Megkérdeztük publicistáinkat: Hogyan értékelik/kommentálják a parlamenti választások eredményét? Számítottak rá? Milyen okok, körülmények vezettek erre az eredményre? Jobb vagy rosszabb lett a parlament a korábbiaknál? Milyen kormány alakul?

Ágoston Hugó: Célravezető szerződések rendszere

Kerek számokat használva 40, 20, 10 százalékot jósoltam az első háromnak, a további háromnak pedig 5-5 százalékot. Tehát csak a PSD nagyobb előnyét és az RMDSZ több mint 6 százalékát nem találtam el (bár a magamnak megengedett egy-két százalékos hibahatárt csak az előbbi lépte át), viszont, bevallom, több szavazatot saccoltam visszaoszthatónak.

A baloldal sikere történelmi, a jobboldali öszvérpárt kudarca és összeomlása törvényszerű volt. Az USR egy felfújt rendszerellenes alakulat, program nélkül, politikusok nélkül – viszont még mindig sokkal jobb, hogy ők képviselik a rendszerellenességet, nem holmi szélsőjobboldali nacionalista pártok. Tényleg, érdekes lenne megnézni, van-e Európában olyan ország, ahol a parlamentnek nem tagja egyetlen szélsőséges vagy legalább radikális alakulat sem! Mert nálunk nincs, s ez jó.

Az okokat illetően, azokon kívül, amelyeket már említettem, fontos lehetett még a változás igénye, valamint a lakosság kiállása az igazságszolgáltatás „áldozatai” mellett, ideértve a magyar lakosságot is. Talán közrejátszott az egyik tévéadó befolyásoló hatása is! Meg ne felejtsük el a listás rendszer visszaállítását, amit az RMDSZ is támogatott, gyanítható, hogy a régi „uninominális” módi esetén a választói jelenlét drasztikusan alacsonyabb volna idén.

Pont az említett listás rendszernek és a jelentős létszámcsökkenésnek köszönhetően a parlament várhatóan jobb lesz, demokratikusabban és eredményesebben fog működni. Ne felejtsük el, hogy az ország előző elnöke (de a mostani is) valóságos hadjáratot folytatott a törvényhozás ellen, hogy az állam többi alapvető intézménye mellett ezt is a hatalmába kerítse; mintegy karaktergyilkosságot kísérelt meg ellene, lejáratással, megosztással, ellenőrző szerepének felfüggesztésével, felbecsülhetetlen károkat okozva. A parlament visszaállhat a törvényes, mondjam úgy: politikailag korrekt kerékvágásba. Egy biztos többség – amely azonban nem kétharmados, hogy autoritárius kormányzást eredményezhessen, az ellenzék semmibe vételét és a fékek és egyensúlyok, valamint a jogállamiság lebontását! – képes hatékony érdemi munkára. Elérheti többek között például azt, hogy ne a kormány legyen a fő törvénykezdeményező, hanem a parlament, és a rendszer ne kormányhatározatok, hanem parlamenti szabályozás és ellenőrzés alapján működjék.

Ha már az előző államelnöknél tartunk, akinek az ország a romániai demokrácia megnyomorítását „köszönheti”, iszonyatosnak tartom, hogy kalózalakulata bejutott a parlamentbe. Tehát továbbra sem szabadulunk alpári közönségességétől, gusztustalan röhögésétől… Ezt az embert főleg a bukaresti és a Pruton túli szavazók juttatták a parlamentbe, ahelyett, hogy az igazságszolgáltatás juttatta volna az őt megillető helyre. Tovább fogja az mérgezni a levegőt a parlamentben és a vulgáris tévékben az ármány bűzével, sokakat fog még sakkban tartani zsarolásával, hiszen valamikor a titkosszolgálatok bizalmas volt (korábban talán annál is több), „az ország leginformáltabb embere”. Képviselőinknek is erős gyomor kell majd hozzá, elviselni ezt a szemétládát, aki a Tiszánál képzeli el a román határt.

Többféle migráció indulhat meg, a legfontosabb az ellenzéki PNL-ből az ALDE irányában, ennek eredményeként a „liberális” pártban a végén jóformán csak a PDL-sek maradnak, azok meg- mindenüket (önállóságukat, azonosságukat, nevüket és Vasile Blagát) elveszítve, kénytelen-kelletlen visszatérnek korhely szülőatyjuk kebelébe. Tehát a volt államelnök pártja még gyarapodhat is a parlamentben – ahol csak a PSD és az RMDSZ (teljesen szigorú értelemben csak az utóbbi, a magyar alakulat) önazonos, a többi négy mind frissen alakult!

A színes epizódok közül nem állom meg, hogy ne idézzem az egyik kommentelőt, akinek etnikai kifogásai vannak: egy „roma” vezető pártja (PSD) és egy „görög” vezető pártja (ALDE) mellett a magyarok (RMDSZ) fognak kormányozni Romániában, miközben az államfő egy „német”. Hadd növeljem elkeseredését azzal, hogy a törvényhozásban ott van tizennyolc nemzeti kisebbség képviselője, a legkisebb parlamenti párt élén egy duhaj „tatár” áll, és még jócskán szerephez juthat az „olasz”-„albán”-„zsidó” volt miniszterelnök, miután a rendszerváltás utáni első kormányfő is „spanyol zsidó” volt. Még kiderül, hogy Románia nem is olyan fajgyűlölő ország! (Arról nem is beszélve, hogy nem is olyan nagyon nemzetállam...)

A kormánykoalíció adott, és nem konjunkturálisan, hanem egy jól körvonalazott, konkrét  – tehát számonkérhető! – program körül. Ha ezt össze tudják egyeztetni az RMDSZ programjával (ami nem lesz könnyű), akár érdekképviseleti szervezetünk is tagja lehet a kormánynak. Nem feltétlenül a többség érdekében vonják be (ne feledjük, hogy a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek képviselői, akiknek létszáma nem változott, ennélfogva a súlyuk megnőtt, hagyományosan a kormánytöbbség oldalán állnak), hanem mert ezt igényli a társadalmi-etnikai béke és az államigazgatás stabilitása. Ebben az esetben lehetne egy-két miniszterünk, néhány államtitkárunk. Csak még egyszer: nehogy a kétharmadhoz kelledjünk!

Egyre inkább el tudok képzelni egy olyan konstrukciót, amely nem kötelezi el sem a PSD-t, sem az RMDSZ-t alkalmi kompromisszumokra, ahhoz hasonlót, amelyik jól működött 2000 és 2004 között, amikor az RMDSZ a legtöbbet érte el a kisebbségi jogok, az anyanyelvhasználat stb. terén. (Emblematikus példa az aradi Szabadság szobor kiszabadítása, restaurálása és felállítása.) Ekkor az RMDSZ a parlamentben támogatta Adrian Năstase amúgy kisebbségi szocialista kormányát, az együttműködés pedig bizonyos periodikus megállapodások, úgynevezett protokollumok alapján történt. Emlékszem egy esetre, kedves barátommal, Gabriel Andreescuval egy román és magyar értelmiségiek által aláírt nyílt levélben kértük/szólítottuk fel a két pártot, hogy ne szakítsák meg ezt az együttműködést, a protokollumk rendszerét. (Mert azt akarták, közel álltak hozzá.)

Azt hiszem, az ilyen megállapodások, „szerződések” rendszere célravezető lenne az új parlamentben is, amely nagy feladatok előtt áll, az egész kormányzattal egyetemben.

Ambrus Attila: Papírforma meglepetéssel

Bejött a papírforma, csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt közös listája cáfolt rá. A részvétel tekintetében a kellemes meglepetést Hargita és Bihar megye okozta. A közvélemény-kutatások is előrejelezték, hogy a Szociáldemokrata Párt nyeri a választásokat, de ilyen arányú győzelmére nem számítottam. A szociáldemokratáknak ezért az eredményért semmit sem kellett tenniük, azaz mégis: hagyniuk kellett a nemzeti liberálisokat, hogy őrültségek sorozatát kövessék el a kampányban, s megerősítsék a választókban azt a hitet, hogy Románia valaha volt legkatasztrofálisabb elnöke, Klaus Iohannis a liberálisok embere, illetve az országot vezető szakértői kormány is a Iohannis és a liberálisok kormánya. Sikerült!

Mégis meglepett a liberálisok erdélyi szereplése, a két évtizede folyamatosan liberális Brassó megyét is elveszítette az egykor jobboldali, mára a balközép és jobbközép közt kóválygó alakulat. A liberális párt a rendszerellenes Mentsétek Meg Romániát Szövetség burkolt, ám jól érzékelhető támogatásával, a közös miniszterelnök-jelölt felvállalásával kannibalizálta önmagát. (Például a brassói jobboldali választók nagyarányban szavaztak az USR-re.) A szociáldemokraták győzelméhez, a liberálisok vereségéhez Iohannis elnök tétlensége, Dacian Cioloş kormányának kudarca, Alina Gorghiu pártelnök hozzá nem értése, a Ponta-kormány egyre inkább megszépülő emléke a liberális párt stratégájának, Vasile Blagának a DNA általi ártalmatlanítása vezetett.

Az RMDSZ hat százalékon felüli eredményénél (sokan a magyar ellendrukkerek közül négy százalék körülire várták) is fontosabb, hogy megfordulni látszik a választásról választásra egyre inkább érzékelhető lakossági apátia. A részvétel megközelítette az erdélyi magyarság számarányát és a választók számát tekintve is néhány tízezerrel többen szavaztak az RMDSZ–MPP jelöltjeire, mint négy évvel korábban. A korábbinál nagyobb számú, fiatal csapat kapott mandátumot a választóktól.

A kampány szerepe óriási volt. Noha sokan bírálták, jó felütés volt az óriásplakát kampány, az erdélyiség hangsúlyozása. A hatást fokozta a román média, amely bekapta a csalit és felerősítette a kolozsvári kampánystáb amúgy sem kisasszonyoskodó üzenetét. A kaputól kapuig, ajtótól ajtóig közvetlen kampány is hozzájárult a jó eredményhez. A történelmi egyházak kiállása az összefogás listája mellett, az anyaországi politikusok, Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Kövér László házelnök személyes részvétele a kampányban növelte a választói kedvet. Külön ki kell emelnünk a magyarországi közmédia támogatását: hasznos volt, és szakmai szempontból is jeles osztályzattal értékelhető a biztatás a kampánycsendben és a választások napján.

Mindennek nem lett volna akkora hatása, ha magyarellenes nyilatkozataikkal és cselekedeteikkel a kormány (például Marossy Zoltán temesi alprefektus menesztésével), a pártok és a hivatásos feljelentő, Dan Tanase nem igazolja félelmeink jogosságát.

A leköszönő parlamentnél csakis jobb lehet az új. Amint azt a XV. Lajos Gimnázium igazgatója mondta a nulla százalékos érettségi eredmény láttán: örömünkre ennél lennebb már nem lehet! Ha a Szociáldemokrata Párt legfőbb szándéka nem az lesz, hogy leszámoljon Klaus Iohannisszal, visszabillentheti egyensúlyi állapotába a hatalmi ágak különválását szavatoló intézményt.

A kormány legnagyobb kihívása az, hogy szakítson az eddigi gyakorlattal, ne a gazdasági és társadalmi status quo fenntartásában legyen érdekelt, ne a szegénység és a butaság konzerválása legyen a célja, még akkor sem, ha ez négy év múlva is a szocdemek győzelmét biztosíthatná.

Bíró Béla: A dolgainkat nekünk kell megoldanunk

A legkisebb kétségem sem volt arra vonatkozóan, hogy a magyar média által inszcenírozott választási kampány – mármint a több tévéadón is reggeltől estig zajló mozgósítás – eredménytelen lesz. Ha nem lett volna az, vagyis ha a romániai magyarok a kilencvenes évek elejének konfrontatív alapállásába helyezkedve testületileg az RMDSZ-re és szövetségesére szavaznak (a Tőkés-párt támogatóinak aránya évek óta nem oszt és nem szoroz), akkor a szavazatok legalább kilenc százalékát, sőt – a román választók passzivitását is figyelembe véve – ennél egy jóval jelentősebb szavazatarányt is összesíthettek volna. Nem történt meg. Szerencsére ezt a kampányt csak a szélsőségesen nacionalista román pártok vették komolyan. De ők sem voltak sikeresebbek, be sem jutottak a parlamentbe. Az jó jel, hogy a komolyan vehető román politikai elit nem indított valamiféle ellenkampányt. Úgy is mondhatnám: megúsztuk. (Legalábbis egyelőre.)

Az RMDSZ vezető gárdája, bár igénybe vette a „segítséget” (nehéz volna felmérni, hogy valóban az volt-e), feltehetőleg pontosan tudja, hogy nem eshet bele abba a csapdába, amelybe Magyari Nándor László, a Román Rádió hétfő délutáni műsorában beleesett, hogy ugyanis úgy vélje: ennek a segedelemnek a jegyében a következő években a magyar kormányzat kommandamentjeinek kellene alárendelnie önnön taktikáját és stratégiáját. A választások nyomán világosan kiderült, hogy a romániai magyarok túlnyomó többsége tisztában van a helyzetével. Tudja, hogy továbbra is – az olyan-amilyen – Romániában kell élnie. És itt csakis a romániai magyar parlamenti képviseletre számíthat. Magyarország segítsége persze korántsem lényegtelen számunkra. Tarthatja bennünk a lelket. De gyakorlati dolgainkat nekünk kell megoldanunk. Ezt senki más nem teheti meg helyettünk. Sőt, a románokkal való – ismét csak olyan-amilyen – együttműködés nélkül még mi magunk sem.

Az RMDSZ-kampány a sikerben messze fontosabb szerepet játszott. A kilátások ennek ellenére tényleg nem túlságosan jók. Legfeljebb a román közvélemény alakulhat némileg a javunkra. A román közember ugyanis érzékelheti, hogy a magyarok egy dekával sem nacionalistábbak, mint ő maga. A kölcsönös félelmen alapuló „önigazgatás” tehát lassacskán ad acta tehető…

A parlament – úgy egészében – továbbra is siralmas gyülekezetnek fog mutatkozni. Arról nem is beszélve, hogy Románia mindinkább veszedelmes utakra téved. A rögeszmés társadalmakra jellemző módon, az ugyanabból több elvére alapozza jövőjét. Mintha Romániában senki nem érzékelné, hogy Európában radikális változások érlelődnek. Országunk Európának és főként Közép-Kelet-Európának némileg fittyet hányva az Amerikai Egyesült Államok legjobb európai tanítványának szerepében tetszeleg. A jelek szerint nem sokáig teheti. S állítólagos szociáldemokratáinkkal egy élesen jobbra tolódó Európában továbbra is a szél ellen vitorlázunk.

Ez persze számunkra, romániai magyarok számára nem vigasz, hiszen a nacionalizmus tekintetében az európai jobb és bal közt fikarcnyi különbség sincsen. Így vagy úgy, de mindannyian a nemzetállamra esküsznek. Aminek persze lehetnek pozitív következményei is. Orbán és Dragnea ebben, mármint a kisebbségellenességben, bizonyosan egyetérthetnek. S ha az Isten is segíti őket – mert minket nemigen – az RMDSZ lehet a húr, melyen együtt pendülnek.

A román parlamentre mint a demokratikus állam alapintézményére vonatkozó kérdés nehezen értelmezhető. Mikor volt az? Hogy milyen kormány alakul, az egyelőre szinte mindegy. De remélhetőleg nem mindig lesz az…

Bogdán Tibor: Az önbizalom visszaszerzése

A közvélemény-kutatások alapján nem volt kétséges a Szociáldemokrata Párt győzelme. A meglepetést legfeljebb a győzelem aránya jelentette – a szociáldemokraták „FSN-koruk” óta a legjobb eredményt érték el –, valamint az a tény, hogy több mint húsz százalékkal előzték meg a második helyre került Nemzeti Liberális Pártot. A szociáldemokraták nagyrészt igen vonzó választási ígéreteikkel nyertek (fizetés- és nyugdíjemelés, százkét adó, illeték eltörlése, áfa-csökkentés stb.), másrészt pedig kihasználták nagy vetélytársuk, a nemzeti liberálisok hibáit. Az „új” Nemzeti Liberális Párt ugyanis számos stratégiai és taktikai hibát vétett. A két párt az első pillanattól kezdve nem egymást szövetségeseként, hanem ellenségeként viselkedett, rivalitásuk soha nem szűnt meg.

A liberálisok hitelességét jelentősen csökkentette a tény, miszerint hosszú ideig nem tudták megnevezni miniszterelnök-jelöltjüket – négy politikust is jelöltek egymás után a tisztségre, közöttük az ultranacionalista, szekus besúgó, vasgárdista Marian Munteanut. (Az igaz, hogy a szociáldemokraták sem nevesítettek hivatalosan kormányfőt, ám alig titkolták, hogy erre a tisztségre pártelnökük, Liviu Dragnea az esélyes). A választók számára nyilvánvalóvá lett, hogy liberálisoknak nincs megfelelő emberük a kormányfő tisztségére. A liberálisok ráadásul – Klaus Iohannis államfővel együtt – szinte könyörögtek a technokrata miniszterelnöknek, Dacian Cioloşnak, hogy ha már nem is lép be a pártba, legalább rokonszenvezzék vele, amivel egyszerűen nevetségessé váltak; és az sem tett jót nekik, hogy a kormányfő végül megszegte ígéretét és amúgy félszájasan beállt „párttagnak”. Sokat rontott helyzetükön az is, hogy kampányfőnökük, a kiváló szervező Vasile Blaga bűnvádi dossziéja miatt visszalépett.

Nem jött be a liberálisoknak az a számítása sem, hogy – mondjuk így – a saját hátukon juttassák be a parlamentbe Nicuşor Dan Szövetség Románia Megmentéséért tömörülését. Elképzelésük szerint ez a kis párt elvett volna a szociáldemokraták szavazatából – csakhogy Nicuşor Dan pártja a liberálisok szavazataiból vett el, amelyekkel a februárban megalakult tömörülés az ország harmadik politikai ereje lett. Számomra voltaképpen éppen ez volt a választások legnagyobb meglepetése, amely azzal a (talán mégsem hiú) reménnyel tölt el, hogy végül is a civil társadalom termeli majd ki a régen várt új politikai osztályt.

Sokan úgy vélik, hogy a választások nagy vesztese Klaus Iohannis. A Dacian Cioloşra és a nemzeti liberálisokra alapozó államfő valóban veszített. Nem lennék most a bőrében, hiszen a jelek szerint a szociáldemokraták feltett szándéka, hogy Liviu Dragneát jelölik miniszterelnöknek. Klaus Iohannis mozgástere ez esetben igencsak behatárolt: vagy elfogadja a javaslatot, miután korábban kijelentette, hogy bűnvádi ügyek miatt elmarasztalt politikust nem nevez ki kormányfőnek (ezzel a döntésével egyben meg is szegi a bűnvádi perben elítéltek kormánytagságát megtiltó törvényt), és ezzel még inkább lejáratja magát – vagy visszautasítja, amivel viszont komoly politikai válságot, előrehozott választásokat robbanthat ki.

Az viszont örömmel tölt el, hogy Bogdan Diaconu és Marian Munteanu magyar-, Európa- és Amerika-ellenes, vasgárdista eszmékkel kacérkodó pártjai messze elmaradtak a parlamenti bejutás küszöbétől. Igaz, a napokban – és általában az utóbb időben – magyarellenes kijelentéseiről is elhíresült Traian Băsescu pártja ugyan becsusszant a törvényhozás fórumába, ám a volt államfőt talán mégsem zsigerileg magyarellenes politikus.

Az RMDSZ remekül szerepelt, eredménye nagyjából a magyarság romániai részarányát képezi le. Kampánya szerencsésen elütött a román pártok egyébként igen halványra sikeredett kampányakcióitól. Kelemen Hunorék a lényegre összpontosítottak: Erdélyre, Erdély jövőjére, igyekeztek tudatosítani szavazóikban, a romániai magyar közösségben a kétségbevonhatatlan tényt, miszerint hatalmas hiba lenne, ha „kivonulna” a saját sorsát illető döntéshozatalból. Ez a több mint hat százalék nem csak az RMDSZ, de remélhetőleg az egész magyar közösség önbizalmát visszaadja majd.

Jóllehet a politikai pártok megértették a választók üzenetét, és igyekeztek megfiatalítani soraikat, az új parlamentben is nagy számban ott lesznek a régi politikai osztály korrupt, pártvándor képviselői is. A gyakorlat pedig sajnos azt mutatja, hogy a fiatal politikusok igen hamar tanulnak a „nagyoktól”. A „megvesztegethetetlen” „szép és fiatal” politikusok tehát vagy maguk is folytatják elődjeik dicstelen hagyományait, vagy pedig beleunnak a folyamatos szélmalomharcba. Az eredmény mindkét esetben nagyjából ugyanaz lesz. Véleményem szerint tehát ez a parlament sem különbözik majd a többitől.

Nyilvánvalóan a Călin Popescu Tăriceanu Liberálisok és Demokraták Szövetségével szövetkezett szociáldemokrata kormányunk lesz. Ennek persze az a feltétele, hogy Călin Popescu Tăriceanu letegyen bejelentett szándékról, miszerint magának akarja a miniszterelnöki tisztséget – azt ugyanis a szociáldemokraták (nagy valószínűséggel Liviu Dragnea) kapják meg. Călin Popescu Tăriceanu pártjának azonban sok beleszólása nem lesz az ország ügyeibe, szerintem csak kevés és jelentéktelen tárcát kaphat meg.

Az RMDSZ-ről Liviu Dragnea véleménye megváltozott, és immár hajlandó lenne akár Kelemen Hunorral is tárgyalni a kormányzásról, persze, azzal a „demokratikus feltétellel”, hogy előbb ezt megvitatják a Szociáldemokrata Pártban. Ahol viszont nagyjából az történik, amit a pártelnök akar – főleg a mostani, visszhangos siker után. Az RMDSZ tehát bekerülhetne a kormányba, amelyet viszont nagy valószínűséggel kétéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt miniszterelnök vezetne (akinek még van egy bűnvádi dossziéja), és aki egy 2001-ben elfogadott törvény szerint még csak miniszter sem lehetne. Persze, ha Klaus Iohannis ezen túlteszi magát, akkor az RMDSZ-nek sem kellene túlságosan aggodalmaskodnia. A nagyobb gondot viszont az jelenti, hogy az RMDSZ tagja lenne egy olyan kormánynak, amely nem valószínű, hogy képes lesz teljesíteni Liviu Dragnea hatalmas költségvetési összegeket felemésztő választási ígéreteit.

Gál Mária: Erdély csalódott megválasztott államfőjében

Az utóbbi idők közvélemény-kutatási kudarcai után én már semmire sem számítottam. Őszintén szólva, talán már az sem lepett volna meg különösebben, ha Băsescu pártja nyeri meg a választásokat, vagy ha a külföldi szavazók miatt újabb Facebook-forradalom tör ki Romániában. Benne volt a pakliban a szociáldemokrata győzelem, de talán ekkora nem. A helyhatósági választások eredményei is egyértelműen jelezték, nem lesz egyszerű kiütni nyeregből a szociáldemokratákat, sőt azt is sejtették, hogy bármennyire népszerű lakossági szinten a korrupcióellenes harcnak mondott „valami”, azt mégsem szereti a lakosság, ha következetesen csak egyik oldalon találják meg a korruptakat. Évek óta azt nyomatják felülről, Isten tudja kik, hogy „minden politikus”, maga a politikai osztály, a teljes demokratikus intézményrendszer korrupt. Ehhez viszont nem igazították az eredményeket, a módszereket, és ez visszaütött: épp azokat juttatta hatalomra ismét, akiket kiütöttek és továbbra is távol szerettek volna tartani a hatalomtól.

Nem volt ez másképpen az RMDSZ esetében sem. A magyar szövetségnek is jócskán besegített a DNA az iskolaügyekkel. Mert bizony a dolgok túllihegése általában ezt eredményezi.

