facebook cover


Bogdán Tibor: A román himnusz – mint vekkeróra


Array ( [0] => BogdanTibor.png [foto] => BogdanTibor.png )
-A A+

Ébredj, román – hallhattuk számtalanszor a román nemzeti himnuszt ezekben a napokban, amikor a minimum kétfelé szakadt ország az egységét ünnepelte. De hát azt már megszokhattuk, hogy Romániában a szavak és a valóság közötti összhang mintha inkább a hiányával tüntetne.

Meg aztán ez egy kicsit amolyan előgyakorlat is volt az egyesülés jövő évi, századik évfordulója alkalmából, amikor feltehetően a román slágerlistát éppen az Ébredj, román vezeti majd (bár a román nemzeti dal addigra akár meg is változhat, hiszen három-négy évtizednél többet alig ért még meg román himnusz).

Ennek a dallama viszont eléggé fülbemászó, szövege sem túlságosan zavaró a magyar fül számára, a szövegírónak, Andrei Mureșannak pedig gondja volt arra, hogy Petőfi ne perelhesse be a Talpra, magyar lekoppintásért. Szövege még csak nem is akarja kiirtani az ellenséget az ország területéről, mint az Egyesülés hórája (amelyet majd januárban hallgathatunk jó néhány napig).

Igaz, amikor 1987-ben a brassói munkáslázadás alkalmával az utcára vonulók énekelték a diktatúra idején még betiltott dalt, vagy amikor majd’ huszonnyolc évvel ezelőtt, a temesvári forradalomból lett bukaresti államcsíny idején hallgathattuk, akkor bizony még egészen más reményeket fűztünk hozzá. Pontosabban: akkor még reméltünk…

Az természetes, hogy a románokat büszkeség tölti el nemzeti napjukon – egy idő óta mi magyarok is túlcsordulásig tele vagyunk nemzeti büszkeséggel, főleg ünnepeink alkalmából. És az is csak helyeselhető, hogy a románok büszkék nemzeti méltóságukra, függetlenségükre, szuverenitásukra – ebben, mi magyarok talán még túl is teszünk rajtuk az utóbbi időben (Brüsszel és Washington a megmondhatója).

A kérdés csak az: mit tesz a román vezetés azért, hogy ne csak szép nyilatkozatokkal, de ténylegesen is kiérdemeljék más népek, nemzetek tiszteletét?

No de, ki tisztelhet egy olyan országot, ahol elszabadult a korrupció, az állammaffia? Ahol a politikusok büntetlenül lophatnak, vagyonnyilatkozatukat pedig áprilisi tréfának szánják? Ahol még mindig gyűlöletkeltéssel, szélsőséges nacionalizmussal, antiszemitizmussal lehet a leginkább szavazatot szerezni, az ország pillanatnyi vezetői pedig államuk szuverenitását éppen attól az országtól féltik, amelynek hadserege szavatolja azt? És akik nyugati, liberális demokrácia helyett inkább illiberális államra törekednek? Ahol a parlament tele van félművelt, hamis doktori címekkel kérkedő honatyákkal és ahol a törvényhozás legfőbb szervének legfontosabb feladata (legalább is jelen pillanatban) a tolvajoknak, közpénzek lenyúlóinak büntetlenségét szavatoló törvények meghozatala? És ahol az ország harmadik emberét hivatalosan elítélték, második embere ellen bűnvádi eljárás folyik hamis tanúzás miatt és első embere sem érzi igazán jól magát gyanús házszerzései nyomán?

Térségünkben kezd amolyan divattá válni, fokozatosan hátat fordítunk nyugati szövetségeseinknek és egészen más irányban kezdünk el tapogatózni. Mondjuk, Oroszországhoz közelednénk. Ami a szociáldemokraták által vezetett Románia esetében politikailag akár érthető is, mivel a szociáldemokraták szerint keletről jön a fény. Ami aztán annyira elvakítja őket, hogy meg is feledkeznek Románia korábbi tapasztalatairól, amikor még nem a diplomácia tolvajnyelvén megfogalmazott üzenetekben figyelmeztették az országot rendszegéseire – ahogyan azt Brüsszel és Washington teszi –, hanem a vörös telefonon át érkezett félreérthetetlen parancsokban.

A hirtelen rájuk szakadt demokráciában ezek a kis országok úgy tesznek, mintha nem tudnák: a világ sorsáról mindig a nagyhatalmak döntöttek, a kis országok – ha kerülni akarták a nevetségességet – legjobb esetben szövetségeseik lehettek. Régi közmondás: mindig a nagyobb kutyának nyílik nagyobb esélye a fajfenntartásra…

A nyugati világ szövetségeseiként nem is járunk rosszul: milliárd eurós térítésmentes összegek érkeznek Brüsszelből (dagadnak is tőle a maszekzsebek), Washington garantálja az ország függetlenségét, szuverenitását.

Ki tudja miért, vannak azonban, akik mindezt nem szeretik. Mint például a kormánykoalíciós pártok vezetői.

Akiknek nem tetszik, hogy jó ideje csupán nyugati szövetségeseinknek tetsző, vagyis a demokratikus jogállamiság felé vezető gesztusokat teszünk; az viszont meg nem járja a fejüket, hogy Oroszország vagy Kína szövetségeseiként a nyugati volt szövetségeseinknek nem tetsző, azaz a jogállam lebontására irányuló tettekre kényszerülnénk. Ráadásul jóval kevesebb pénzért és még kevesebb katonai védelemért.

És arról is megfeledkeznek, hogy mi már egyszer kipróbáltuk, hogy milyen is volt Moszkvához fűződő kötelezően vállalt szövetségünk a „béketábor” idején. Hát – enyhén szólva – nem vált be.

Megpróbálkozhatnánk a jövőben akár Kínával is (Ceaușescu nyomdokain haladva), ám azt is tudjuk, hogy még a cirill ábécé elsajátítása is gondot okozott nekünk, a kínai jelekkel aztán végképp nem boldogulnánk.

A kormánykoalíciós pártok ráadásul nem azért váltanának geostratégiai irányvonalat, mert az inkább megfelelne az ország érdekeinek – ilyesmire különben sem gondolnak –, hanem pusztán amiatt, hogy Liviu Dragnea és korrupt politikustársai megszabaduljanak az igazságszolgáltatás (Romániában amúgy sem hosszú) karjától.

Jelenlegi stratégiai partnereitől eltérően ugyanis Oroszország – vagy éppenséggel Kína – sok mindent követelhetne a szövetség fejében Romániától, abban viszont biztosak lehetnek, hogy ezek között nem szerepel az igazságszolgáltatás pártatlanságának, a demokráciának, a jogállamiságnak az igénye… Ez pedig szavatolná a bűnösök büntetlenségét.

A jelenlegi kormánykoalíció tehát egyszerűen személyes érdekei miatt (közép-európai „divatra”) fokozatosan eltávolodni készül nyugati szövetségeseitől.

Így aztán már-már figyelmeztetéssé vált a román himnusz kezdő verssora: Ébredj román! (Eredeti magyar változatban: Talpra, magyar!

Fotó: rgc.ro



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik