A múlt héten Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen is bemutatták a Székelység története című, diákoknak és felnőtteknek szánt tankönyv és kézikönyv második, bővített és javított kiadását. Az első változat négy esztendővel ezelőtt jelent meg, pontosan nem tudni, mekkora példányszámban, de a témába vágó különböző összejöveteleken több tízezret emlegettek, és meglehetősen gyorsan elfogyott. A Hargita és Kovászna megyei tanácsok támogatta, székelyföldi történészek és történelemtanárok által megírt kötet a romániai magyarság történelmének tanításában, az általános iskolákban felhasználható alternatív tankönyvként indult útjára, de nem sikerült beilleszteni a tantervi keretekbe, így olyan segédolvasmány maradt, amelyet az eltelt években szakmai-didaktikai szempontokból magyarul dicsértek is, bíráltak is – románul pedig politikai szempontok alapján megpróbálták néhányszor a könyvre és a szerzőkre is ráhúzni a vízes lepedőt, de olyan szemléző is akadt, aki dicsérte és románul is szerette volna látni a kiadványt.

Az évek során összegyűlt észrevételeket a szerzők és munkatársaik (Ferencz S. Alpár project-koordinátor, Hermann Gusztáv Mihály főszerkesztő, Mihály János, Orbán Zsolt, Novák Károly-István szerkesztők, Forró Albert, Novák Csaba Zoltán, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor szerzők, Gyöngyössy János illusztrátor) most beépítették a második kiadásba és olyan munkát jelentettek meg, amely véleményem szerint bármiféle túlzásoktól mentes, kellőképpen korszakol és napjainkig is eljut. Vagyis a szerzők – sok más , hasonló témájú szövegtől eltérően – nem gondolják azt, hogy a székelyek a történelem során mindig olyanok voltak, ahogyan ma jónéhányan kizárólagos szempontok alapján látni szeretnék őket, hanem a legalább részletekben ismert történelmi valóság gyermekek és szülők, nagyszülők által is érthető egyensúlyhelyzetét próbálják kialakítani és bemutatni.

Akinek még nem járt a kezében a korszerűen kivitelezett, sokszínű hátterekre nyomtatott, oldalcsíkjain jelenségeket kísérő-jellemző személyiségeket, épületeket is felvonultató kötet, annak leginkább azt tudnám ajánlani, hogy lapozzon fel egy modern angol, német vagy francia nyelvkönyvet, és akkor fogalma lehet róla, akár formátumában is, milyen a székelyek történetét népszerűsítő, de nem népszerűeskedő kézikönyv.

A háttérintézmények menetközben megtalálták mindazokat a szerzői jogi, pénzügyi és más megoldásokat is, amelyek lehetővé tették, hogy ne kelljen tartani semmiféle számvevőszéki vagy más vizsgálatoktól, így az új kiadás több tízezer példányszáma megint csak biztosított.

Saját erőből, önállóan megjelent tehát egy olyan sikerkönyv, amelynek példányszámát magyar nyelvterületen sehol nem érik utol, és amikor az utolsó kövében is látványosan felújított Csíki Székely Múzeumban, abban a Mikó-várban, ahol néhány évtizeddel ezelőtt, télvíz idején minden befagyott, most pedig a központi fűtés melegében a kabátját is levetette a közönség, arra gondoltam, hogy igazán van ok az örömre. Még akkor is, ha a bemutató, Györfi Erzsébet gyönyörűszép hangján egy csíki keservessel keződött és azzal is végződött, emlékeztetve rá, hogy búsulni, szenvedni mindig nagyon tudtunk.

Pedig talán ideje lenne már egy picit megváltozni. Nem mindig jajveszékelni, hogy megint itt vagy amott csíptek belénk, hanem annak örülni, hogy a főcsapás iránya a napjainknál összemérhetetlenül nagyobb veszedelmek között is megtartotta a székelységet a saját földjén, és ugyanez a magyar népcsoport ma képes arra, hogy ne önmagába, ne csupán valamiféle skanzenbe burkolózzon, hanem felvegye a versenyt a huszonegyedik századi kihívásokkal. Hiszen nyilvánvalóan székely marad az az író, festő, színész, rendező, tanár, hivatalnok, mérnök, építész, orvos, kiadó, nyomdász vagy bármiféle más mesterség képviselője is, aki a jelen idő szintjén, a jelen idő eszközeivel tud élni, alkotni, dolgozni. Nyitottan, egyenrangúan és nem félelemtől, kisebbségi és kisebbrendűségi érzésektől meggörnyedve, ahogyan azt jónéhányan még mindig próbálják belénk sulykolni.

Ha minden az elképzelések szerint zajlik, akkor a székely tan- és kézikönyv második kiadásából e-book, azaz digitális könyv is lesz, majd lefordítják románra. És közben a napokban Kolozsváron életmű-díjjal kitüntetett 87 éves Egyed Ákos irányítása alatt készül egy olyan több kötetes, átfogó Erdély-történelem is, amelyben a Székelyföld főszerepet játszik.

Mi az a titok, amely a székelységet megtartotta egykori szálláshelyein? Előző, székelységgel foglalkozó könyveinek bemutatóján a fáradhatatlan Tanár úr mindig felteszi ezt a kérdést, és én úgy gondolom, hogy semmiképpen nem a bú és a keserűség, hanem az alkalmazkodás a változásokhoz, a mindennapi élet továbbviteléhez és a töretlen ragaszkodás akár az apró léptékű célokhoz és kis méretű gyarapodáshoz is.

Rendszeresen megemlékezünk a nagy történelmi eseményekről, de bármiféle időkben a hétköznapokban való élés és túlélés tartotta meg a székelységet, még akkor is, ha nem sokat és nem sokan beszélnek róla. A történelem az élet tanítómestere – tanítja a klasszikus bölcselet. De azt hiszem, a fordítottja is igaz.

Fotó: 3szek.ro