Hét évet kaphat, aki a feleségét megveri – áll egy új törvénytervezetben a superwomen.ro portál szerint. És a törvény kilencven napról harminc napra csökkentené a „kellő” orvosi kezelés időszakát; eddig tehát kilencven napig kellett papírral igazolhatóan ápolják a feleséget, csak akkor minősült agressziónak a verés.

Én csak örülni tudok egy ilyen projektnek, bár hozzáteszem: nekem még a harminc nap is sok. Akad, aki kórházba se kerül, akit esetleg sose kezelt orvos, mégis fél a férjétől. Értem persze, hogy valami bizonyítékra csak szükség van, hiszen különben akárki feljelenthetné a férjét, másfelől viszont az is igaz, hogy sokan akkor se jelentik fel, ha véresre veri őket. Ismerek olyan nőt, aki egy faluban él, és visszament a férjéhez, miután az anyjához menekült előle. Ismerek olyant is, akit egész életében vert a férje, aztán meghalt, és az asszony meghatott pislogások közepette emlékszik az aranyesős múltra. Olyant is, akit szintén egész életében, ő még mindig kegyelettel őrzi a szobáját, bárki senkiházi nem teheti be oda a lábát.

A törvény tehát kell, a mentalitásváltás azonban még sokkal jobban kellene, ám azt sajnos képtelenség törvénykezéssel elérni. Máris megjelentek a cikk alatt a kommentek, melyek azt szorgalmazzák, a férjüket verő feleségek is vonuljanak börtönbe. Egyetértek, hiszen az agressziót semmilyen oldalról, semmilyen módon nem támogatom. Az ilyen „az is”-reflexiókban azonban soha nem a jutányosság iránti vágyat, hanem a sumákolást érzem. Miért csupán Párizst gyászoljuk? Az ilyen hozzászólók többnyire azt akarták mondani: ne gyászoljuk Párizst. Ugyanígy ennek a törvénytervezetnek az esetében is. Annál, hogy egyetlen agresszort se büntessenek meg, jobbnak tartom, hogy az agresszorok egy részét megbüntessék.

A lényeg azonban nem ez, hanem a romániai társadalom patriarkális mentalitása. Egy férfi, aki ver, nem agresszor, hanem „FÉRFI”, csupa nagybetűvel. Huszonévvel ezelőtt, amikor különféle játékok révén próbáltunk meggazdagodni, az egyik sorban hosszú párbeszédet hallgattam végig arról, hogy mi a férfi felépítése, és hogyan következik ebből az asszonyverés muszája. Ugyanezt a párbeszédet ma is végighallgathatnám, ha ma is lennének sorok, hiszen annak az életnek a tüneteit, mely ezen a mentalitáson nyugszik, lépten-nyomon megtapasztalom. És mint minden mentalitást, ezt sem csupán a haszonélvezői támogatják, hanem a kárvallottjai is. És a kárvallottak között, tévedés ne essék, nemcsak a megvert asszonyok vannak, hanem a lenézett egyedülállók, a kihívóan öltözködő, és ezért „kurvának” titulált lányok, azok, akik látástól vakulásig takarítanak, főznek, mosnak és mosogatnak, azok, akiknek a férje nem engedi, hogy rúzzsal kenjék be az ajkukat, és így tovább. Egy egész társadalom, amely nagyon nehezen mászik ki a mocsárból.

Fotó: blgospot.com