facebook cover


Papp Sándor Zsigmond: Olvasás gombnyomásra


Array ( [0] => PappSandorZsigmond.png [foto] => PappSandorZsigmond.png )
-A A+

Valaki 12 pontos „követeléssel” lepte meg az egri Fidesz irodát.

Nem részletezném a nagy részét, nekem a 10. pont körül kezd igazán szimpatikussá válni az ironikus gesztus. Tehát 10. pont: Írjatok helyesen! 11. pont: Olvassatok!

Kicsit messzebb nyúlik ez a vissza. Számtalanszor elmondták már, hogy a rendszerváltás utáni parlamentbe alapvetően nem politikusok jutottak be (ma úgy mondanánk, hogy emberek), hanem valamilyen szakmával bíró, a politikába inkább csak belesodródó ellenzékiek. Sokukról nem csupán el lehetett hinni, hogy ért is valamihez, de néhányan egyenesen könyvmolyoknak tűntek. A politikus mára viszont önálló foglalkozássá vált, majdhogynem olyan, mint az író: semmihez sem ért igazán, ám mindenről véleménye van.

Csakhogy míg a korábbiaknak láthatóan volt némi tapasztalatuk arról a világról, ahonnan érkeztek, a maiak egyre inkább elszakadni látszanak a napi valóság szennyesétől. Emlékezetes e tekintetben Zsiga Marcell képviselő performansza, aki meggyőzően állítja, hogy meg lehet élni havi 47 ezerből. Szállodában, reggelivel biztosan, feltéve ha a párt fizeti. Így aztán a mai képviselők egyre inkább fikciós világban kezdenek élni, nem olvasnak, hanem élik a saját regényüket. És ebben a nagy ívű vállalkozásban a helyesírás nem tényező, porszem csupán, amíg kétharmaddal meg nem változtatják. Úgy lesz helyes mindig, ahogy ők írják, és kész.

A magyar nyelv egyébként is híres merevségéről és következetlenségéről, ezért lenne jó egy amolyan üdítően kiszámíthatatlan origót kijelölni, mint Schmitt Pál, aki után majd igazodik a mindenkori magyar nyelv. És ne tévedjünk: ebben a teljességgel láthatatlan ellenzék is java része is partner. Kilátás tehát nincs, pedig lenne rá igény.

Tehát miért is olvasnának? Azzal csak macera van. A legostobább olvasmány is képes lenne gondolatokat generálni, ami ma kimondottan hátrány. A politikusok szerencséjére a környezet lassan és biztosan hozzájuk hülyül, ma már sikoltva ünnepeljük azt a kamaszt, aki olvasásra is használja a telefonját, még ha az az olvasás az FB-posztokra vagy üzenetekre terjed ki csupán, netán becsúszik valami blogszerű. Akkor ő már meg van mentve. És ezzel nincs is baj, ők sokkal pontosabban és kétségek nélkül fejtik meg mostani és leendő kormányunk üzeneteit. Ha prüszkölni kell menekültre, nem tetsző véleményre, idegenre, akkor ez máris előállítható, csont nélkül, eredményesen.

És végül ilyen gombnyomásszerű lesz minden. Az olvasás egyre inkább a különcök luxusa, hátramozdítóké, akadékoskodóké, nálunk még íróakadémiát is úgy hoznak létre, hogy az tiszta lopásnak tűnik, pedig persze hogy nem az. Hanem törődés. Stratégia. Bábáskodás. Sokkal inkább az előrelátó félelem dolgozik itt, nehogy a leendő író mást olvasson, mint amit kell, netán mást írjon, mert akkor még a nagyanyáinknak is el kell hinni, hogy az a gazember Petri György volt jó költő és nem a nemzetét féltő Döbrentei Kornél. Vagyis ha már mindenáron olvasni akar, aki majd írni fog, azt akkor lehetőleg ne csak úgy a vakvilágba tegye.

Szóval van ebben némi retrográd báj, nekifeszülés, hogy olvasásra szólítjuk fel azokat, akik önnön ars poeticájuk miatt erre par excellence képtelenek. Tessék csak megnézni, hogy milyen bájos sületlenségeket írtak állítólag kedvenc írónőjük, Jókai Anna emlékkönyvébe, vagy milyen előszókat Kerényi könyvsorozatába, és hogyan Juliskáztak önfeledten János vitéz ürügyén a parlamentben. Nem lehet egyszerre jó útra lökdösni a nemzetet (pláne, ha nem akar), s közben pallérozódni az érdekében. Ez ma már nem Széchenyi kora, és nem is nagyon lesz többé. Túl sok a gomb, amit a megfelelő időben kell nyomkodni. Automatikus kreativitással. Színes szolgalelkűséggel. A betű rossz, a betű ellenáll.

Mit tehetnénk, ha egyszer nem vágyunk már az építkezésre, csak az érdekek felismerésére. Ebben pedig a jelenlegi kormányunk élen jár. Ha van egy kis szerencsénk, akkor majd nyilvánosan, az utcáról viszik majd el azt, aki feltűnően könyvet tart a kezében. Hiszen az a tiltakozás és elhatárolódás nyílt gesztusa lesz. A nem ilyen világot akartunk óhaja.

És igen, pontos j-vel írva.

Fotó: index.hu



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik