Attól a pillanattól kezdve, amikor megérkezett a gyors hír, hogy Etiópia fővárosában az UNESCO kormányközi bizottsága (és nem közgyűlése, amint több helyen tévesen megjelent) nem foglalta a szellemi-kulturális világörökség jegyzékébe a csíksomlyói búcsút, mindent elolvastam a témával kapcsolatban, elmenően a maszol.ro-n megjelent hanganyagokig, amelyek alighanem a világhálón mindvégig élőben közvetített vita részletei, nem pedig valamiféle kalózrögzítések. Átszaladtam ugyanakkor a hírportálok és közösségi oldalak valamennyi kommentárját is, amelyek közül nagyon sok arról tanúskodik, hogy szerző nem ismeri a témát, hiszen ilyen kérdések merültek fel: Miért nem volt ott az RMDSZ, hogy beszéljen? Miért nem ment el az egyház, vagy a ferencesek? Miért nem volt ott senki Somlyóról? – gyűjtöttünk volna, hogy el tudjon utazni! És így tovább a megjegyzések, egészen a durva be- vagy kiszólásokig…

Nos, mi is történt Addisz-Abebában?

Kezdjük az alapokkal. Az UNESCO-nak, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezetének országok a tagjai, és bármiféle indítványt csak a több mint kétszáz tagország valamelyike nyújthat be, önállóan vagy másokkal közösen.

Az UNESCO többek között foglalkozik a világörökség megóvásával. Ebben külön fejezet a kultúra. A kulturális örökséget két alapvető csoportra osztották. Az egyik anyagi, azaz tárgyi (építészeti, régészeti és így tovább) jellegű, a másik pedig úgynevezett immateriális (intangible, ahogyan az angolok mondják), ezt fordítjuk mi le szellemi-kulturális örökségnek, ami nem teljes mértékben fedi az eredeti fogalom tartalmát, más nyelveken ugyanis megmarad módosított változataiban az „intangible” vagy az „imaterial”.

Az UNESCO 2003-ban a tagjai által aláírt egyezményben pontosította, hogy melyek a szellemi-kulturális örökség legfontosabb jellemzői: olyan élő, fenntartható tudás és gyakorlat, amely a helyi közösséghez és lokalitáshoz kötődik, a közösségek, csoportok vagy egyének identitását erősíti, egymás kölcsönös megismerését és megbecsülését segíti, a közösség tagjainak kreativitását szolgálja.

Ennek a meghatározásnak az alapján kezdeményezték még Kelemen Hunor kulturális minisztersége idején a pünkösdszombati csíksomlyói búcsú felvételét a világ szellemi-kulturális örökségi listájára. Ahhoz, hogy oda kerüljön, nem mint összmagyar találkozó, hanem mint a vallásossággal kapcsolatos helyi identitást erősítő népszokás, először fel kellett venni Románia saját, országos szellemi-kulturális örökség listájára. Ezt követően került fel a csíksomlyói búcsú, Románia indítványára, egy világszervezeti várólistára, majd átment a végleges javaslati listára, amelyet az UNESCO kormányközi bizottsága évente egy véleményező testület ajánlása nyomán fogad vagy nem fogad el.

Maga a javaslat nem egy mondat, hanem egy rendkívül hosszú kitöltött űrlap tartalma, ami voltaképpen nem más, mint érvelés az előzőekben már bemutatott kritériumok mellett és amelyben nem csak a kérdések kódifikáltak, hanem a válaszok szavainak a száma is meghatározott.

A romániai iratcsomó érvelése, amelyet több éves megszakítás után véglegesítettek, a pünködszombati búcsú vallásos, helyi jellegére utal, amely egyben nagyon sok turistát vonz a világ minden részéről, hozzájárul az ökumenikus és az emberek közötti kapcsolatok megerősítéséhez. A javaslatot számos igényelt dokumentum (szövegek, fotók, videók) kísérte el, valamint mindazok az ajánlások, amelyeket az űrlap több helyi és regionális intézménytől igényelt.

A kormányközi bizottság ülésein az illető ország küldötte védi meg saját országának a javaslatát, és válaszol a feltett kérdésere. A maszol.ro hanganyaga alapján is egyértelmű, hogy a romániai kulturális tárca államtitkára a ciprusi, a kubai, a fülöp-szigeti és más küldöttek kérdéseinek a megválaszolásában nem jeleskedett, illetve könnyedén belement abba, hogy az anyagot frissíteni (update – ez a szó hangzott el a leggyakrabban.) kell; rákérdezés után pedig kiemelte, hogy Románia nem vonja vissza a javaslatot, hanem a következő ülésig kiegészíti. A magyarországi küldött teljes mellbedobással küzdött a javaslat elfogadása mellett, egészen az áthidaló szövegszerű módosításokig, de nem sikerült eredményt elérnie.

Egyértelmű, ha az államtitkár akarja, fel tudott volna sorakoztatni ott helyben érveket a javaslat mellett, de nem tette. Ha az egykori államtitkár és miniszter Kelemen Hunor, vagy a későbbi államtitkár Hegedűs Csilla van ott a kormányközi bizottság ülésén, minden bizonnyal sikerrel védte volna meg a javaslatot, mint ahogyan ugyanezt tették volna az indítványt kísérő dokumentumok összeállítói. Csakhogy ők nem lehettek ott, az UNESCO és a huszonnégy tagú kormányközi bizottság jól leszabályozott eljárások alapján működik.

Az ügynek azonban megvannak a maga tanulságai. Ahol csak lehet – itt nem lehetett –, a nemzetközi és hazai intézményekben a romániai magyarság képviselőinek ott kell lenniük minden olyan helyen, ahol szövegszerű döntések születnek, hogy elősegítsék a közösség javát, meggátolják hátrányos helyzetbe hozatalát. Ez pedig csak úgy képzelhető el, ha sok-sok szavazattal mi magunk helyezzük őket olyan induló pozíciókba, ahonnan sokfelé eljutnak. Ehhez szükséges minél nagyobb arányú részvételünk a vasárnapi parlamenti választáson, hiszen politikai érdekérvényesítésünk mértéke ennek a függvénye.

Afrikában a Románia és Moldávia által benyújtott közös javaslatot a moldvai kézműves gyapjúszőttesekről elfogadták, mint ahogyan magyarországi előterjesztés nyomán a világ kulturális örökségének a részévé vált a népzenei örökség megmentésének Kodály módszere is. Magyarország egyébként többek között a mohácsi busójárással, a hagyományos matyó népviselettel, a táncházmozgalommal van jelen a szellemi-kulturális világörökség jegyzékén, Románia pedig több népi tánccal, a karácsonyi kolindálással és a horezui kerámiával. Ha kitartunk az eddigi összefogásunk mellett, a csíksomlyói búcsú is előbb-utóbb ott lesz!

Fotó: YouTube