Még mondja valaki,hogy a maszol.ro megrostálja a véleményeket, s csak a neki tetszőt közli. Tessék csak elolvasni a szatmári RMDSZ székháza ablakának aljas bezúzásával kapcsolatos beszámolót. Az alatta lévő legtöbb vélemény nemhogy elítélő, de éppenséggel kárörvendő! ”Végre egy jó hír!”, „Ébredj, RMDSZ!”, ”Az MSZP is így jár választás előtt!”

Az ember azért elvárna egy csöppnyi szolidaritást. Elvégre az adott lehetőségekhez viszonyítva (a parlamentben nem egészen 5 százalék több mint 95 százalék ellen) ugyan ki csinált volna többet? Nagyon sok olvasónk a realitásokat semmibe véve, ma is azt gondolja, hogy akarat vagy jószándék kérdése az egész. Pedig látnunk kell mennyire meg kell küzdeni a legkisebb eredményért is, s az EU, a NATO, az ENSZ csöszik rá, hogy mi történik velünk.

Magam általában azt vallom, hogy amikor csak elérhetünk valamit, ott kell lenni a vezetésben, akár helyi szinten, akár magasabb szinten. Jelenlétünk tompíthatja a korábban kapott ütéseket, ráirányítja a hatalom figyelmét a nemzetközi normák szerint is halaszthatatlan gondjaink megoldására, s jobban rálátunk a pénzek elosztására. Ám természetesen nem minden áron kell ott lennünk – ahogy a köznyelv mondja – a fazéknál.

A Szatmár megyében jó három éve felállt szocliberális vezetésről eleve látszott, hogy totál nemzeti jellegű, s fő célja a korábban nyolc évig vezető magyarság kiszorítása, ahonnan csak lehet. Ez olyannyira sikerült, hogy bár a szavazatok aránya szerint, a társadalmi és nemzetiségi béke és nyugalom  okán bőségesen járt volna egy alpolgármesteri poszt (amit még a legrohadtabb vatrás időkben sem mertek megtagadni), ez most fel se merült. A lenézés, mellőzés és az arrogancia jellemezte az irányunkban megnyilvánuló magatartásukat. Tőlük minden pártkatona, végzettségétől és tapasztalatától függetlenül jó álláshoz jutott. Jellemző a lapunk hasábjain is ismertetett eset, amikor az új szocialista színházvezetők amerikai kirándulásra használták azt a pénzt, amivel a színészek nyári vakációját kellett volna kifizetni. De említhetnénk az ifjúsági és sportigazgatók többszöri cseréjét. Arról is külön szóltunk, hogy a városnapi ünnepségre jó ha szemszúrásból hívtak egy-két magyar sztárvendéget.

Legnyomasztóbb mégis az volt, hogy nyíltan ócsároltak bennünket, s nyíltan a kijelentették, hogy nincs helyünk a megye és a város vezetésében. A tavaszi legeltetési ünnepen, az avasi Simbrán Victor Ponta miniszterelnököt is arra kérték, hogy tegyen meg mindent kiszorításunkért. S ezt ő nem csak ott, de később egy szatmári főtéri nagygyűlésen is szó nélkül hagyta, vagyis tolerálta, sőt rábólintott. A helyzet csak akkor változott, miután Iohannis lett az államelnök, s kezdett fejükre omlani a ház. Ekkor „nagylelkűen” felajánlottták az RMDSZ-nek az egyik alpolgármesteri posztot. ”Ezzel a nacionalista gárdával soha nem közösködünk” – volt Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a szervezet városi elnökének határozott válasza. Többen vitatkoztunk vele, hogy mégis csak jó, ha akár pár hónapig belelátunk Coica polgármester fazekába.

A magam részéről most megkövetem a Kereskényi képviselő urat. Mégis jól döntött, amit Victor Ponta újabb magyarellenes kirohanása mellett az RMDSZ székháza elleni „merénylet” is igazol. Fényes nappal történt, akkor, amikor a szocik városi konferenciája ülésezett. A felbújtott nagyon biztos volt a dolgában. Kezet rá, hogy nem kapják el. Pedig a rendőrség épületétől tiz méterre csörömpölt az ablak.