Menetrendszerűen jönnek, és megváltoztatják az életünket, bármennyire hihetetlen. Például Amerikában két alkalmatlannak tűnő figura vetélkedik, és határozza meg többek között Európa jövőjét. Romániában a választásra elfogy a lendület a korrupció felszámolásában, mert a nagy igazságosztó felbuzdulás nyomán nem lett tisztább a politikai és a hétköznapi élet, legfeljebb örvendezhetünk egy-két ellenszenves pofa bíróság elé állításán. És menetrendszerűen visszatérő módon jelentkeznek a fogadóirodák meg a politikai elemzők azzal a visszatérő jellegű kérdéssel: mibe fogadjunk, hogy az RMDSZ most nem kerül be a parlamentbe?

Nagyon régen játsszuk változó mellékszereplőkkel ezt a játékot. Eleinte tisztességes és tisztességtelen szándékú fiatalabb kérők jelentkeztek a szűztiszta ártatlanság vélelmével a rovott múltú, mindig továbbélő szövetség ellenében, hol román, hol magyar támogatottsággal mindenféle gazdákat sejtetve a háttérben.

Most változott a kísérőzene, a választói aktivitásból és a fogyatkozó magyarság létszámából lehet levezetni, hogy a bejutási küszöb közelében lebeg (billeg) a párt. És felmelegíthetők a közismert vádak: a törzsgárda évtizedek óta a politizálásból él, valamint a magyar politikai elit szépen beolvadt a balkáni román politika képviselői közé.

Vizsgáljuk meg a vádakat. Egy műköszörűstől, szülésznőtől vagy temetkezési vállalkozótól nem vesszük zokon, hogy élete következő éveiben is műköszörülésből, újszülöttek világra segítéséből vagy a végtisztesség méltó körülményeinek előállításából akar megélni, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ez így is legyen. Képzi magát, tapasztalatokat gyűjt, és megpróbálja elnyomni a konkurenciát. Miért várjuk el, hogy a politikus más szakma, munka, hivatás legyen, mint az összes többi?

A balkáni politizálás témakörben pedig mi értelme lenne elvárni, hogy a romániai magyar politikusok az izlandi vagy magyarországi gyakorlatot kövessék? A romániai magyarság politikai orientációját furcsa kettősség jellemzi (kettősmérce). Egyrészt lenézi a román mentalitást és politizálást valami kulturális magaslatról, ellenben ugyanazokat a parlamentáris játékokat, balkáni ügyeskedéseket és átlátszó csalásokat, amelyeket a magyar politikai életben lát, ájult tisztelettel és szurkolással figyeli, valamint a magyarságát vonja kétségbe annak, aki ezt kritikával meri illetni.

Régi mániám, sokszor leírtam választások táján, de nem árt ismételni: egy fegyelmezetten és aktívan szavazó kisebbség a statisztikai számarányánál jóval nagyobb parlamenti jelenlétet tudna biztosítani magának, ha vezetői ennek előnyeiről meg tudnák győzni választóikat. Ez még várat magára.

Fotó: Vakarcs Lóránd