Egy belevaló máramarosi magyar asszonykáról akartam irni ezt a jegyzetet, de az élet közbeszólt. Bak Menyhárt Anetta azzal érdemelte ki a Keleti-Kárpátok egyik legnagyobb magashegyi üdülőközpontjában az emberek tiszteletét, hogy az ottani vendéglátásban bevezette a kétnyelvűséget, ami végül is ötnyelvűség lett. Amikor a helybeli turisztikai szövetség alelnökeként azt tapasztalta, hogy egyre több a magyar vendég a kétezer méteres csúcsok mesés völgyeiben épült panziókban és kisszállodákban, s radásul nem csak Erdélyből, de Magyarországról is mind többen jönnek, javasolta, hogy ahol csak a jobb tájékoztatás miatt szükségesnek vélik, a román, az angol, a német, a francia mellé vezessék be a magyar nyelvű tájékoztatást is. Igy jelent meg a magyar nyelv Borsafüreden a vendéglői étlapokon, a sífelvonó hirdetőjén, s ahol csak szükségesnek látták. Legtöbb esetben maga Anetta a fordító, mely alakalommal rendszerint egy-egy finom magyar leves-, tészta- vagy sült-receptet is ad az érdeklédőnek. Mondanunk sem kell: leggyakrabban a bográcsgulyás, a halászlé, a rétes és effélék leirását kérik.

Közben barátságok szövődnek, s az eredeti fogalalkozását tekintve matektanárnő, de tizenöt éve panzióvezető hölgy az apró közügyek intésésében is olyan jártasságra tett szert a csupa román környezetben, hogy már ideérkezésem után azt mondta: ha a polgármesterrel akarok beszélni, csak szóljak, egykettőre beprotezsál!

Mi tagadás jólesett látni, hogy ilyen tevékeny magyar él ezen a távoli üdülőhelyen, aki számára a román-magyar békesség és barátság mindennnél előbbre való!

Aztán e sorok lepötyögtetésekor olvasom a maszol.ro belpolitikai cikkében, hogy mi történt Nyárádszeredában. Nem jött, hogy higgyem a két Maros megyei vezető arrogáns, pökhendi, az európai normáktól messze eltérő magatartását. A világon bárhol, egy kicsit is demokratikusnak tartott országban az ünnepségre meghívott és baráti szóval köszöntött vendég köteles elfoglalni a neki kijelölt helyett, szó nélkül nézni az alkalomra készült díszletet és lehetőleg végigülni az előadást vagy annak nyitó részét. Ha tetszik, ha nem tetszik, így kívánja a becsület azok iránt, akik meghívásukkal megtisztelték.

Ciprian Dobra megyei tanácselnök és Lucian Goga prefektus úgy viselkedett, mint két önmagával eltelt pártelvtárs, aki saját tetszése szerint értelmezi az általánosan elfogadott erkölcsi normákat. Messze túllépték a hivatalos személyre kötelező normát, és a meghívó közösséget megsértve nyíltan ki is fejezték nemtetszésüket. Vagy a magyar zászló, vagy ők! Hiába mondta polgármester, hogy a testvérvárosi kapcsolatok révén hivatalosan meghívott magyarországi vendégek miatt tették a piros-fehér-zöldet a román és az európai unió zászlaja mellé, a két elöljáró durcásan elhagyta az ünnepséget.

Kíváncsiak lennénk: vajon a spanyol, német vagy angol zászlóval is ennyire intoleránsak lettek volna? Biztosra vesszük, hogy egy rosszaló szavuk sem lenne – aki távol van, azzal könnyű békességben élni, az nem befolyásolhatja a helyi választás eredményét.

Tóth Sándor polgármester tisztességesen járt el, amikor nem engedett a hatalmi szónak, s nem a dölyfös urak szájaíze, hanem Nyárádszereda polgárainak véleménye szerint döntött. És a döntését nagy taps követte. Mondhatnánk, nem dobta el a zászlót akkor sem,amikor rúdjával fejbeverték! A hazai viszonyokat ismerve, Tóth Sándor számolhat a nem éppen kellemes következményekkel. Ám reméljük, a román törvények értelmében az RMDSZ-nek lesz e szégyenletes ügyhöz egy-két szava. 

(Fotó: nol.hu)