Néhány héttel ezelőtt a Kossuth Rádió reggeli 180 percében, a folytatásos migránskrónikák egyik lélegzetvételnyi szünetében, megütötte a fülemet egy mondat, amelyből napok teltén az „ új államfelfogás”, az „államtitkár” és a „Kanada” címszavak maradtak meg bennem leginkább, és főként az újságírói sejtés valamiért ennek utána kellene nézni, mert mintha valamiféle szokatlan fogalomtársítást hallottam volna. Amint teltek a napok, neki is láttam, és a világhálón nyomozni kezdtem a kanadai magyar médiában és így jutottam el a Kanadai Magyar Televízióhoz, amelynek több interjúját végignéztem, majd egyszer azt mondtam: állj, ez az!

A kanadai riporter Tuzson Bencét, országgyűlési képviselőt, nem is olyan régen a FIDESZ frakció szóvivőjét, jelenleg a magyarországi Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárát kérdezte meg arról, hogy az újra honosított magyar állampolgárok miként élhetnek bizonyos jogaikkal, ha ezt a legtöbb esetben magyarországi irányítószámhoz, azaz magyarországi lakcímhez kötik.

A választ szó szerint, a beszélt nyelv fordulatain mit sem változtatva jegyeztem le; álljon itt a szöveg: “Igen, ez egy valós probléma, de szerencsére, hogy az internet világa sok tekintetben segít ebben. Ezt a problémát részleteiben nem ismertem, de utána fogok nézni, ez valóban egy valós probléma a honosított magyar állampolgároknál, de én azt gondolom, hogy a mostani világ egyébként e tekintetben sok lehetőséget ad, hiszen amíg korábban az államhatárokat és az államot is úgy fogtuk fel, mint egy határok által körbezárt területet, tehát ez volt maga az állam, azzal, hogy az állampolgársági kérdések megváltoztak és magyar állampolgárok azok, akik a magyarsághoz kötődnek valamilyen formában, és a honosítási eljárás során magyar állampolgárokká tudnak válni, feloldódott az az évszázados elv, ami az államot mint államhatárt egy terület által, egy területet határoló területté vált, hanem az állam tulajdonképpen az emberek közösségévé alakult át, azoknak az embereknek a közösségévé, akik egyébként Magyarországhoz tartoznak, vagy valamilyen formában magyaroknak vallják magukat. Ez abból a szempontból jelentős és valóban az ilyen jellegű problémákat meg kell oldani, mert a mai technikai lehetőségek már adottak e tekintetben, hogy a magyar embereket bevonjuk bizonyos döntési folyamatokba, olyan embereket, akik nem Magyarországon élnek, hanem mégis magyar állampolgárok, s valóban ez problémát jelent, ha ilyen akadályok merülnek fel, ennek én magam fogok utána nézni. „

Minthogy a negyvenkét éves Tuzson Bence kiváló jogász, az egyik legnagyobb magyar tulajdonú ügyvédi iroda keretében jól ismert a neve, fel sem merül bennem, hogy véletlenül használ fogalmakat, mint ahogyan az is egyértelmű, hogy politikusi mivoltában pártja és kormánya álláspontját képviseli. És mi ez az álláspont? Hogy félre kell tolnunk eddigi ismereteinket! A magyar állam már nem egy földrajzi terület feletti legfőbb hatalommal bíró politikai szerveződés, azaz nem a területiség, nem a belső szuverenítás elvén működik, más államokhoz hasonlóan, hanem egész egyszerűen a bárhol élő magyar emberek közössége. Azaz, ha úgy tetszik, a magyar állam egybeesik azzal, amit mi, valamennyien, mostanig magyar nemzetnek gondoltunk.

Nemzetállam helyett államnemzet? Ez lenne a magyarországi kormánypárt(ok) ideológiája?

Ha igen, akkor érthető, hogy a magyar állami intézményrendszer szeretné kiterjeszteni a maga működési elveit például az erdélyi magyarokra, és a fenti ideológia szerint őket nem önálló, saját döntésekre képes közösségnek, hanem egész egyszerűen belügynek tekinti. Az államhatalom három ágának egyikében, a törvényhozó hatalomban ugyan még nincsenek ott, de a végrehajtó hatalom, azaz a kormányzat különböző intézményeiben már megjelentek.

Az igazságszolgáltatás viszont még nem nagyon tudja, hogyan birkózzon meg az új magyar államfelfogással. Értsük meg jól: itt nem arról van szó, hogy a magyar állam támogat egy másik államban élő magyar közösséget, hanem az új magyar államfelfogás szerint saját részeként irányítja. Azaz a nemzetpolitika így állampolitikává alakul át, amelyben az államérdekből lesz – ahogyan diplomáciába mondani szokás – raison d'être, azaz létjogosultság, és ezt nem írhatja felül semmiféle önálló, erdélyi magyar törekvés.

Ez lehet például az egyik lehetséges magyarázata annak, hogy az RMDSZ politizálása már nem követi azt az önálló és független utat, amelyen az alapítók elindították és a Markó Béla fémjelezte politikusok folytatták. De ez magyarázhatja azt is, hogy az Erdélybe látogató különböző szintű magyarországi tisztségviselők levegőnek tekintik a romániai állami intézményrendszerek vezetőit, és csak nagyon ritkán nyítják meg hivataluk ajtaját.

Az új ideológiának azonban megvannak a maga veszélyforrásai az erdélyi magyarság számára: a neki szánt virtuális magyar államkép ugyanis számos esetben nem találkozik azzal a gyakorlati tapasztalattal, miszerint valójában egy másik államban, Románia jog- és intézményrendszerében éli mindennapjait, és ez magyarázza, hogy a célok és eszközök hierarchiája másképpen érvényesül.

Most sem tér, sem idő, hogy gazdasági, társadalmi, igazságszolgáltatási és más szempontok alapján bővebben kifejtsem ezt a gondolatot, de érdemes elgondolkodni azon, hogy az erdélyi magyarság immár lassan egy évszázada építi önmagát – nagy kár lenne feladni azt a tapasztalatot, amelyet önálló gondolkodásával és hely- ,valamint helyzetismeretével szerzett. Ami egyébként a történelmi nevet viselő Tuzson Bence felmenőjének, a nyergestetői csata honvéd alezredesének, Tuzson Jánosnak (1825-1904) is előnyére vált.

Fotó: vs.hu