Zavarban vagyunk a véleményünk megfogalmazása közben, mert alakulhatnak a dolgok így is, meg úgy is, aztán itt állunk majd Kasszandraként a jövőbe látásunkkal. De mindenképpen kijelenthetjük, hogy a magyar valóság ideáltipikus esete zajlik a szemünk előtt, látszólag a politikától független területen, a sport egyik szövetségében.

A Magyar Úszó Szövetség körül kialakult helyzet bonyodalmaiba nézünk bele korlátozott információk birtokában. Huszon iksz éve elnöke a szövetségnek Gyárfás Tamás, mindenféle bal- és jobboldali hatalom idején a helyén tudott maradni, és elnöksége idején nyertük toronymagasan az úszó EB-t, megszerezte nekünk az úszó VB rendezési jogát, amely egy éven belül megrendezésre kerül, gőzerővel folynak az építkezések. Hosszú Katinka pedig, a legutóbbi olimpia magyar dicsőségének felét hozó úszónő, ha az érmeket tekintjük számítási alapnak, követeli a szövetség vezetőségének, legfőképpen Gyárfásnak a lemondását.

Láthatóan egyenlő erők feszültek egymásnak, és a média meg a sajtó nem kapták még meg a direktívákat, nincs egyértelmű kormányzati vagy ellenzéki kommunikáció. Mert egyértelmű döntés esetén simán le lehetne hazaárulózni az egyik felet, s máris tudja mindenki, hova kell állnia. Az egyik oldalon az amerikai férjjel, edzővel rendelkező sikeres úszónő, aki, ha elege lesz az itteni vircsaftból, két perc alatt USA állampolgárságot szerezhet, a másik oldalon a zavaros múlttal milliárdossá lett nagyvállalkozó, aki egy életmű betetőzéséért küzd. De nem lehet fekete–fehér a képlet, mert egyfelől a hazaáruló bélyeg erősen devalválódott a legutóbbi alkotmány-módosítási kísérlet nyomán, másfelől a két szereplő egyike sem áldozható be a nagy magyar gyűlöletrendszerben.

A kormányzat dodonai kijelentéseket fogalmaz: mindenki érdeke az, hogy rend legyen a szövetségben, legyen béke a medencék körül.

Katinka a magyar nép Katinkája lett, akkorát nem tud hibázni, hogy ne szeressük, Gyárfás úr pedig van annyira magyar vállalkozó, hogy olyan mértékben beépült a vébészervezés és beruházás folyamataiba, hogy elmozdítása az ország presztizsét, a határidők tartását, a megrendezés létét fenyegetné. Ettől függetlenül a gyűlölet- és köpködő oldalakon mindkét félről kiírtak már mindent, és bizonyára a háttérben is munkálkodnak mindazok, akik a magyar nép lelki nyugalmát tekintik elsődlegesnek. Egyszerre lehet mindkettőnek igaza, és mindkettő eszméletlenül gazdag a mi földszintes nézőpontunkból tekintve.

Elszoktunk ettől. Mi az olyan igazságokat szeretjük, amelyek mellé kilencvennyolc százalékban odaállunk, és vitathatatlan a győzelem.

Lényegében a versenyképességünkről van szó. A változás igényéről.

Nincs remény. Hosszú Katinka nem része annak a rendszernek, amit meg akar reformálni, ő a világ legjobban kereső profi sportolóinak egyike, nincs annyi ideje, energiája, hogy emellett tájékozódjon a magyar sportlabirintusban.

Mert itt politikusokból, üzletemberekből, szponzorokból és megélhetési ügyesekből összefércelve működik egy a szocializmusból túlélő szisztéma, egy kis ország, amely kollektívan sportnagyhatalomnak képzeli magát, és ezért hatalmas pénzeket pumpál az ágazatba. Friss példa, hogy a magyar ralisport teljes kollektívája lebukott, pedig a NAV csak utánanézett kicsit a szponzorpénzek útjának.

Gyárfás úr pedig otthon van ebben a nyuszi barátai, rokonai és üzletfelei rendszerben. És a riói sportsikerek is visszaállnak arra a szintre, amit a hasonló nagyságú nemzetek elértek átlagosan, ha két egyéni teljesítményt kiveszünk az egészből.

Mi várható? Átreformálják az úszószövetséget, lesz új vezető meg átláthatóság, Gyárfás felfelé vagy oldalra bukik, kreálnak neki valami pozíciót és titulust, Hosszú Katinka pedig betehet még egy győzelmet az érmei és oklevelei közé.

Van olyan, hogy a győztes és a nyertes két külön entitás.

A cikk leadásakor értesülhettünk róla, hogy Gyárfás Tamás ma reggel lemondott a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztségéről. (A szerkesztő megjegyz