facebook cover


Bogdán Tibor: Párhuzamok


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

Hogy mi minden törvénytelenséget követnek el a törvényhozók annak felsorolása olyan hatalmas betűtenger lenne, amelyen úgy sem rágná magát keresztül a nyájas olvasó. Elégedjünk meg tehát azzal, hogy csupán egyetlen hét parlamenti szélhámoskodásairól ejtünk szót. Persze, a szélhámosság erősen szépítő kifejezés, hiszen politikai megfigyelők közül többen is úgy vélik, hogy a parlament már régóta túl van az egyszerű svihákságokon, és egy része ma már valóságos maffiaként működik.

A „maffiacsaládon” (famiglián) belül aztán lehetnek nézeteltérések, súrlódások, akár leszámolások is. És bizony honatyáink is eléggé becsületesen (becsületesen?) eszik egymást. Ám a maffiózóknál ha a „család” veszélybe kerül, akkor tagjai egy (gaz)emberként összefognak , megvédik egymást, eszközökben pedig nem válogatnak.

Így van ez honatyámék maffiarészénél is. Íme, egy heti teljesítményük.

Miután felmerült annak gondolata, hogy versenyvizsgákat hirdetnek az iskolák igazgatói tisztségének elfoglalására, a parlament oktatási bizottságában hirtelen megszületett egy dokumentum, amely leállítja a vizsgákat, amik miatt bizony kiesnének az iskolák éléről a többnyire a parlament által állított emberek. Amint később kiderült, a dokumentumot aláíró képviselő aláírását hamisították. Hogy ki? Arra nem derült fény, és nem akarok huhogni, de félő, hogy nem is fog, vagy ha majd egyszer megtudjuk, akkor már senkit sem érdekel az egész eset.

Ha pedig a „famiglia” valamely tagjára, mondjuk gyilkosság miatt lecsapna az igazságszolgáltatás, akkor a család kiáll érte. Akárcsak a parlament, mondjuk Gabriel Opreáért. De hát ez már amolyan íratlan törvény lett törvényhozásunkban, hogy mindenki megbújhat immunitása mögött. A gyilkos – legyen szó akár gondatlanságból elkövetett emberölésről is – büntetlenségének teljes tudatában aztán ártatlannak, politikai áldozatnak vallja magát, pökik az igazságszolgáltatásra, az egész társadalomra.

A maffia az ország teljes urának érzi magát, aki szembeszállhat bárkivel, hatóságokkal, intézményekkel, törvényekkel, korlátlan szabadságában akár csodákra is képest tagjaiért. Jut eszembe: törvényhozóink „parlamenti halottat” támasztottak fel Petre Roman személyében, aki jó néhány hónap múlva ismét visszatérhetett a parlamentbe, visszakaphatta semmisnek nyilvánított mandátumát, annak ellenére, hogy honatyai tisztségét összeférhetetlennek nyilvánította az Országos Összeférhetetlenségi Ügynökség.

A maffiózók kérkednek is, bizonygatják, hogy nem is könnyű ám a sorsuk, életük veszélyeztetésével voltaképpen az országot, a népet szolgálják. Hogy is mondta Daniel Barbu szenátor, aki a legnehezebb foglalkozásnak nevezte a maffiózók – bocsánat: a politikusok – ténykedését? Szerint ez kockázatosabb a bányászszakmánál, veszélyesebb az Afganisztánba küldött katonáénál. Ez a Daniel Barbu egyébként nemrégiben még arra szavazott, hogy vágjanak le a HIV- betegeknek szánt alapokból…

Ha kell, a maffia meg is fenyegetheti a kiváltságai ellen tiltakozókat. De hát Sebastian Ghiţă képviselő úr a közelmúltban szinte tételesen megverettetéssel fenyegette meg a Gabriel Oprea mentelmi jogának megtartása miatt tüntetőket, „ellentüntetés” szervezésével fenyegetve.

A „famigliát” senki véleménye nem érdekli, tagjai tesznek az egész világra, munka helyett pedig inkább más eszközökkel, lopással, csalással, hazugsággal, plágiummal, néha zsarolással, betartatlan ígéretekkel igyekeznek boldogulni.

Most rémlik fel, hogy bukaresti lapok szerint az egész Európai Unió tűkön ült, mivel a román honatyák még mindig nem ratifikálták az uniós tanácsnak azt a dokumentumát, amely lehetővé teszi Brüsszel számára a költségvetési kiigazítást. A tagállamok közül egyedül Románia maradt adós a határozat ratifikálásával. Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy a román honatyáknak valami bajuk volt a dokumentummal és azért nem ratifikálták. Nem, a ratifikálás csak a román honatyák bioritmusa miatt késett, ami miatt a román parlamentben nem ritkaság a kvórumhiány – ez történt például a ratifikálásra kiűzött határidők (március 22, április 11, május 4 és a június 22) esetében is. Amikor aztán a sajtó felkapta az ügyet, akkor a parlament szépen összeült és ratifikált.

Szóval mindezt nagyjából egy hét alatt hozták össze honatyáink. Akik repesve várják, de decemberben négy évre ismét elfoglalják helyüket a „famigliában” – már megint félrebeszélek: a parlamentben. A legdrámaibb viszont az egészben az, hogy nem hiába várják…

Fotó: rfi.ro



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik