Tekintve, hogy Törökországnak nem mindegy, ki lesz az USA elnöke, ám ezt – akár egyféle sportszerűségből is – alig befolyásolja (bár próbálja), beindult a nagyüzemi találgatás. Nem mostantól, hanem igazából inkább Trump legutóbbi nőügy-botrányától kezdve.

Azon még kevesen hökkentek meg, hogy az az úriember, aki Amerika feje akar lenni, azért büszke a fejére, mert olyan okos volt, hogy az államot milliókkal és évekig átvágta adóilag. Törökországtól sem igazán elvárható, hogy ködös pénzügyek miatt essen morális válságba, hol vannak már Erdogan és famíliája üzelmei, elvitte őket a puccstalan puccs. De a török plebsztől elvárható lenne, hogy épp a Trump nők iránti mindennemű civilizáltsághiánya miatt kiakadjon, és a demokrata kandidátust pártolja. Ha már eddig itt se tudták igazán eldönteni, hogy a bevándorlás- és muszlimellenes republikánus (nem)úriember, vagy a külpolitikai piacon is ismert úrhölgy a kedvesebb, az, akit – ha Afganisztán miatt nem is – de Irak kapcsán mindenképp megismertek.

A képlet innen eddig egyértelműnek tűnt: Trump mindenkit elutálna Amerikától, aki muszlim, tehát a választott Hillary Clinton. Azaz mégsem –mert? Hát mert Clinton nagyjából ugyanazt az elképzelést tartja Fetullah Gülen kiadatásáról, mint Obama: majd ha a török hatóságok vasbeton-bizonyítékokkal szolgálnak arról, hogy a mozgalom feje állt a nixpuccs-puccs mögött, akkor az USA elgondolkodik. Trump egyértelműen Erdogan felé hajlik, s itt nem csak vérmérsékleti egyezésről van szó, de arról is, hogy egyik fej sem igazán tud mit kezdeni a nőkkel, persze tematikailag: Trump egy pánikos tahó-macsó, Erdogannak meg kinyílik a zsebében a rugós-handzsár ha egy női politikusba botlik.

Fennállhat az agyjáték, hogy a török-törökök Trumppal szavaznának, s az amerikai törökök Clintonnal? Persze, s az is agyjáték, hogy az itteniek meg akarják győzni az ottaniakat, hogy ne Hillaryra voksoljanak? Ez is forgatókönyv, ahogy az is, hogy Gülent Trump sem adja majd ki, vagy hogy Trumpot még nem „fertőzte” meg a CIA-oid gondolkodás, hogy ne legyen könnyebben kezelhető a török szemlélet szerint.

Amint az oroszoknak is jól jönne ez a semmihez sem, de külpolitikai tojásonjáráshoz kiváltképp nem értő ember, ez az egyszerű lény, a putyini szemléletben.

S ha már az orosz beállítottságot nézzük, akkor onnan látszik a török barátkozás is, melyről még nem tudni meddig megy el, lehet, hogy az amerikai elnökjelölt lájkolásban szintén az oroszos Trumpig.

Mindenesetben arra Ankara maximálisan felfigyelt, amikor Donald az Erdogan-gyilkos kísérlet után freudice elszólta magát: ha elnök lesz, nem csinál ügyet abból, hogy a török kormány mit művel a demokráciával, az emberi jogokkal.

Erdogan mindenképpen jobb politikus, mint Trump, amikor legutóbbi amerikai látogatása alatt megkérdezték tőle, hogy kit választana, a válasza profi volt: dolgoztam már republikánussal (Bush), demokratával (Obama), semmiféle szakadást Amerikával nem fogok fel, a politikában a kontinuitás az alapvető.

Fotó: tagesspiegel.de