facebook cover


Bogdán Tibor: Öröm ma betegnek lenni


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

A betegek csaknem száz százaléka elégedett a romániai kórházi szolgáltatásokkal. Ezt egy tavalyi közvélemény-kutatás tanúsítja. A felmérés nem magánkórházakban és nem is elmegyógyintézetben készült.

A volt egészségügyi tárcavezető, Nicolae Bănicioiu már tavaly bejelentette, hogy az állami kórházak távozó (meggyógyult?) betegei között kérdőíveket osztottak ki, amelyeken a kórházi állapotokról nyilatkozhattak. A miniszter egyben közölte, a betegek összesített véleményeit a kórházakban létrehozandó etikai bizottságokban értékelik, illetve hasznosítják majd a következő időszak gyakorlatában.

A volt tárcavezető alighanem biztos lehetett a dolgában. A kérdéseket ugyanis körmönfontan fogalmazták meg, azok könnyen megzavarhatják az embert. Egykori miniszterünk azzal is tisztában volt, hogy a nyolc oldalas kérdőívek kitöltésére vállalkozó beteg sok esetben nem mer rosszat írni a kórházról, ahova esetleg még visszakerülhet. Mert hát ugye, ki tudja…

Aztán: ezeket a kérdőíveket a kórházak titkárságain külön honlapon rögzítik, így nagyon könnyen megtörténhet, hogy a kedvezőtlenebb vélemények nem jelennek meg… A kórházak titkárságain is emberek dolgoznak.

A volt tárcavezető szerint az elmúlt év júniusa és decembere között 74 ezer beteg töltötte ki a kérdőíveket. Az eredmények pedig a jelenkori kórházi állapotokat ismerve – egyszerűen elképesztőek. A páciensek 97,3 százaléka elégedett, sőt, nagyon elégedett a kórházi szolgáltatásokkal; 96,1 százalék hasonlóképpen nyilatkozott a kórházi várószobákban elöltött időről is. Ez utóbbi adat kissé már nehezebben értelmezhető, hiszen a várakozáson kívül mit lehet még tenni az orvosi rendelő előszobájában, orvosi vizsgálatra várva… Mindegy, a közvélemény-kutatás szerint a leendő páciensek nagyon kellemesen szobroztak a várótermekben.

Valamivel kevesebben, de azért döbbenetesen sokan, a páciensek 94.5 százaléka volt elégedett a kórházak tisztaságával. A következő adat pedig egyenesen fantasztikus: a betegek mindössze 0,7 százaléka állította azt, hogy „közvetett vagy közvetlen módon” hálapénzt követeltek tőlük.

Ha valóban nem történt csúsztatás a kérdőívek esetében, és tényleg a 74 ezer beérkezett vélemény összesítésével jöttek ki a fantasztikus számok, akkor a betegek amolyan kettős valóságban, mondhatni tudathasadásos állapotban élnek.

Egyrészt szenvednek a nem egyszer embertelen kórház állapotoktól, áldozatául esnek a kórházi fertőzéseknek, az orvosi műhibáknak, nem egy esetben maguknak kell beszerezniük a gyógyszert, a kötszert, a tisztasággal kapcsán pedig elég, ha csak az utóbbi idők visszhangos botrányaira, a feloldott fertőtlenítőszerek, vagy a légylárvás beteg miatti skandalumra gondolunk. Az Európai Bizottság egy korábbi jelentése szerint a romániai kórházakból a páciensek gyakran betegebben kerülnek ki, mint amikor beutalták őket, az uniós országok között pedig a romániai kórházak a legveszélyesebbek a betegekre nézve.

A hálapénzekről szólva hadd idézzünk csupán egy friss felmérést, amelyet a Politikai és Közigazgatási Tudományok Országos Iskolája készített – ugyancsak a betegek körében. Ebből kiderül, hogy a romániai orvosi hálózatban a csúszópénzek összege országosan eléri az évi 300 millió eurót, Bukarestben pedig a 25 millió eurót! A felmérést a kormány korrupció elleni stratégiájának meghirdetése napján hozták nyilvánosságra. Ezek szerint a hálapénz átlaga egy-egy műtéti beavatkozás esetén orvosonként 688 lej, az altatóorvosok – ugyancsak átlagosan – 270, a nővérek 100, az ápolók 72 lejt kapnak.

Arra a kérdésre, hogy miért adnak hálapénzt, a betegek 35 százaléka azt válaszolta, hogy különben számba sem veszik őket; 22 százalék szerint a kórházi személyzet így jobban gondjukat viseli, 18 százalék pedig a jattot az egészségügyiek siralmas fizetésével indokolja.

Másrészt a betegeknél a valóságok valamilyen paradicsomi állapottá változnak – a kérdőíveken. Már amennyire azokat valóban a betegek töltötték ki.

Van persze, egy harmadik lehetőség is: nevezetesen az, hogy ezek a betegek még nem gyógyultak ki teljesen…

Fotó: teotrandafir.com



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik