Bármenyire is természetes ez sokak számára, sosem fogom politikai szempontok szerint rendezni a nosztalgiáimat, érzéseimet, vagy ízléseimet. Igen, Ákosra gondolok. Azok közé tartozom, akinek a metálos korszakát megelőzte egy Depeche Mode-os időszak, amikor nagy rajongással énekelte a Black Celebration-t vagy a Question of time-ot. Aki előbb megmosolyogta a DM magyar verzióját, majd dúdolgatni kezdte, végül egészen megkedvelte. S amikor Ákos kivált a Bonanzából, egy ideig még követte a Karcolatokon és Testen át.

Ma is eljárok a koncertjeire, mert nagyon tisztelem benne, hogy mindig valami újjal próbálja meglepni a rajongóit, roppant igényes a megszólalás és a show tekintetében, vagyis ilyen értelemben talán a legprofibb magyar előadó: mindent elkövet annak érdekében, hogy arra a pár órára elvarázsolja a rajongóit. Újra és újra gondolja és hangszereli a dalait, mert nem az a típus, aki negyven évig énekelne egy slágert ugyanúgy.

Eljárok a koncertjeire, bár tudom, egyesek szemében ez felér egy kormánypárti tüntetéssel. De engem valahogy sokáig nem érdekelt, hogy Ákos előbb költő, majd próféta, végül nemzeti dalnok lett. Nem érdekelt, amíg találtam az albumain egy-két dalt, amit dúdolni tudtam. Nem érdekelt, mert más idoljaim még ennél is messzebbre hajították a rockzenész jelmezt. Nézzük csak meg az ufós, devizahiteles Pataky Attilát, vagy az egyre komolyabb művésszé váló Hobót, a celebesedés rögös útját végigjáró Nagy Ferót. Talán csak Presser, a Bikini, vagy a KFT maradt önazonos. Talán ők még nem lepődnének meg, ha belépne az ajtón a korábbi lázadó, karcos énük.

Ákos kissé elengedte magát, elnyilatkozta magát a nők szerepe és „dolga” kapcsán, ami Kövér László pár nappal korábbi otromba beszéde miatt nagyobb visszhangot és gellert kapott, mint ahogy arra bárki is számított volna. Mivel a hisztéria országában élünk, a gépezet beindult, és nem is állt meg. Ákos főszponzora, a Telekom felbontotta a szerződését, hiszen egy multi nem engedheti meg magának, hogy látszólag is olyan művészt támogasson, akiről sokan azt vélik, hogy sértegeti a nőket. Vagyis a klienseik felét. Így aztán az Ákos koncert félig-meddig szimpátiatüntetéssé („Veletek vagyunk!” skandálta a kemény mag), hol humoros, de leginkább kínos magyarázkodássá vedlett át. Aki mindezektől el tudott vonatkozni, az meg jót ugrálhatott az Induljon a banzájra, az 1984-re, vagy Az utolsó hangos dalra.

Én megint azon morfondíroztam, hogy egy igazán jó zenész miért akar több lenni önmagánál, miért akar folyton üzenni, miközben épp eleget mondhatna a dalaival is. Miért lesz ájtatos, amikor a hitét, meggyőződését egy jobban sikerült sorral ezerszer jobban elmondhatná, mint amikor váteszi szerepbe kényszeríti magát. De ez tényleg ízlésbeli kérdés, nem tehetek róla, sokkal jobban szeretem a korábbi szövegeit, amikor még csak dalszövegnek gondolta a dalszöveget, és nem ars poeticának.

Az egész viszont akkor lett viszketősen kínos, amikor a kormány is lépett egyet: az összes durcás minisztérium felmondta mobilnet szerződéseit a Telekommal. Persze nem a stratégiai partnerséget rúgták fel, mert az mindkettőjüknek fájna, inkább csak csíptek egyet az óriásba, mert az bántotta a kedvencüket. És tényleg itt lesz nagyon fájó ez az egész. Ragozzam, hogy miért kínos, ha egy kormányzat hatalmi eszközökkel „véd meg” valakit egy tőle távol eső, civil ügyben? Hogy védendőkre és megtűrtekre osztja fel ezzel a (művész)világot, ráadásul kínosabbnál is kínosabb magyarázkodással? Hiszen ki büntet itt igazán „rossz” vélemény miatt? A Telekom Ákost, vagy a kormány a Telekomot? Az előbbi nem inkább elhatárolódás, ráadásul pusztán üzleti megfontolások alapján?

Miközben a civil zenehallgatók amúgy is eldöntenék maguktól, hogy Ákost bojkottálják, vagy épp a szolgáltatójukat. Macsók legyenek vagy feministák. Megengedők vagy szigorúak. Konzervatívak vagy liberálisak? A kormányzat viszont pont az ilyen megelőző csapások miatt válik porcelánboltos hatalommá és nem a politika napi eszközévé. Elefántként töri össze azt, amit Ákos nem is bántott volna.

Én, a belga, pedig beteszem a lejátszóba az Ilyenek voltunk című dalt, és kínomban zokogok egyet a sarokban.