facebook cover


Székedi Ferenc: Copy paste


-A A+

Idézetek a Hargita megyei, zetelaki Dr. Boros Fortunát Elméleti (matematika-informatika) Középiskola honlapjáról:

„Az 1989 decemberi rendszerváltás lehetővé tette, többek közt, a romániai magyar nyelvű oktatás újjászervezését is. Az iskola akkori vezetősége, kihasználva az adódott lehetőséget, az 1990-91-es tanévtől újraindította az elméleti oktatást, reál szakon, matematika-fizika profillal. A XX. század végére, a számítógépek térhódítása időszakában, iskolánkat sikerült modern informatika laboratóriummal felszerelni, a 2002-2003-as tanévtől pedig átváltani a szintén reál szakú matematika-informatika profilra.”

“Az 1990 után az ország – addig nagyrészt számozott – iskoláiban elkezdődött a névadás, a magyar iskolák döntő többsége magyar irodalmi, vagy történelmi személyiségek nevét vette fel. A Zetelaki Elméleti Középiskola életének egyik kiemelkedő eseménye volt az 1994 június 12-ére szervezett névadó ünnepség. Ekkor iskolánk felvette falunk nagy szülöttének, a mártírhalált halt ferences főatyának, Dr. P. Boros Fortunátnak a nevét.”

“Iskolacímerünk négybe osztott pajzsán a fenyő, a számítógép, a végtelenbe vezető út a templom és a székelység ősi jelképei a Nap, Hold és a Csillag látható. Ezen jelképek, úgy gondoljuk, tökéletesen megfelelnek az itt élő gyermekek, fiatalok lelkületének, törekvéseinek, melyek a természetszeretetben, a hagyományokhoz való ragaszkodásban, a megismerés, az új iránti nyitottságban, a közösség ápolásában, a szülők és tanárok iránti tiszteletadásban, vallási hitünk mély és őszinte gyakorlásában nyilvánulnak meg.”

“Tanulmányi eredményeink némelykor jobbak, máskor gyengébbek: megfelelnek a környező települések iskoláinak felkészültségi szintjének. Sport (elsősorban a kézilabda), népi- és modern tánc, origami és furulya csoportjaink messzire elvitték a nagyvilágba intézményünk jó hírét. Sikereinket méltósággal éljük meg, kudarcainkból tanulni igyekszünk és szeretnénk minél előbb kiküszöbölni a csorbát. Munkánkat jól képzett tanári kar irányítja, erős szülői és faluközösség támogatja. Igyekszünk megfelelni a ránk szabott intézményes követelmény szintnek és közösségi értékrendnek.”

A zetelaki Dr. Boros Fortunát Elméleti Líceum hírét azonban nem csak az origami- és a furulya-csoportok vitték el a nagyvilágba. Hanem az a tény is, hogy évek óta senki nem megy át az érettségin. Hagyjuk most a románt. A Matematika-Fizika Elméleti Középiskolában, amelynek iskolacímerében a Nap, a Hold és a Csillag mellett ott a számítógép is, a 2015-ös érettségin egyest vagy hozzá közeli jegyeket kaptak matematikából és informatikából.

Az 1895-ben Zetelakán született és Capul Midia-i kényszermunka táborban 1953-ban elhunyt Boros Fortunát Domokos erdélyi ferences rendi tartományfőnök nyomdákat működtetett, folyóiratokat jelentetett meg, doktori fokozatot szerzett, huszonhét könyvet és 302 cikket írt. Gondolom, az iskola névadó ünnepségén sokan hivatkoztak rá, és munkásságát követendő példaként állították a diákság elé.

Ezt a nevet, és más, iskolanévadó magyar személyiségek neveit a teljesen vagy majdnem teljesen elbukott érettségi vizsgákkal nem szabadna sárba tiporni.

Javasolom: változtassanak nevet! Hagyják meg csupán a települések nevét. És néha döbbenjenek rá, hogy milyen szakadék tátong a honlapokon megfogalmazottak és a valóság között.

És nem csupán az iskolák esetében.

Valahogyan próbáljuk meg a zászlók és szobrok mögött jobban meglátni a népet. Nem csupán a múltját, hanem a jelenét és a lehetséges jövőjét is. És a mindig másokra mutogatás helyett egy kissé önmagunkba fordulni. Tanulságos felfedező körút lenne. Legalább olyan tanulságos, mint ez a copy-paste. 



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik