Egy korábbi jegyzetemben arról írtam, nagyon jó az, hogy Klaus Iohannis többnyire hallgat, mert amikor megszólal, óhatatlanul elkövet egy-két bakit. Ám nemrégiben az is kiderült, hogy az államfői hallgatás legalább ugyanolyan káros, mint az államfői beszéd. Ez olyan ugyan, mint a sapkás és sapka nélküli nyúl esete – de akkor is így igaz.

Nem csak a hazai, de a külföldi politikai körök is igen furcsállták például, hogy nem szólalt meg az Európai Bizottság vezetője, Jean-Claude Juncker – mondjuk így, szépítően: – meglehetősen oroszbarátra sikeredett nyilatkozata hallatán, amelyben az Európai Bizottság elnöke, Barack Obamával szembemenve úgy vélte, Oroszországgal illedelmesen kell bánni, Moszkvát egyenrangú partnernek kell tekinteni, még akkor is, ha mindez „nem is mondható éppen szexepilesnek”.

Az Európai Bizottság elnöke mondhatni nyíltan hangot adott a nyugat-európai hatalmak hallgatólagos megegyezésének, miszerint gazdasági okokból nem kívánják magukra haragítani az orosz mackót. A nyugat-európai kancelláriák régen beletörődtek a Krím-félsziget bekebelezésébe, Ukrajnának sem jósolnak már túl nagy jövőt, hovatovább cserbenhagyják a Moldovai Köztársaságot is, Oroszország pedig mindezen felbátorodva már Klaus Iohannis államfő országát, Romániát is fenyegeti.

Klaus Iohannis viszont hallgat (igaz, ez még mindig jobb, mint elnöki kancelláriájának vezetője, Sorin-Dan Mihalache példája, aki nyilvánosan magára alszik). Újságírói kérdésre pedig csak annyit válaszolt, majd megkérdi Jean-Claude Junckertől, hogy mire is gondolt, holott az európai kormány vezetője ennél nyíltabban nem is fogalmazhatott volna – nagy kérdés tehát, hogy mit nem értett szavaiból Klaus Iohannis.

És ha ő nem is tudta kihámozni Juncker – ismétlem: teljesen világos – szavaiból a lényeget, akkor következtethetett volna rá a brit miniszterelnök, David Cameron tavalyi júniusi figyelmeztetéséből, miszerint Juncker megválasztása a felelős tisztségbe azzal a veszéllyel járhat, hogy Románia, Lengyelország és Bulgária védelem nélkül maradhat Oroszországgal szemben.

Klaus Iohannis legfontosabb feladata Románia elnökeként éppen az ország külpolitikai irányvonalának meghatározása lenne – ehhez képest csak közhelyeket ismételget. Október közepi, brüsszeli látogatása előtt, a menekültválság tetőzésekor, a bukaresti repülőtéren tartott sajtótájékoztatója alkalmával Románia álláspontját úgy összegezte, hogy a helyzet megoldásáért az összes érdekelt félnek együtt kell működnie. Ki gondolta volna?

Lehet, hogy jobb lett volna, ha ezúttal mégis hallgat? Az újságíróknak sajnos nem állt módjukban megkérdezni tőke, miként ültetné egy tárgyalóasztal mellé az „összes érdekelt felet”, azaz Bassár al-Asszadot, az ellene lázadókat, az Egyesült Államokat, Oroszországot, Törökországot, Szaúd-Arábiát, Katart, Iránt, a Hezbollahot, az ISIS-t… Vagyis hát a hóhérokat és az áldozatokat.

Márpedig erre a megoldási javaslatra bizonyára a nagyhatalmak is kíváncsiak lettek volna. Az „összes érdekelt félről” már nem is beszélve.

Fotó: libertatea.ro