facebook cover


Papp Sándor Zsigmond: Az eljövendő múlt


Array ( [0] => PappSandorZsigmond.png [foto] => PappSandorZsigmond.png )
-A A+

Le kellene valahogy beszélni a politikusokat a fáraó szindrómáról. Persze, tudom én, hogy ebben a mondatban mindjárt két naivitás is rejtőzik, miszerint egy mai magyar politikus bárki mással is szóba állna a Főnökén kívül, s hogy a fáraó alkalomadtán engedne az építész szakmának, és mást is engedne építeni piramison kívül.

Számtalanszor leírták, hogy ha a jelenlegi kormány máshoz nem is nagyon, de a szimbolikus terekhez nagyon is ért. Hogyan kell úgy felcicomázni egy várost, hogy még az unokák is Orbán bácsi ízlését dicsérjék. Mert az épületek falaiban, szobrokban nem csak az idő köt meg, de megőrzi az egykori hatalom visszfényét is. Nagy ember lehetett, aki egykor így felforgatta, a maga képére formálta a várost. Ennek legbiztosabb receptje a habos historizálás és a parttalan giccs. Megszámolni se lehetne hány „jópofa” szobor bukkant fel a főváros közterein, hogy a Parlament előtti tér kisebb modernizálása (a látogatóközpont kialakítása) mennyi kritikátlan historizmust hozott magával, egy régi korszak frissnek tűnő felelevenítését. És a folyamat folytatódik.

Hiába nyert például az Iparművészeti múzeum felújításának tervpályázatán a Vikár és Lukács építésziroda, a kortárs és újító szellemiséget vélhetően megint legyűri a nosztalgia, az épület új szárnyát Lechner Ödön „autentikus” tervei alapján építik meg. Vagyis, ahogy N. Kósa Judit írta „egy sosem volt múlt” támadna fel, jövő- helyett múltteremtés zajlik. Mert a mostani kormány a stadionokon kívül sehol nem preferálja a jelent és az újat.

Hasonló indokok miatt mondott le a Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének három tagja: a kormány ugyanis a testület megkérdezése nélkül döntött a második világháború végén megsérült, majd nyomtalanul lebontott épület újraépítéséről a várban. Vagyis kortárs megoldások helyett megint a horthysta giccs lopózna vissza, az a formanyelv, amivel nem lehet nagyot bukni a konzervatív ízlésűek előtt. A keménymag szerint ugyanis ez a megronthatlan Szép. Mintha a Louvre üvegpiramisa már nem 27 év óta példázná, hogy milyen izgalmasan lehet övözni és ütköztetni a régit az újjal, a formát a formabontással.

Persze erre nálunk is voltak kísérletek, csakhogy a Szépművészeti Múzeum évekkel ezelőtti üvegkocka-tervét a Hősök terén, és a föld alatt megépített új szárnyát elsöpörte a nagyméretű tiltakozás. Mint ahogy igazi ellenszenv fogadta a Felvonulás téri ’56-os emlékművet is, pedig az sem volt olyan hú, de nagyon bátor vállalkozás, az 56 fokos szöget bezáró, egymáshoz simuló oszlopok a berlini holokauszt emlékmű kockáira hajaztak. Lehet, hogy nálunk a szabadság örökre meztelen keblű nő marad? Magyarország pedig kitárt szárnyú angyal, amelyre lecsap a birodalmi sas? Érthető a félelem: az új szimbólumokat talán félre- vagy meg se értenék, és akkor a múlt kiszabadulna a bezárt szelencéből.

Persze, könnyen lehet, hogy a modern iránti ellenszenvet politikai indokok magyarázzák, mintha az újítás mániája örökre a balliberálisokra, a múlt címkéje pedig a jobboldalra tapadna. Pedig utóbbiak sem állnak távol a kísérletezőbb megoldásoktól, vagy annak elfogadásától. A Bálnát, vagy Cetet a sok évnyi huzavona után végül örömmel vette birtokba a Fidesz: győztes választásokat ünnepelnek ott előszeretettel.

De talán most majd az át- vagy inkább visszaépített várban teszik majd ezt. A leendő lovardában vagy a ki tudja hányszor átadott Várkert Bazárban. De nem is volna mindezzel baj, ha Budapesten is lenne néhány olyan építészeti jel, amely modernné, izgalmassá, valódi kortárs térré emeli a fővárost. Ám a Bálna óta nemigen látni ennek jelét. Talán majd az új múzeumi negyed épületei a városligetben. Hacsak nem rajzolják át a Magyar Zene Házát is valamilyen neobarokk vagy neoromantikus stílben, mert Fudzsimoto Szu japán építész terve, a „lyukacsos palacsinta” nagyon nem illeszkedik a Lachner- és Hauszmann-féle restaurációs vonalba. Bár félő, hogy valaki még észbe kap, mielőtt felépülne. A múzeum negyed tehát kivétel, s talán azért mehetett át a kormányon, mert az üvegkockát annak idején megálmodó, s most a múzeum negyedért felelős Baán Lászlónak mégiscsak van valami érzéke a művészethez. Talán ezért sem lett politikus, csak kormánybiztos. És mellékesen Habony Árpád képkölcsönzője.

Pedig Budapest éppúgy megérdemelné az új és szemkápráztató minőséget, ahogy Párizs vagy Valencia. Hogy ne csak múzeumként, egy kitalált múlt skanzenjeként vonzza a turistákat. Ja, és egy kicsit élhetőbb is legyen.

Fotó: nol.hu

 



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik