Romániában megtörtént a csoda, a szavazás eredménye ezúttal nem állította fejük tetejére a jóslatokat, előrejelzéseket, különböző közvélemény-kutatásokat. A figyelemreméltó események egyike a számunkra legfontosabb: képviseletünk a reméltnél is nagyobb mértékben biztosította jelenlétét Románia parlamentjében. Tehát sikerült!

Nem tudom, ez a diadal mennyire volt törvényszerű, nyilván több tényező összejátszása eredményezte. Azt viszont érdemes kielemezni a tanulságok végett is, hogy mi benne a szövetség saját érdeme, és mi az, ami a körülményeken múlott. Mert például a viszonylag alacsony országos részvétel (amely elsősorban a szociáldemokratáknak és a magyaroknak kedvezett) nem rajta múlott, de az már nagyon is érdeme, hogy jóideje először a választóink részvétele a szavazáson meghaladta a románokét.

És akkor a sikerhez vezető első tényezőt meg is ragadhatjuk abban, hogy jó volt a mozgósítás. Vagyis az eredmény azt igazolja, hogy jó volt a kampány, a felvilágosítás, a kommunikáció; jó volt az összefogás stratégiája; jó volt egyházaink szolidáris pártfogása, és hatott a magyar kormány segítsége, biztatása – ezek mind mozgósító erőt jelentettek. Hogy melyik-melyik milyen súllyal esett latba, még nem dönthető el, de nyugodtan tekinthetjük úgy: bármelyik elmaradása veszélyeztette volna a jó szereplést.

Ez a siker azt is jelentheti, hogy mostantól ténylegesen megfordítható a csökkenés trendje, s nem kell állandóan aggódni az öt százalékos küszöb eléréséért. Legyen ez fordulópont, egy új felívelés, pozitív szakasz kezdete!

Ugyanis azt azért látni kell, hogy legfőbb üzeneteink negatív irányba céloztak: Erdély versus Bukarest, visszaélések és jogfosztás versus igazságosság és „csakazértis megmutatjuk!” Ha megnézzük vezetőink, támogatóink és jelöltjeink diskurzusát, többségük a tiltakozás, felháborodás hangján szólalt meg. Persze egyáltalán nem indokolatlanul, de nem ártana közben arra a kedvezőbb esetre is felkészülni, amikor – jó kormányzás esetén – nem a fenyegetések jelentenek közösségünk számára motiváló erőt. Nagy lelki igény van pozitív cselekvésekre, programokra és mozgósító tervekre is.

Új képviselőinknek pedig, miközben tanulgatják a törvényhozás egyáltalán nem könnyű mesterségének alapjait (persze hacsak nem tudnak máris mindent), nem ártana elfelejteniük a „szélsőséges” ígéreteiket. Nem kell megijedni, nem politikai szélsőségességre gondolok, az képviseletünket talán még nem fenyegeti (a kommentáriátus pedig, az ellendrukkerek, „radikálisok” csapata legalább most elgondolkozhat...), hanem az egyes kampányígéretekben megfogalmazott – nem mindig csupán megmosolyogtató – végletekre, enyhe túlzásokra. Nyugodjunk bele előre, a parlamentben nem fog egykettőre megoldódni sem Zsuzsi néni kendermagos tyúkjának az ügye, sem a román évszázados mentalitás megváltoztatása, de még az sem – belátható időn belül –, hogy képviselőink ne Bukarestbe, hanem Kolozsvárra (vagy mondjuk Sepsiszentgyörgyre) járjanak törvényeket hozni. És semmi sem fog megoldódni a parlamentben „a románok nélkül”. Nem azért, mert a többség dönt mindenben, tekintet nélkül a kisebbség jogaira és igényeire, legalábbis nem ez a demokrácia, hanem azért, mert ezek az adott viszonyok.

Rövidesen kiderülhet, hogyan befolyásolja, módosítja a mostani jó választási eredmény az RMDSZ belső erőviszonyait, a következő szakasz várhatóan mozgalmas lesz ebből a szempontból is. Az új hangadókat és diskurzusokat látva-hallva egy olyan trend körvonalazódik, amely „a múlt hibáinak felszámolásából”, indul ki, egy könnyen felismerhető irányítási módot idézve (bár az „elszámol(tat)ás” szó még nem hangzott el), és a jelek szerint nem kifejezetten a belső pluralizmus erősítésének irányába próbál hatni.

Ahogyan az RMDSZ az egyik nyertese az idei parlamenti választásoknak (sőt, az okos háttéralkuk nyomán az önkormányzati választásoknak is), ugyanúgy nyertese mindkettőnek a szociáldemokrata alakulat, a PSD, amelyik történelmi csúcseredményt ért el az idei megmérettetéseken. Ennek okai sokrétűek, és a jobboldal gyengeségein, hibáin, koncepcióhiányán kívül, de még a saját jól szervezett, hálószerű országos lefedettségen túl is, szerepet játszhatott benne a dac és a frusztráció a választók körében: az előző államfő felfüggesztésének kudarca, és a két évvel ezelőtti elnökválasztás kudarca. (Mindkét esetben jogosan érezhette az egyszerű állampolgár, hogy politikai csalafintasággal jártak túl az eszén, s jött ki az akaratával ellentétes eredmény.)

A balliberális szövetség nagy visszatérése nyilvánvalóan összefügg azzal is, ahogyan ez a szövetség 2012 után, a Ponta-kormányok révén, a válságot követően az európai élvonalba lendítette a gazdaságot, több pozitív szociális intézkedést hozott, „visszaadva” mindazt, amit a gyászos B-B kormányok a lakosságtól „elvettek”. És összefügg azzal is, ahogy a sikeres miniszterelnököt Iohannisék belehajszolták a lemondásba „az én kormányom” érdekében, amelyik – mint „szakértői” kabinet – nem igazán vitte előre az ország ügyeit. A „brüsszeliták” halvány teljesítménye közrejátszott a jobboldal bukásában is.

Több hazai és külföldi megfigyelő attól való aggodalmának adott hangot, hogy a mostani győztesek szembemennek majd a korrupcióellenes tevékenységgel, főleg miután (ezt is mindenki elismeri) annak aránytalanul többen estek áldozatul baloldalról, mint jobbról. Ebből azonban logikusan vajon nem inkább az következik, hogy a jónép és a PSD-ALDE „szembemenés” helyett inkább támogatni fogja a DNA-t, hogy végre vegye sorra úgy igazából a jobboldalt, a böszistákat és a tulajdonképpeni legnagyobb korruptakat is? Tehát a választók igazságszomja és a közben eléggé megtisztított balliberális oldal érdeke épphogy a korrupcióellenes harc folytatása. A legfontosabb azonban az, hogy ez a harc ne legyen igazságtalan, ne a politikai bosszúállást szolgálja. Lehet, hogy az idei választások egyik fő vesztese a titkosszolgálatok (erőszervezetek) és a részrehajló igazságszolgáltatás „binomja”?

Biztosan nagy vesztese a választásoknak Klaus Iohannis államelnök. Nem hiszem, hogy téved a sommás gondolatmenet: ha túljátssza magát, és nem a világos többség jelöltjét nevezi ki miniszterelnöknek, a parlament megszavazhatja a felfüggesztését. Az ország második embere, a szenátus elnöke kellemes helyzetbe kerülne.

Romániában a rendszerváltozás után a baloldali(-liberális) kormányok eredményesebben kormányoztak, mint a jobboldaliak. Az RMDSZ is többet ért el az ilyen kabinetek idején. Kormányozni azokkal együtt kell, akikkel lehet, és csak azokkal lehet, akik meghívnak. Ha 2012-ben Crin Antonescu és Dan Voiculescu nem tesz keresztbe Victor Ponta ígéretének, hogy közvetlenül a választás után kormányra emeli az RMDSZ-t, sok minden másképp alakul.

Most talán nem lehet kizárni azt a paradoxális megoldást sem, hogy a magyar kormány – erősítve az RMDSZ (és azon belül a saját embereinek) pozícióit, gazdasági megfontolásból, meg hogy tényleg egyfajta regionális líderként tűnjék fel – nyíltan vagy a háttérből támogatná az RMDSZ kormányzati szerepvállalását. Erre szövetségünk magától kissé nehezen szánhatná rá magát, miután a választói nyomásra tett legutóbbi ilyen lépése éppen a kormányból való kilépés volt. A húzás nem kerülne nagy politikai erőfeszítésbe, a nagy barát, az előző államelnök már nem nagy barát, különben is a küszöbön izgul (hogy a kezére ne lépjenek)... És azért, ha meggondoljuk, Dragneáék Ficóéknál talán szalonképesebbek is. Tudom, nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, de látjuk a világban, hogy a legvalószínűbb események egyre ritkábban következnek be.

Az RMDSZ igazi lehetőségeit, a most megszerzett pozíció, mennyiségi gyarapodás érvényesítését a kormányra kerülés teljesíthetné ki. Hatványozottan felértékelődne nem csupán érdekérvényesítő képessége, részvétele a nagy döntésekben, de közvetítő szerepe is. Persze ehhez hatalmas dolognak kellene történnie: az RMDSZ-nek nem a vidéki magyar írott és elektronikus médiafelületek ellendrukker hisztériájához kellene igazítania kormányzati politikáját, ki- és belépéseit. Hanem a magyar közösség valódi érdekeihez, még ha azok tudatosítása némi külön erőfeszítésbe kerülne is. Egy kis kampány, egy kis támogatás innen meg onnan – és lekommunikálható. Autópályák, normális magyar oktatás és egyebek – de még önrendelkezés is! – csak kormányzati szerepvállalásból, a románokkal való együttműködésből lehetnek.

Lám, még ábrándozni és spekulálni is könnyebb most. Hiszen sikerült!