A PSD erdélyi előretörése meglepett. Nem tudom, mitől omlottak le a jobboldal hagyományos erdélyi bástyái, végvárai. Nem tudom mitől hódított most már a nagyvárosokban, a fiatal, jól képzett választók körében is az a párt, amely hagyományosan ókirályságbeli vidéki, alacsonyan iskolázott szavazórétegre számíthatott mostanig. Bukaresti eredményük nem különösebben lepett meg most, ott vitte őket az új főpolgármester imidzse. (A nyári helyhatósági választáson viszont ez volt a legmeglepőbb momentum számomra. )

Annyi biztos, hogy a jobboldal szétesése, belső konfliktusai, valamint a húzónevek, a „vezérek” hiánya sokat segített a PSD-nek, bár tény, hogy Ponta nélkül náluk is hiányzott a „vezér”; úgy látszik, a jól beágyazott pártstruktúra ezt tudta valamelyest pótolni. Az is biztos, hogy Erdély csalódott megválasztott államfőjében, ez sem tett jót a PNL-nek. És az sem kétséges, hogy a liberálisok és az államfő által felvállalt technokrata kormány teszetoszasága sem szította a szavazókedvet azon az oldalon, mint ahogy az sem, hogy az eddigi jobboldali kormányok sem jeleskedtek az erdélyi fejlesztésekben, Erdély számukra is másodlagos volt. Talán ezért is kapott egy bianko csekket most a Kárpátokon kívüli vörös bárók pártja.

De leginkább az USR tíz százalék alatti eredménye lepett meg. Én arra számítottam, hogy a Facebook-generáció legalább kétszer ennyit összehoz nekik. Civilek, idealisták, retorikájukban minden hódító populista elem benne van, minden, amire vevő a jószándékú, változásra vágyó (általában fiatal, jól képzett, nagyvárosi) polgár. És leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy a következő választásig mit tudnak csinálni immár parlamenti pártként – ők lesznek a román Ötcsillag Mozgalom (az olaszországi Movimento 5 stelle) megfelelője, vagy eltűnnek a süllyesztőben? A matematikus Nicuşor Dan meg tudja-e ismételni a komikus Beppe Grillo sikerét, vagy visszamehet tanítani?

Az RMDSZ eredménye jó lett. A félelem és az etnikai fenyegetettség érzése segítette, mint ahogy a választás napján szétküldözgetett magyarellenes sms-ek is. Amint fennebb is írtam, a dolgok túllihegése visszaüt, ez esetben is a DNA és a magyarellenes hangok ellenkező hatást váltottak ki, mint amiben reménykedtek az értelmi szerzők. Hogy mennyiben játszott szerepet ebben az eredményben a kampány, nem tudom, mint ahogy azt sem, hogy volt-e szerepe az említett sms-eknek abban, hogy estefelé megváltozott a magyar szavazási hajlandóság, és hirtelen meghaladta a román átlagot. Nyilván az is kampány része, hogy az RMDSZ azonnal nyilvánosságra hozta ezeket az sms-ket. Minden bizonnyal mozgósító erejű volt a csíksomlyói búcsú UNESCO-kalandja, a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye és a december elseje által felkorbácsolt indulatok is.

Hogy ezeken túlmenően mennyit hozott a konyhára a magyar kormány beállása az RMDSZ mögé, az MPP-vel való kiegyezés, azt nem tudom, mert a jelzett tényezők, a félelem és a „csakazértis megmutatjuk” mind olyan érzelmi töltetű dolgok, amelyek általában túllépnek a ráción. Mindenekelőtt azonban azt gondolom, legtöbbet az általánosan alacsony szavazási hajlandóság és a román jobboldal apátiája segített.

Az RMDSZ „kilátásai” pedig attól függnek, hogy milyen taktikát választ – tovább élteti az utóbbi időben elhatalmasodott sérelmi politizálást, vagy újra megpróbál román partnereket is keresni. Attól is függ, hogy ezt a döntést hol hozzák meg – Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön vagy Budapesten.

Annál rosszabb, mint amilyen parlamentet eredményezett a korábbi, Băsescunak köszönhető választási rendszer, nem lehet. Hogy visszanyeri-e vezető szerepét, azt kétlem, hiszen olyan szintre süllyedt a demokratikus jogállami intézményekbe vetett lakossági bizalom, hogy annak újjáépítéséhez nem elég négy esztendő. De az első lépéseket megtehetik.

Az nem kérdés már, hogy milyen kormány alakul. Arra viszont kíváncsi vagyok, ki lesz a kormányfő. Remélem, hogy a PSD egykori kolozsvári csoportjának vezéralakja, Vasile Dâncu. Hozzátenném, nem illik az igazságszolgáltatás döntéseit megkérdőjelezni, sőt azt is, hogy nekem személyesen egyáltalán nem szimpatikus Liviu Dragnea, de a Băsescu elleni referendum miatt rá mért börtönbüntetést is az igazságszolgáltatás megcsúfolásának tartom. Călin Popescu Tăriceanu jó miniszterelnök volt, elvszerű politikus, aki ezúttal is jó kormányfő lehetne, ha „nem csinálták volna ki” módszeresen. De mivel Romániában oly sikeresen összemosták a korruptakat a politikailag és/vagy etnikailag „kicsináltakkal”, hogy ember legyen a talpán, aki bizonyítani tudja valamely megvádolt vagy elítélt ártatlanságát, így pillanatnyilag bár igazságtalannak, de helyesnek tartom azt, hogy elítélt, vagy eljárás alatt lévő politikus ne lehessen az ország miniszterelnöke. Aki pedig végül az lesz, tekintse feladatának a korrupcióellenes harc és a politikai boszorkányüldözés szétválasztását, az utóbbi megszüntetését.

Kuszálik Péter: Választás? Máris mondom!

Örvendek, hogy tájainkon sokkal kevesebbe kerül a kampánynak keresztelt parasztvakítás, mint az újvilágban. Az idén mintha még olcsóbb lett volna, kevesebb hajcihő meg óriásplakát – jól van ez így. Mi úgyis a megszokottat választjuk, minket nem érdekel a többi húsz pártocska. Hol van már Funar, Vadim? Persze-persze, nem lehet nyugodtan hátradőlni, mert lám: most is próbálkozott egy új párt, szelídnek nem mondható programmal, de az eredményhirdetéskor meg sem említették őket.

Az utóbbi idők legkisebb részvételi arányát jegyezték – ezen majd elgondolkodik az, akinek ez a dolga, engem nem lepett meg. Az érdektelenség habos tarajú hullámai csapkodják a Kárpát-medence partjait, mert az emberek már régóta azt tartják: egyik kutya, másik eb.

Bevallom: magam sem akartam elmenni, végül mégis rávettem magam, minekutána Tőkés László azt mondta, hogy tartsam magam távol. Érdekes ember! 1989-ben a püspökét akarta elmozdítani a székéből, és az államelnököt állították falhoz, most pedig az ellenkampánya eredményeként hat százalék fölött teljesített a RoMaDeSz. Továbbá: 2013-at az autonómia évének keresztelte el, s azóta húsz mérfölddel távolabbra kerültünk e homályos céltól. Az ilyen mér’ erőlteti, ha nem ért hozzá?

A felgyülemlett feszültség levezetéseként egy kis választási folklór (Pannónia, 2010): „A mellettem lévő szavazófülkében mondta egy bariton: Akkor ikszeljük be, hogy ki lopjon négy évig. – Kinéztem az ablakon, még nincs kolbászból a kerítés. De már nagyon várom. – A kampánycsend megsértődött.”

Az idén a Kétfarkú Kutyapárt egyik plakátjának adtam a Mörfi-díjat. Hipnózisban lévő kutyának (ezt onnan tudni, hogy a szembogarai helyén egy-egy piros csigavonal van) három parancsot mondanak: Megnyugszik! Koncentrál! Ránk szavaz!

Ennyi.

Rostás-Péter István: Az egyik szemem nevet, a másik hunyorog

Két tételben saccoltam mellé: a szocdemek ekkora arányú fölényére és a liberálisok mélyrepülésére nem gondoltam. A többi szereplő esetében „hibahatáron” belül előlegeztem meg az eredményeket. A részvételt valamivel negyven százalék fölé vártam, és az RMDSZ esetében enyhébb optimizmussal tekintettem december 11-re. Részmeglepetés a PSD előzmény nélküli erdélyi térhódítása, ami alaposan átírja az eddigi sémákat a régiós pártpreferenciák szintjén. A külföldön élő szavazók megcsappant vokskedve (leszámítva a Pruton túliakat), úgy vélem, két dologra utal: a levélszavazás nehézkes procedúrájára, de még inkább a hazai közügyektől való fokozatos – és egyre kitartóbb – elfordulásra. Érdemes még röviden kitérni a választások megszervezésére: negyed századnyi gyakorlás (meg egy technokrata kormány) kellett ahhoz, hogy végre ne arról szóljanak a másnapi kommentek, ki mennyit, hogyan, miként csalt el. Ez mindenképp pozitív fejlemény a romániai demokratikus fejlődéstörténetben.

Több tényezős az RMDSZ várakozáshoz mérten jó teljesítménye: még egy-két nap adatfeldolgozás-szűrés, és kiderül, hogy mely megyék, illetve kisrégiók mozgósítása működött átlag alatt /felett, vagy éppen -on. Mint ahogy az is időigényesebb elemzés után derülne ki, hogy a kampány (és itt a helyhatósági mozgósítás kihatásai is képbe kerülnek), az utóbbi másfél esztendő politizálása milyen mértékben hozta meg középtávú bónuszait. Árnyalná az adatsort, ha lenne érdemi információ arról, hogy milyen mértékben szavaztak más pártokra magyarok és főképp hogy miért maradtak otthon.

Hogy jobb vagy rosszabb lett a parlament a korábbiaknál? Minősítés helyett: egyértelműen kisebb és mozgékonyabb, ha akarom hatékonyabb intézmény lesz, könnyebb kvórumot biztosítani, de túl a poénon: bizonyára a héten már megjelennek statisztikák arról, hogy mennyire ifjodott meg a T Ház, és hogy a csökkenő átlagéletkorral egyetemben módosult-e a rovott múltú-jelenű honatyák aránya.

A PSD-ALDE páros alapján működő kabinetben érdekes mozgásokra van esély: Dragneának be kell biztosítania pozícióit, és a Ponta-táborral még olykor heves meccsek is lehetnek a színfalak mögött. Ahol nem tudnak dűlőre jutni, ki fogják szervezni a konfliktust a Tăriceanu által kínált pufferzónába. De ott sem dühöng a monolit egység, igaz, a PNL-hez húzó frakció most háttérbe szorul, a pártvezérnek így is akad egyengetni valója. Az új kormánynak, a megalakuláson kívül sűrű napirendje van: sürgősen (bár nem szokták ezt mifelénk elkapkodni) a büdzsé benyújtása és a kisebbik kormánypárttal összecsiszolt kormányzási program beindítása. A friss kabinet fő konfliktusforrása az államfővel való kohabitációban keresendő, amit nevezzünk az egyszerűség kedvéért dinamikusnak. Váltakozó intenzitású mérkőzésnek nézünk elébe, amelyről már az első félévben kiderülhet, hogy modus vivendi alakul ki, vagy modus beligerantivá merevedik.

Székedi Ferenc: Önállóak és hídverők maradunk

Számomra nem okozott meglepetést a szociáldemokraták nagyarányú előretörése, mint ahogyan az sem, hogy a szélsőjobb nem került be a parlamentbe. A közvélemény-kutatásokban inkább hiszek, mint a választások táján gombamódra szaporodó szakértőknek, márpedig előbbiek negyven százalék körüli részvételt és elsöprő szociáldemokrata győzelmet vetítettek előre.

Várom majd, hogy az illiberalizmus világméretű térhódításának szószólói miként magyarázzák meg, hogy Romániában ballib parlamenti többség nyomán hasonló színezetű kormány alakul. Hétfőn egyébként szétnéztem a világhálón, a nagy külföldi hírügynökségek, lapok hogyan kommentálják a vasárnapi eredményeket. Nos, mindenhol a baloldal elsöprő sikeréről írtak, mindenhol megemlítették hogy a Facebook-nemzedék néhány hónapja megalakult pártja bekerült a parlamentbe, arról a dilemmáról is fogalmaztak néhány mondatot, hogy a győztes párt vezetője valószínű nem lehet miniszterelnök, mert választási csalás miatt büntetőjogi eljárás alatt áll, sőt azt sem feledték, hogy Traian Basescu, a volt államelnök visszakerül a parlamentbe.

Viszont egyetlen utalást sem találtam az RMDSZ teljesítményéről, ami azt is jelenti: nemzetközi szinten sokat kell még kapaszkodni, hogy a világ úgy lásson minket, ahogyan mi szeretjük látni saját magunkat. Mi, magunk között, nevezhetjük az összefogás listájának, de a választási adattárakba csak úgy kerül be, hogy az RMDSZ lépte túl a várakozásokat, és azt hiszem, hogy ez a kemény, céltudatos kampánymunkának ugyanúgy köszönhető, mint az új arcoknak, akárcsak az utóbbi esztendő magyarellenes intézkedései nyomán a közösségi összezárásnak. És persze, hozzájárult mindehhez a magyarországi kormánypárt politikusainak és a magyarországi közszolgálati médiának a mozgósító ereje is.

Nem lesz könnyű kitalálni, hogy a romániai magyarok milyen életkori megoszlásban szavaztak az RMDSZ-jelöltekre, tartok tőle, hogy a mérleg nyelve jóval inkább a nyugdíjasok és a középkorúak, mintsem a fiatalok felé billen. Dehát a szavazatszám az szavazatszám, függetlenül az eredetétől és voltaképpen örülnünk kell annak, hogy a több mint negyedszázados érdekképviseletünk nemzedékváltása sikeresen zajlott le. Ne döntsenek rólunk, nélkülünk – ez volt a legfontosabb gondolat, amely valamennyi kampányüzenetben kidomborodott és ezután meg lehet mutatni, hogy pontosan ez mit is jelent: immár négy esztendőn át dönthetnek velünk, mellettünk, fölöttünk, de a véleményünket mindig ki tudjuk hangosítani. Demokratikus államberendezkedésekben ez az érdekképviseleti lehetőség egyáltalán nem lényegtelen.

Csodákra nem várok, de arra igen, hogy a romániai magyarság képes lesz igazodni országának általános és ha lassan is, de előremutató mozgásirányához, képes a közösség érdekében befolyásolni a törvényalkotást, Magyarország és Románia között pedig betölti annak a hídnak a szerepét, amelynek deszkáit sokan szerették volna felszedni, minket a folyó hol az egyik, hol a másik oldalára szorítani, de ez nem fog menni. Önállóak és hídverők, nyitottak és európaiak maradunk, az ésszerűségbe vetett bizalmunkat pedig nem söprik el az érzelmi viharok. 

(Címoldalas illusztrációnk forrása: RMDSZ/Facebook)