A híveken kívül valószínűleg mindenki számon tart a jelenlegi kormánytól egy olyan kedvességet, amit nem tud megbocsátani. Legyen az trafik- vagy földmutyi, a saját lábon álló családtagok, a Mészáros-történetek, a stadionok vagy épp az oktatás. Én a kulturális élet elsorvasztását, átjátszását tartom számon, azt a gondolkodásmódot, amit Kerényi írt le a legpontosabban: eddig nektek, most nekünk. És hogy, aki nem velük van, az készüljön fel a hét szűk esztendőre. Mintha az értékeket fel lehetne osztani miénkre és tiétekre, mintha ezzel épp nem magát a kultúrát számolná föl.

A jelenlegi kormányzat kezdte a Márai-program elhalasztásával, majd teljes elsorvasztásával, jött az MMA, az állami díjak, most pedig a művészeti folyóiratokat ítélték lassú halálra. A kormányzati kommunikáció a támogatások csökkentését (az eddigi 700-800 millióról félmilliárdra) megpróbálta növekedésként eladni, ami persze nettó cinizmus, de nyilván ez is a híveknek szólt. A minap nyilvánosságra hozott NKA támogatásokból világosan kiderül, hogy a százmilliók hiánya drasztikus döntésekre késztette a kurátorokat: több lap egyáltalán nem kapott támogatást (pl. a 2000, Literatura, Prae, az online Revizor), a többiek (átlagban) hat-nyolc hónapra elegendő összeget kaptak. Nagy öröm, hogy az ellenzékiséggel aligha vádolható Magyar Napló és Hitel még így is a legtöbbet kapta (12-12) millió, mert a szükségben is vannak egyenlőbbek. De ez már tényleg csak a mazsola a nem létező tortán.

Persze tudom én, hogy az irodalmi és művészeti folyóiratok a kultúra dinoszauruszainak számítanak, és messze nem bírnak akkora jelentőséggel, mint a kilencvenes években. Akkoriban a Holmiban, Jelenkorban, Alföldben vagy a műalkotásként is felfogható Nappali házban való megjelenés a belépést jelentette az irodalomba, a beavatást, a névjegykártya letételét. Onnantól számíthatta magát írónak a jelölt. És egyre több megjelenés már hozta is magával a kötetet. Ma, ahogy mondják, demokratizálódott ez is: ma már akkor is íróvá válhat valaki, ha ezek a fórumok nem fogadják be rögtön ilyen-olyan szempontok miatt. Hiszen ott vannak a netes fórumok, a blogok, vagy ha más nincs: a facebook. Egyre több alkotó és könyv érkezik a blogok világából (nemrég egy facebookos versfolyam vált könyvvé), ott válik íróvá és nem a folyóiratközlés avatja azzá (bár ez a lépcsőfok még mindig fontos számukra és az irodalom számára is). Még azzal is egyet tudnék érteni, hogy nem mindegyik folyóiratra van égetően szükség, ám arra már biztos nem tudnék válaszolni, hogy melyikre nincs.

Mert épp ez a folyóiratkultúra legfontosabb jellemzője. Láthatatlan habarcsként tartja össze és formálja a kultúra egészét. Sokszor olyan tartalmakat közöl, amelyek a net szempontjából „barátságtalanok” és nem kompatibilisek a digitália képi és túl egyértelmű világával, amelyek hosszú távon fejtik ki hatásaikat. De az biztos, hogy a kultúra egészét rendíti meg az, aki hagyja elsorvadni a folyóiratokat. Mintha egy mozdulattal kihúzhatná az épületek alapjait. És úgy tűnik, hogy mindezt nem a pénzhiány magyarázza. Elég ha csak Matolcsy pénzszórására gondolunk vagy arra, hogy 150 millió jutott a tehetségek gondozására, a kultúra fenntartásán viszont mégis spórolni akarnak. Vagyis van pénz, csak nem erre.

Mert nekik nem ez a kultúra kell. Nem ez az elit. Ez túlontúl kezelhetetlen, és még mindig nem függ olyan mértékben a hatalomtól, mint ahogy szeretnék. Mert a megítélt támogatást nem olyan hálával fogadják, amelyet leginkább azzal fejezhetnének ki, hogy teljes mellszélességgel állnak ki a kormány mellett. Közpénzből finanszírozzunk lázadókat, kérdezik. Mert számukra a közpénz a sajátjuk (lásd csak a Magyar Nemzeti Bank körüli történteteket), a kultúrát fenntartó autonóm művészek és fórumok pedig lázadók. Kerényihez és Feketéhez képest egyenesen forradalmárok. Itt csak a dörgölődzésnek lehet művészete.

Az üzenet világos: nem kívánnak olyan kultúrát fenntartani, amelyik nem gazsulál. Vagy legalább nyugton maradna. Ülne a seggén, merengene a romkocsmában. Ha tiltakoztok (márpedig tiltakoztok), akkor kivéreztetlek benneteket, mondják, és az ő szempontjukból még igazuk is van. Mert nem a demokrácia felől üzenik ezt, miközben még nincs elég merszük a diktatúrához. Egy biztos: a Nemzeti Szalonok ideje jön el, s ha majd a trafikok módjára csak itt lehet ellenőrzött kultúrához jutni, akkor végre befejeződhet a mű, és pihenhet az Alkotó.

És az olvasók egészsége is jól jár: a gondolkodás végre nem okoz majd semmilyen fájdalmat és mellékhatást.

Fotó: kulter.hu