Negyed évszázada, 1990 óta várunk az új politikusnemzedékre, amely az ország jelenének és jövőjének szenteli életét, munkásságát, az ország felemelkedésén, népéért dolgozik, és e cél érdekében nem riad vissza semmiféle áldozattól. Amint erre a választási kampányok során mindig ígéretet is tesznek.

Huszonöt éve azonban mindhiába várakozunk. Sőt, a román politikusok szakmai hozzáértése, elkötelezettsége, elvhűsége és erkölcsisége nem csak hogy nem javult az évek során, hanem ellenkezőleg: romlott. Pedig már azzal is beérnénk, ha legalább a csúcspolitikusok – az államfő, a honatyák, a miniszterelnök, a miniszterek – meg a titkosszolgálatok vezetői emberi és politikai hozzáállása előtt vehetnénk le a kalapunkat. Csakhogy miattuk sem kell hajadonfőtt járnunk.

Aligha sírja vissza valaki Ion Iliescut, aki évtizedekre tönkretette az ország nemzetközi hírnevét, de ő legalább következetesen hű maradt – rossz – ideológiájához. És nem lopott – legalább is nem annyit, hogy abból botrány kerekedjék. Emil Constantinescu gyenge államfő volt, de legalább megvolt benne a jó szándék, igaz, az megmaradt jó szándék szintjén, így a rendszer áldozatává vált.

Traian Băsescu esetében a rendszer vált az ő áldozatává, és túl sok jó szándék vagy jóindulat sem igen szorult belé. Elvhűségéről meg mit is mondhatnák? Azt, hogy egyetlen éjszaka baloldaliból jobboldalivá, néppártivá tette politikai tömörülését, merthogy abban az Európai Parlamenti frakcióban jóval több volt a pénz? Vagy azt, hogy szakított „szívecsücske pártjával”, amiért az nem szavazta meg ugyancsak „szívecsücske hölgyét”?

A szociáldemokratákról pedig csak ennyit: a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta helyét a korrupció miatt első fokon elítélt Liviu Dragnea vette át.

Klaus Iohannis bürgermeisterként elkormányozta Nagyszebent – államfőként viszont már sehogyan sem boldogul Romániával, de még egykori pártjával sem, amely a háta mögött alkukat köt a szociáldemokratákkal.

Csalódnunk kellett az „új politikusnemzedékben” is, és most, az utca nyomására, a technokratákba helyezzük bizalmunkat. A kijelölt kormányfő is technokrata – bár azért Daniel Cioloş, párton kívüliként, több alkalommal is szerepelt a kormányapparátusban, először mint a romániai mezőgazdasági és falufejlesztési minisztérium államtitkára, majd az európai ügyek minisztériumának államtitkár-helyettese, végül pedig mezőgazdasági miniszterként.

Az új miniszterelnök apró szépséghibája, hogy 2014-ben, amikor ismét indulni akart a mezőgazdasági biztosi tisztségért, képest lett volna az Európai Néppártból átállni az európai szocialisták pártjába. Szóval afféle „pártvándor” volt ő is – igaz, ezt legalább európai szinten csinálta. Ebbe bele is bukott, az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker ugyanis nem támogatta jelöltségét.

A technokrata miniszterelnök technokrata kormányában a miniszterelnök-helyettesi tisztséget Vasile Dâncu tölti be, aki ugyan korábban kilépett a Szociáldemokrata Pártból, ám továbbra is erősen kötődik a szociáldemokratákhoz, párton kívülinek aligha mondható. Dacian Cioloş azonban feltehetően ezzel kívánta elnyerni a szociáldemokraták parlamenti támogatását az új kormány megszavazásánál, így a taktikai húzásnak minősíthető lépés megbocsátható.

Az viszont már kevésbé megbocsátható, hogy még a kormány hivatalba lépése előtt a miniszterelnöknek máris két miniszter-jelöltet kellett visszaléptetnie.

Azt senki sem tudja, miként kerül bele a kormányképletbe a fehérneműket lenge gatyában reklámozó 28 éves gigoló, Adrian Baciu, akit Cioloş „külföldi tapasztalatokkal, kórházvezetési tapasztalattal rendelkező fiatal sebésznek” írt le, holott alig négy évvel ezelőtt végezte el az orvosi egyetemet, vagyis még gyakornok. Kinevezése ellen orvosi körök is tiltakoztak, Cioloş pedig azzal takarózik, hogy csak nevesítése után tudta meg, hogy gyakornoki éveit tölti a miniszter úr, így természetesen lemondott róla. Hááát... Nagyon elmélyülten elemezhették a miniszterelnökök életrajzát.

Az viszont várható volt, hogy a semmiféle jogi tapasztalattal nem rendelkező Cristina Guşeth leszerepel a parlamenti meghallgatáson – miniszterként pedig még inkább ezt tette volna –, ezért Dacian Cioloş lemondott az ő nevesítéséről is, az igazságügyi tárcavezető személyének sebezhetetlenségére hivatkozva.

Az oktatási tárcával pedig – mintha átok ülne a minisztériumon – alighanem megint nem volt szerencséje az új kormányfőnek. Adrian Curaj nevesítése ellen ugyanis máris tiltakozik az Országos Lézer- és Plazmafizikai Kutatási-Fejlesztési Intézet szakszervezete, amely idén tavasszal beadvánnyal fordult az Országos Korrupcióelleni Ügyészséghez, visszaéléssel, zsarolással, hivatali visszaéléssel vádolva őt. A szakszervezetiek két megkereséssel is fordultak a korrupció elleni ügyészekhez, ám mindeddig semmiféle választ nem kaptak, feltehető tehát hogy valamiféle politikai védelmet élvez.

És ott van a szélsőjobboldali információs miniszter, Marius Raul Bostan, akinek menesztésére a civiltársadalom kérte fel Dacian Cioloşt. Ha már a szélsőségeseknél tartunk, ne feledkezzünk meg a parlamenttel való kapcsolattartással foglalkozó Ciprian Bucurról, aki az Avram Iancu Kulturális Egyesület tagja…

Ki tudja, hogy a sajtó, a politikusok majd miket derítenek még ki a technokrata kormány technokrata tagjairól? Nagyon úgy néz ki, hogy a velejéig korrupt román társadalomban nehéz feddhetetlen embereket találni, és előbb-utóbb leáldozóban lesz majd a technokraták tekintélye is. Lassan rájövünk, őket is ugyanaz hajtja, mint a politikusokat: az érvényesülés, a hatalom, a pénz. És hogy jó tanulónak bizonyulnak, túlszárnyalják „mestereiket”.

Mircea Dinescu már a kilencvenes évek elején megmondta: ne számítsunk semmi jóra, változás legfeljebb csak annyi lesz, hogy a főnökeink fiai lesznek a fiaink főnökei. Szavai egyelőre beigazolódtak.

És hol vannak még az unokák?!

Fotó: vladilas.ro