facebook cover


Krebsz János: Támadás a Föld bolygó ellen


-A A+

Nem tudhatjuk, hogy valahol a világűrben létezik-e értelmes élet, még az sem biztos, hogy a Földön igen, de szeretjük feltételezni, miután már minden sarkát felfedeztük ennek a bolygónak, s félünk, szűkössé válhat néhány nagyravágyó akarat miatt. Regények, filmek százai foglalkoznak a kérdéssel, s ebbe a sorba igazodunk most aktuális áthallásokkal. Egy távoli galaxisban vagy éppen a Földön…

Megjelennek az idegenek. Váratlanul, meglepetésszerűen, senki nem tud semmit a helyzetről, a megoldásról, a lehetőségekről. Csak jönnek, itt vannak. Valamit tenni kell, már csak a közhangulat megfelelő mederbe terelése céljából is. Tudóscsapatot verbuválnak titkosan és gyorsan a működő hatalmi mechanizmusok (akiknek a kezében a pénz, a hadsereg és a haditengerészet van), kerül bele atomtudós, kommunikációs szakember, biológus meg etológus. A tudománynak van még egy kis tekintélye a közemberek között, amikor a politika nem tud megoldani valami kérdést, akkor hozzájuk fordulnak. A filmekben. Amúgy a politikának mindenre van válasza és megoldása.

Az idegenekkel történik valami baleset vagy nem várt esemény, és egyik képviselőjük találkozik a tudóscsapattal. Nagy és ritka élmény korunkban egy kifejlett értelemmel találkozni. De nem ezen a szálon megyünk tovább.

Megindul a kommunikáció, bármily hihetetlen! Az idegenek már régóta figyelik a földi élet eseményeit, és úgy érzik, most már halaszthatatlan, be kell avatkozniuk. Meg kell menteni a Földet. Hát, jó ideje minden komoly elme ezen a bolygón ezen a véleményen van, csak a megoldási javaslatokban vannak eltérések. A nagyszerű idea felvillanyozza a kis tudóscsapatot is. Míg ki nem derül, hogy az idegenek terve roppant egyszerű: az ember a legnagyobb fenyegető tényező a bolygóra, ha elpusztítják az emberiséget, megmenekül a bolygó. És –  hogy idézzünk egy klasszikust – nem szokták a békák véleményét kikérni a mocsár lecsapolása előtt.

A tudósok megrendülése őszinte ebben a pillanatban. Hogy az idegenekkel kialakult kapcsolat és együttműködési készség egyszerre takonygerincű liberálissá, hazaárulóvá teszi őket. Aki a keresztény világban nőtt fel, patrióta nevelést kapott és fölesküdött már valamilyen alkotmányra, az nem fordulhat a sajátjai ellen. Az idegenekről nem tudunk semmit, csak azt, hogy intelligensek, de az mindig gyanús. Az ember érzelmileg azonosul azokkal, akikhez tartozik, s van az a szint, ami fölött ez kellemetlenségekkel jár.

(Az idegenek számára pedig matematikai logika segítségével levezethető, hogy nem szükséges külső beavatkozás, az emberiség maga is képes megoldani a Föld bolygó jövőjét.)

Fotó: xfree.hu



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik