facebook cover


Gál Mária: Búcsú a galamblelkű héjától


-A A+

Héjának túl galamblelkű volt, galambnak túlságosan is héja. Ha kellett, fegyverrel harcolt hazájáért, de egyike volt a keveseknek, akik képesek voltak azonnal letenni a fegyvert, ha arra nem feltétlenül volt szükség, és meghozni az abban a térségben legnehezebb döntést – azaz kompromisszumot kötni. És nem utolsósorban képes volt saját hibáját, tévedését beismerni, sőt korrigálni is.

Egyedi volt, nemcsak azért, mert méltatói most így emlékeznek rá és nem csak azért, mert sohasem ígért megvalósíthatatlant, vagy mert a populizmussal szembeni mérsékelt politizálás példája lett az évtizedek során. Több tekintetben utolsó mohikán volt ő a Közel-Keleten, ma már lámpással sem találni olyan politikust e sokat szenvedett régióban, aki egyszerre tud mosolyogni, hinni, remélni, békejobbot nyújtani akkor is, ha folyamatosan visszautasítják.

Alig egy évtizede, 2005-ben a Newsweeknek nyilatkozva mondta, hogy „A derűlátóak és a borúlátóak ugyanúgy halnak meg. Csak másként élnek. Én inkább optimistaként élek”.

A kilencvenhárom éves korában szerda hajnalban elhunyt Simon Peresz, Izrael kilencedik államfője nemcsak optimistaként élt, hanem megpróbálta éltetni népében is az optimizmust. Kilencvenegy éves koráig, hatvan éven át politikusként, diplomataként szolgálta hazáját, és még visszavonulása után, civilként is az izraeli-palesztin békefolyamatot próbálta rendületlenül és fáradhatatlanul előremozdítani. Nem véletlen, hogy még Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke is súlyos veszteségnek nevezte halálát. Nekrológban általában könnyen jönnek a nagy szavak, de ott, a vér és szenvedés borította Szentföldön jóval több mint udvariasság, amit a palesztin elnök írt hivatalos közleményében: „Peresz bátor partner volt a békeerőfeszítésekben, halála pedig az emberiség és a térség békéje szempontjából is súlyos veszteség”. S ha azt is figyelembe vesszük, hogy Peresz sem volt mindig galamb, hogy kezdőként maga is támogatta a telepbővítéseket, s jelentős szerepet játszott az 1967-es háborúban is, ezek a szavak a palesztin vezető részéről az elképzelhető legnagyobb elismerés szavai.

Peresz utolsó mohikán volt abban a tekintetben is, hogy bár nem számított „államalapító atyának”, hiszen akkor még túl fiatal volt, az utolsó volt az izraeli politikusok közül, aki még együtt dolgozhatott Dávid Ben-Gúrionnal és Golda Meirrel is. Egyike volt azoknak, akik még saját kezükkel tették élhető országgá a sivatagot, ezért is tudta talán annyi optimizmussal védelmezni azt a hazát, amit felépített. Ő megtapasztalta a „semmi sem lehetetlen”- t, csak keményen kell dolgozni érte, s ezen hite mellett ki is tartott haláláig.

Nobel-békedíját (örökös vetélytársával, Jichák Rabinnal és korábbi nagy ellenfelével/ellenségével Jasszer Arafattal megosztva) a palesztin autonómiára alapozó – 1993-as – oslói békemegállapodások kidolgozása miatt kapta, de akár 1978-ban is megkaphatta volna, ugyancsak Rabinnal közösen. A Menahen Begin miniszterelnöksége alatt megkötött izraeli-egyiptomi békeszerzősért Begin és a később meggyilkolt Anvar ász-Szadat kaptak Nobel díjat, de izraeli részről a Camp David-i egyezményt (az ugyancsak később, de már az oslói szerződés miatt meggyilkolt) Rabin miniszterelnökként és Peresz védelmi miniszterként hozták tető alá. Márpedig ez volt az első lépés a térségbeli arab-izraeli megbékélés felé, amely ugyan még várat magára, de történelmi jelentősége megkérdőjelezhetetlen.

Nem volt könnyű mindezt meglépni, amint mutatja az aláírók meggyilkolása is. Mindkettőjüknek, Szadatnak és Rabinnak egyaránt saját népéből származó merénylő oltotta ki életét, jelezve, abban a véráztatta térségben elsőként talán nem is az ellenfelet, hanem önmagát, saját táborának sztereotípiáit kell legyőznie minden békére vágyó politikusnak.

Peresznek sem sikerült, de legalább megpróbálta. Példát mutatott, erkölcsi támaszt nyújtott mindazoknak, akik nem fegyverrel a kezükben szeretnék leélni további életüket is.

Simon Pereszt holnap helyezik örök nyugalomra Jeruzsálemben. A világ vezetőinek egész sora vesz részt búcsúztatásán. Ő utolsó leheletéig derűlátóan vallotta, hogy lehetséges a béke a palesztinokkal, s az izraeliek és az arab lakosság közötti békés egymás mellett élés.

Sosem adta fel a reményt. Most, helyette és nevében is sokan remélik, hogy erőfeszítései elismeréseként, arabok is ott lesznek végső búcsúztatásán.



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik