Szeptember végén létrejött a kolumbiai FARC vezetősége és a kormány közötti békemegállapodás, majd október másodikán az alacsony jelenlét s a paktumra nemmel szavazók magas aránya eldöntötte, hogy az a folyamat, amely legitimálta volna a békét, a népszavazás majd nyakát törte a békének.

Félő, hogy az ország visszacsúszik az ötvenéves polgárháborúba, annak ellenére, hogy mindkét fél kijelentette: a békülés megy tovább. Van pár érdekesség ebben a folyamatban, amely a nagy kompromisszumokért cserében elhozhatná annak a háborúnak a végét, amely több mint 267 ezer halottat, 46 ezer eltűntet, 29 ezer elraboltat, meg nem számolható erőszaktételt, kínzást hagyott maga után.

Ráéreztek a nemmel szavazók arra, hogy fura a békefolyamat, amelyet az amúgy is évek óta győzelemre álló kormánycsapatok garantálnak? Ezek nyertek volna akkor is, ha nincs a négyéves béketárgyalás, csak az egymásnak feszülő felek arányát kell nézni: a kilencvenes években a FARC még legalább 18 ezer harcost jelentett, a mostani ENSZ-felügyelte leszerelési programban csak 8 ezer szerepelt, a katonaság száma viszont látványosan megugrott a kilencvenes évek 210 ezréről, a mostani majdnem 500 ezerre. Tán a lakosság hatvan százaléka, akiknek családjában vagy ismerősi körében áldozatok vannak, belátta, hogy a küzdelmet e pár ezer harcos ellen sem lehet megnyerni, amíg övék az ország erdőség-vidéke?

Miért nem akarták elegen a kompromisszumot? Tán a szavazást erőltetők nem gondolták át, hogy mekkora a hatalma annak, ha félszáz évig az esercito del popolo, az érdekkapcsolt drogbárók, a katonaság és biztonsági szervek által szabadon gyilkolászott nép nem tartja elegendőnek a bosszút. A bosszút, amelyet pont az állam kellene álljon azokon, akik eddig veszélyeztették, s amellyel egyéneket kellene kielégítsen.

Félreérthető a bűn meghatározása: a politikaiakat elengedik, csak a gyilkosságokat, kínzásokat büntetik a bűnüldözés keretében. Ám olvasható úgy is, hogy a gyilkosságok a kisebb bűnök közé számítanak, ahogy a drogokhoz kapcsolható gyilkosságok is, ha azok a harc érdekében történtek, nem pedig „önös” pénzszerzésből. Még mindig könnyű a kompromisszum, vagy csak az meggyőző, ha tilos büntetett előéletű személyeknek az állami cím, státus viselése, az ügyvitelben, a politika vezérrétegében a tevékenykedés? A jelenlegi paktum szerint a FARC vezetőségnek (ha „bűntelenek”) garantált tíz hely a Kongresszusban: öt az alsóházban, öt a felsőházban. Volt FARC vezér mint miniszter- vagy államelnök?

Egy világraszóló harci siker a kormányerők részéről jobban megágyazott volna a kedvező referendumnak (és békepaktumnak), de lehet, hogy egyáltalán nem kellett volna nép-szavaztatni a kérdést, e gesztus sikerére bízni, hogy milyen szájíze van a helyi demokráciának... vagy milyen lesz.

Egy biztos, ha a FARC (egykor mindenható) antikapitalista támogatói Kuba, Venezuela vagy éppen Norvégia és az USA most abbahagyja a négy éve gyakorolt pozitív nyomásgyakorlást a folyamatokra, a megállapodás biztosan megadja magát a külső-belső megrázkodtatásoknak.

Fotó: Mastrafoto/CON / Getty Images Hungary