Nagyot kellett csalódniuk azoknak, akik a bukaresti klubban történt tragikus tűzeset nyomán azt hitték, az utca követelésére összeáll majd egy valóban pártatlan, kizárólag technikai szakértőkből álló kormány. És nem csupán amiatt, hogy – bárhogyan is tagadnák – ennek a technokrata kormánynak a háta mögött is pártok állanak (arról nem is beszélve, hogy a miniszterelnök-helyettes, ha nem is párttag, de a szociáldemokratákhoz húz), hanem azért is, mert a legelső „meredekebb” problémánál, az egy vagy két fordulós polgármester-választások kérdésénél – egyből rájöhettünk, hogy politikailag mennyire behatárolt ez a technokrata kormány. A parlamenti politikai pártok képviselőivel találkozva kiderült: a miniszterelnök teljes mértékben tehetetlen, a kérdést a politikai pártok akarata nélkül sem sürgősségi kormányrendelettel, sem parlamenti előtti felelősségvállalással nem tudja megoldani, ezért gyorsan vissza is utalta a pártokhoz – pontosabban a parlamenthez. Érve, miszerint nem engedi, hogy kormányát politikai célok elérésére használják fel, bármennyire is elegánsan hangzik, pusztán kibúvónak volt jó.

Ahogyan ezt a parlamentben mondanák szépen fogalmazó szónokok, Cioloşnak és kormánynak kezét-lábát megkötik a pártok közötti hangos és néma küzdelem kulisszáinak szövevényes szálai. Daniel Cioloş, aki szerencsére nem annyira a Dâmboviţa partján, mint inkább Franciaországban és Brüsszelben járta ki a politika magasiskoláját, pontosan felismerte, erőpolitikával semmire sem megy, az egyfordulós választásokat akaró szociáldemokraták pillanatok alatt leválthatnák kormányát, ha az immár kétfordulósra esküdő nemzeti liberálisok javára döntene. És tudta azt is, hogy minden kormány addig mehet el, ameddig politikai támogatása van. Ez a technokrata kormányokra is érvényes, főleg arra a technokrata kabinetre, amelyre a két legfontosabb parlamenti párt, az eredetileg mindenképpen politikai kormányt akaró szociáldemokraták és nemzeti liberálisok is csak azért adták voksukat, mert – rövid időre – meg kellett hátrálniuk a technokrata vezetőket követelő utca nyomása előtt.

Különben is egyre nehezebb lesz technokratának tekinteni egy olyan kormányt, amelynek miniszterei egyre inkább „politikustársaikhoz” hasonlóan kezdenek viselkedni. Hogyan értékelhetnénk másképpen a pénzügyminiszter-asszony, Anca Paliu Dragu megjegyzését a minimálbér emelésével kapcsolatosan, miszerint a romániai alkalmazottaknak meg kellene elégedniük jelenlegi kis fizetésükkel, hiszen Indiában, Brazíliában, Kínában igen sok a szegény ember, aki még kevesebbért is hajlandó lenne dolgozni. Később – szintén politikus társaihoz hasonlóan – maga is a sajtó félremagyarázására fogta szerencsétlen mondatát.

És mit szólhatnánk új, technokrata egészségügyi tárcavezetőnk, Patriciu Achimaş-Cadariu szavaihoz, aki az egészségügy nyomorúságos helyzetét figyelembe sem véve arról beszélt, hogy „ha a társadalom egészéhez viszonyítjuk az egészségvédelmi rendszert, akkor az az átlagon felül van. Az egészségügyi rendszert a 2016. évi Románia lehetőségeinek megfelelően, a közös zsákból szétosztott értékrendszer szerint finanszírozzák”. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy betegség esetén „átlagon felüli” hazai kórházat választana-e vagy külföldre utazna. Ahogyan azt egyébként politikus kormánytársai is teszik…

Azzal a mondatával viszont teljesen egyetértek, hogy ha úgy akarunk élni, mint nyugaton, akkor úgy is kell dolgoznunk, mint nyugaton. Ezt legfeljebb csak azzal egészíthetném ki, hogy de akkor tessenek szíveskedni minket is ugyanúgy kormányozni, mint nyugaton szokás…

Fotó: bn24.ro