Gál Mária: A foci hordaléka
Örök talány marad számomra, miért a labdarúgáshoz ragad a legtöbb mocsok és mocskos indulat...
A világ legnézettebb, legnépszerűbb, a legtöbb pénzt és politikát megmozgató sportja mára minden elképzelhetőt felülmúló fertővé változott. Milliárdok csusszannak egyik zsebből a másikba, a sportág minden csúcsvezetőjére már legalább az eléggé alapos gyanú árnyéka vetült. Blatter után már Platinit, a legendát is utolérte az igazságszolgáltatás, csalások, megvesztegetések elképesztő sorozatára kezd fény derülni, hovatovább már nem csak abban kételkedhetünk, hogy valamely ország tényleg jogosan nyerte el az adott világverseny szervezési jogát – bár ezt a katari vb-ről szóló döntés óta már senki sem gondolja komolyan –, hanem abban is, hogy a sorsolások mennyire tiszták, mennyire a véletlen műve, hogy valamely ország vagy klubcsapat épp halálcsoportba kerül-e vagy nyugodtan menetelhet komolyabb ellenfelek nélkül akár a döntőig.
De nem is ezért vetettem fel a problémát, ezt talán előbb-utóbb valahogy gatyába rázzák az igazságszolgáltatás eszközeivel, vagy legalábbis korlátok közé szorítják, mint a doppingot a WADA közreműködésével. Nem, engem inkább a másik vetület érdekel, aminek megfékezésére viszont egyelőre nem igen mutatkozik sem eszköz, sem tényleges szándék. Merthogy ahhoz, hogy a focihuliganizmus megszűnjön, hogy ne minden fontosabb mérkőzés váljon kisebb-nagyobb háborúvá a rendfenntartókkal, ahhoz nem elég az, hogy a sportvezetés lépjen, hogy az UEFA vagy a FIFA bizonyítottan hatástalan büntetéseit kiszabja. Hiszen az egy-két zártkapus mérkőzés szemmel láthatóan még nem fogott vissza egyetlen gyalázkodó szurkolói tábort sem abban, hogy a következő alkalommal ne ismételje meg vagy legalábbis ne próbálja megismételni ugyanazt, amiért a büntetést kapta.
Tájainkon, Közép-Kelet-Európában az amúgy mindenütt jelenlevő „hétköznapi” focihulaganizmust és a - Nyugaton érezhetően csökkenő –rasszizmust történelmi sérelmekből táplálkozó nacionalizmusnak mondott gyűlölködés súlyosbítja. Egyre veszélyesebben. Egy német-francia meccsen például nem a valamikor vitatott hovatartozású területek térképével jelennek meg a szurkolók, nem a másik népet mocskoló jelmondatokkal parádéznak, legfeljebb az eredmény miatt verekednek össze a részeg bőrfejűek. Nálunk azonban valóságos háborúkat vívnak Nagy Albániáért, Nagy Romániáért, Nagy Magyarországért stb., olyan természetességgel gyalázzák az ellenfélnek nem is a csapatát, hanem a nemzetét, hogy az elegendő ahhoz, hogy egy-egy ilyen meccs tönkretegyen mindent, amit esetleg a politikum vagy a civil társadalom nagy nehezen próbált felépíteni.
Az UEFA-FIFA ilyenkor kiszabja menetrendszerű büntetését, de nyoma nincs annak, hogy az érintett országok sport- vagy politikai vezetése bármit is tenne annak érdekében, hogy a történelem kiszoruljon a stadionokból. Én legalábbis még nem láttam olyan felhívást, amely kiemelten arra kérte volna a szurkolókat, hogy a történelmi sérelmeket hagyják otthon.
Olyant persze hallhattunk, láthattunk, hogy sportszerű szurkolást kérnek, de ez csak elmaszatolása a problémának. Mert nem kell összeverekedniük a szurkolótáboroknak ahhoz, hogy a másik nemzetet gyalázzák, elég ahhoz néhány banner, s elég az, hogy még a média is ezeket a gyűlölködő mondatokat hazafias megnyilvánulásként kezelje.
A most zajló EB-selejtezők legutóbbi ilyen momentuma Moldova Köztársaságban zajlott kedden, a moldáv-orosz meccs kapcsán. A lelátón ott ült Valeriu Strelet kormányfő is. Az UEFA máris kilátásba helyezte a büntetést többek között azért, mert Oroszországot mocskolták a moldáv szurkolók, mert előkerült az ukrán zászló is, de nem vagyok meggyőződve, hogy ha nem történt volna füstbombás rendbontás és verekedés, akkor is ilyen gyorsan lépett volna a szövetség. Románia egyik legtekintélyesebb sportorgánuma, a ProSport pedig minderről a következő címmel számolt be „UEFA a deschis o procedură disciplinară contra Moldovei din cauza bannerelor de la meciul cu Rusia. FOTO | Mesajele pro-româneşti”. (Az UEFA fegyelmi eljárást indított Moldova ellen az Oroszország elleni meccs bannerei miatt. Foto – Román-párti üzenetek)
Nos, ezek a román-párti üzenetek a közzétett fotók tanúsága szerint többek között a következők voltak: 1992 – Nem felejtünk, nem bocsátunk meg (a transznisztriai háborúra való utalás), A Dnyesztertől a Tiszáig (Nagy Románia ismert jelmondata), Besszarábia román föld, Megvetjük Magyarországot, gyűlöljük Oroszországot, Keleten új csata kezdődik, harcolunk mindhalálig. És az a cikk 480 like-t kapott, annak pedig nyomát nem találom, hogy bárki szóvá tette volna a szélsőséges hangulatkeltés és gyűlölködés összemosását a hazafisággal, a „románpártisággal”.
Amikor szerdán megláttam a beszámolót, arra gondoltam, hogy rövidesen el kell távolítaniuk azt a honlapról, de ma, csütörtök délben változatlanul elérhető, sem a román labdarúgó szövetség, sem az újságírószövetség, sem a Diszkriminációellenes Tanács, sem a román politikusok ingerküszöbét nem érte el.
Az én készülékemben lenne a hiba? Aligha. És sajnos azzal is tisztában vagyok, hogy ez egyáltalán nem román jellegzetesség, nagyjából ugyanez a magyar viszonyulás is, és az említett térség minden országára ugyanez az alaphangulat jellemző.
Messze még Európa.
Fotó: mpinteractiv.ro