Amerikában továbbra is zajlik az eszmei polgárháború. A balliberális ellenzék elviselhetetlennek tartja, hogy meg kell válnia attól a már-már korlátlan hatalomtól, melyet az ellentétes vélemények tabuizálására, az úgynevezett politikai korrektségre alapozhatott. Trump a maga rámenős faragatlanságával ennek az ideológiának az érvényét kérdőjelezte meg.

Jogosnak látszik a kérdés: milyen alapon? Ez az ideológia ugyanis a kisebbségek diszkriminációjának, a kulturális felsőbbrendűség tanának, a kirekesztéseknek, s mindezek alapjának, a gyűlöletbeszédnek a tabuizálásán alapult. Lehet egy ilyen ideológiát elutasítani?

Hogy ezzel a politikai irányzattal mégiscsak lehettek gondok, azt nem csak az sejtette, hogy az ideológia alapelve radikális ellentétben állt a vélemény és szólásszabadság elvével, hanem az is, hogy a „kisebbségek védelmezői” mindig is éles különbséget tettek kisebbség és kisebbség között. A már asszimilált (vagy annak tekintett) kisebbségekről, a nőkről, a romákról, a zsidókról, a feketékről, néha még az arabokról sem szabadott gyakorlatilag véleményt nyilvánítani. Azt a szót, hogy cigány, zsidó, néger kimondani sem lehetett, hiszen ez a politikai korrektség gondolatrendszerében az állampolgári egyenlőség – egészen pontosan azonosság – elvét sértette volna. Az asszimilációt elutasító nyelvi-kulturális kisebbségeket azonban nem csak megnevezni lehetett – minden további nélkül –, de megbélyegzésüknek sem lehetett semmi akadálya. Amikor az úgynevezett latinók egyik tüntetésük alkalmával spanyolul – azaz anyanyelvükön – énekelték az amerikai himnuszt, „felháborító” viselkedésüket maga az Amerikai Egyesült Államok elnöke ítélte el. S a nyelvi jogokat – néhány korábban kialakított autonóm terület kivételével – a mai, hivatalosan még mindig „korrekt” Európában sem tartotta és tartja be egyetlen állam sem.

Azaz, a különbözésre ténylegesen jogot formáló kisebbségek nem számítottak és nem számítanak legitim kisebbségeknek. Csak azok a társadalmi csoportok „kisebbségiek”, melyek elutasítják az úgynevezett megkülönböztetést. (Azaz magukat sem tekintik kisebbségeknek.) Ez a gyakorlat – mely a politikai közösség tagjai közti minden különbségtételt tilalmazott – pusztán a társadalmi homogenizáció, azaz az egynyelvű és – a szó legtágabb értelmében vett – egykultúrájú társadalom kialakítását favorizálhatta.

Kérdés azonban, kinek fűződhetett egy efféle homogenizációhoz valóban komoly érdeke? Nyilvánvaló: egyetlen valódi kisebbségnek sem. Egyet kivéve, azt a kisebbséget, mely ennek a homogenizációs doktrínának a nevében minden más kisebbséget, azaz az állampolgári közösség elsöprő többségét elnyomhat. Hiszen minden valóságos állampolgári közösség csakis kisebbségekből, foglalkozási, életkori, nemi, faji csoportokból épülhet fel.

Hogy valóban így van, azt világosan jelzi, hogy a politikai korrektség elveire felépített Amerikai Egyesült Államok sem a foglalkozási, sem az életkori, sem a nemi, sem a faji kisebbségeket nem tette valóban egyenlővé. A társadalmat ma is a bankárok és az iparmágnások, az élemedettebb férfiak monopolizálják, akik maguk is csaknem kivétel nélkül angolszász eredetűek. És fehérek.

A megkülönböztetés tilalma pusztán azt szolgálta, hogy ez a tény a megkülönböztetettekben ne tudatosodhasson. Azaz: a politikai korrektség nevében a hatalmat gyakorló élemedett korú fehér bankárok és iparmágnások anélkül gyakorolhassák szinte már korlátlan hatalmukat, hogy számottevő társadalmi ellenállásba ütközhetnének. Magát a szembeszegülést ugyanis éppen a politikai korrektség taburendszere teszi lehetetlenné. Mindenekelőtt azzal, hogy mindenféle tiltakozást az alapvető emberi jogok normarendszerébe ütköző cselekedetként tüntet fel. Mindenkit, aki a társadalom javainak többségét birtokló egy százalék hatalmát merészelné megkérdőjelezni, fasisztaként, populistaként, kommunistaként, azaz az emberiség ellenségeként lehet kiiktatni a nyilvánosságból, s – ha a tiltakozás radikálisabb formáihoz folyamodik – magából az állampolgári közösségből is.

Hogy mennyire így van, azt a Trumpot hatalomra juttató „kisebbség” megbélyegzése is jelzi. Az immár bevett és politikailag korrekt szóhasználattal Trumpot nemcsak „fehér bunkók”, de tulajdonképpen „proletárok” (lásd prolik) segítették hatalomra, „akiknek frusztrációit és félelmeit Trump képes volt aktivizálni”. Az idézet a Frankfurter Allgemeine Zeitung Nicolas Busse által jegyzett vezércikkéből származik.

A szerző szerint a „narcisztikus és éretlen” (prepubertär) Trump összeugrasztja az amerikaiakat. Mintha a szerző mit sem tudna arról, hogy Trump még sehol sem volt, amikor az amerikaiakat valakik már összeugrasztották. Reymer Klüver és Christian Wernicke, a Süddeutsche Zeitung amerikai tudósítói már 2012-es, beszédesen Amerikas letzte Chance (Amerika utolsó esélye) címet viselő könyvükben úgy vélték, hogy „Obama uralmának első négy esztendejét követően Amerika megosztottabb, mint valaha”. Nem annyira Egyesült, mint inkább Ellenséges Államok, melyet (némileg önellentmondóan) csakis Obama újraválasztása menthet meg az összeomlástól. A szerzők már akkor szegénységről, rasszizmusról, végeérhetetlen háborúskodásokról beszélnek. Azaz, a nemzetnek az a „fokozódó antagonizációja”, melyet Busse emleget, korántsem Trumppal vonult be a Fehér Házba. Trump pusztán egy jó orrú spekuláns, akit a balsorsa nem csak a jelentékenyebb intellektuális képességektől, de még a jó modortól is megfosztott. Nyers őszintesége azonban hasznára lehet az amerikai politikának. A hatalmat gyakorló kisebbség tényleges érzületét, kisebbségellenességét, elitizmusát, diktatórikus hajlamait hozza felszínre. S ezzel bizonyos értelemben tiszta vizet önt a pohárba. A hamis ideológiák által manipulált amerikai társadalom talán visszatérhet a tényleges politikai konfrontációk demokratikus(abb) hagyományaihoz.

Trump nem fog megbukni (mint ahogyan sokan várják), mert ha más érvekkel és szempontokból is ugyanazt a hatalmat, a kapitalizmusnak ugyanazt a szellemét képviseli, mint elődei. Egyrészt nem tehet mást, csak azt, amit tehet. Másrészt nem is nagyon akar mást tenni. Ő csak a hatalmat akarta megkaparintani. Minekutána az üzleti életben elért mindent, amit elérhetett, megszerezte hozzá a politikai hatalmat is, melyből úgy érezhette, hogy kirekesztik. S most már meg is szeretné tartani.

Trump nagy érdeme, hogy leleplezte a liberális bűvészmutatványt, a szinte már tökélyre vitt manipulációt. Ahhoz aligha lehet már visszatérni. A továbbiakban feltehetőleg önnön koncepciójának, az üzleti logikára alapozott állampolgári közösség fikciójának képtelenségét fogja (öntudatlanul is) leleplezni. Uralma gyaníthatóan kudarc lesz, de – talán épp ezáltal – az amerikai politikai kultúra megújhodásának valamiféle kezdete is.

A valóságos megújuláshoz ugyanis csak kudarcokon át vezethet út.

Fotó: guim.co.uk