóllehet a találkozót szervező külügyminisztérium és a Babeş-Bolyai Egyetem vezetősége a legnagyobb romániai kisebbség s egyben a legérintettebb nemzetiség képviselőjét nem tartotta érdemesnek meghívni –, hogy ugye, köszönetet mondjon azért a sok jótéteményért, amit az elmúlt két évtizedben kaptunk.

Az elhangzott beszédek és laudációk alapján a vendégek már-már azt hihették: nálunk valósult meg először a világon az a lenini ajánlás (mert csakugyan volt ilyen papíron, mivel a papír sok mindent elbír!), amely szerint a kisebbségeknek még több jogot kell adni, mint a többségnek, mivel csak így tudják feledtetni vele, hogy nem tartozik saját nemzetéhez. Az RMDSZ hiányában a naponta tapasztalható betartások és zaklatások (zászló, himnusz, feliratok ügyei, elkobzott egyházi vagyon visszaállamosítása stb.stb.) ellenére gátlástalanul mondhatták, hogy a Romániában modell-értékűen megoldották a nemzetiségi kérdést. Mint ahogy mondták is.

Ha tetszik nekünk, ha nem tetszik, el kell ismernünk, hogy a román diplomaták és politikusok nagymesterei az efféle átverésnek. Történelmünk folyamán, különösen az elmúlt száz évben, volt alkalmunk megtapasztalni. Talán nem eléggé köztudott, hogy Trianonban olyan térképet terjesztettek elő, amelyben a román többségű lakosságot jóval nagyobb területen tüntették fel, mint valójában volt! Például nem csak Brassó, Kolozsvár, Szeben, Torda és más belső erdélyi városok, de Nagybánya, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Arad, sőt az egész Partium kifejezetten román lakosságú lett, jóllehet ez utóbbiakban a románok csak ötven-hatvan év múlva érték el a többséget. Nem kis részt azzal, hogy regáti nők ezreit hozták erre a részre szülni. Nagyváradon az 1960-as években még a magyarok voltak többségben, Szatmárnémetiben is csak Ceauşescu nagy iparosítása fordította meg a helyzetet, amikor Moldovából és Olténiából szakiskolák összes végzősét ide helyezték az új gyárakban dolgozni, s az új tömbházakat is jobbára nekik építették. A győztes nagyhatalmak képviselői azt is könnyen elhitték, hogy az erdélyi román gyermekek a „magyarok elnyomása” miatt ki vannak zárva az oktatásból, csak később derült ki, hogy itt sokkal több román gyermek tanult anyanyelvén, mint az egész Ó-Romániában, ahol ugye nem voltak elnyomva.

Diplomatáik megannyi huncutsággal próbálták befolyásolni a döntésben főszerepet játszó nyugati társaikat. Trianonba külön szép lányokat is vittek „szórakoztatásukra”. A II. világháborút lezáró párizsi béketárgyaláson, hogy visszakapják Észak-Erdélyt, azt állították, hogy a Székelyföld azért magyar többségű, mert Horthy dunántúli véreivel töltötte fel. Ceauşescu meg nem egyszer hangsúlyozta ki beszédeiben, hogy Romániában a nemzeti kérdés lenini módra meg van oldva. A sztálini módot nem említette, mert az nagyon is ismert volt az ukránok és a kaukázusi népek kiéheztetésével vagy a tatár és a német lakosság áttelepítésével.

Most meg, ugye, Romániában „modellértékűen” rendezték el helyzetünket. Ez utóbbi azért hangzik nyugaton is sokaknak hitelesen, mert egy kisebbségi, szász az államelnök, meg a román vezetők egyelőre hűségesek szövetségeikhez, nem ölelkeznek Putyinnal, s nem mondanak olyan trükkös marhaságokat, hogy Moszkva, Peking meg Ankara  nekünk jobb, mint Brüsszel.

Budapest még száz év után sem találta meg ennek az átverős bukaresti politikának az ellenszerét. Azaz megtalálta, vagy legalábbis azt hiszik. A kettős állampolgársággal, a magyar nemzet határok fölötti egyesítésével. Csakhogy a magyar állampolgárságra felesküdött székely továbbra is „román kenyeret” eszik és román ellenőrök, adószedők, rendőrök zaklatják, verik le a házára tett magyar nyelvű feliratot...