Az a meglepő tény, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a hét végén tartott csúcstalálkozót egy olyan – előzetesen nyilvánosságra hozott – levéllel vezette be, mely az ún. kvóták rendszerét, azaz a bevándorlók szisztematikus és felső határ nélküli szétosztásának szentelt mechanizmusmust megosztónak és sikertelennek minősítette, sokakban azt a reményt ültette el, hogy a kérdéskört végül is sikerülhet ésszerű kompromisszumokkal rendezni.

Ezt a reményt az is megalapozta, hogy a Visegrádi Négyek az olasz kormányfővel folytatott tárgyalásuk során, melyen Jean-Claude Junker, az Európai Bizottság elnöke is részt vett, felajánlották, hogy a menekültek, illetve a bevándorlók befogadásával járó – a magállamok által követelt – szolidaritást jelentős pénzügyi hozzájárulással és az európai határok védelmében való masszív részvétellel hajlandók kiváltani. A felajánlást az olasz miniszterelnök és Junker is méltányolta.

Az állam és kormányfők csúcstalálkozóján azonban kiderült, hogy a nyugatiakat, főként a németeket ez a megoldás nem elégíti ki.

Hogy miért?

Erre a kérdésre nem kaphattunk magyarázatot. Angela Merkel továbbra is a szolidaritásra hivatkozott. A fogalmat látszólag Görögországra és Itáliára vonatkoztatta, melyeket a migráns útvonalak lezárását követően a továbbra sem szünetelő bevándorlás meglehetősen kellemetlen helyzetbe hoz. Annál is inkább, mert éppen ez a két állam Európa két leginkább eladósodott és súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő állama. Európa, ha nem szervezi meg a szó tulajdonképpeni értelmében vett határvédelmet, ezeket az államokat valamiképpen tehermentesítenie kell.

Ennél azonban jóval többről van szó. Németországnak és a többi magállamnak nem csupán a menekültek helyzete fáj, azt különösebb nehézség nélkül meg lehetne oldani. A migránsok befogadása elől élesen elzárkózó Magyarország is befogadott már 1 000 valóságos menekültet. A nyugat államainak azonban – ha csak a népesség csökkenésének a szaporulat ösztönzésével nem veszik elejét – ahhoz, hogy gazdaságuk zavartalanul működhessen, bevándorlók tömegeire van szükségük. Német közgazdászok szerint évente legalább 400 000 új munkavállalóra. Csak így garantálható a nyugdíjrendszer fenntartása is.

A menekültek iránti szánalom tehát – bár szintén jelentős szerepet játszik – nem tekinthető kizárólagos indoknak, a fő szerepet a gazdasági kényszerek játsszák.

Csakhogy a dolog korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek Angela Merkel a migránsválság kezdetén vélte, amikor anélkül, hogy az európai partnerekkel, a Bundestaggal vagy akár csak saját kormányával egyeztetett volna, megnyitotta Németország határait az illegális bevándorlók ellenőrizetlen tömegei előtt. Kiderült, hogy a bevándorlók túlnyomó többsége a szakemberhiánnyal küszködő német ipar számára használhatatlan. Ellátásuk rettenetesen sokba kerül, s az ún. integrácó sem tűnik sétagaloppnak. A német iskolarendszer összeomlani látszik az új követelmények súlya alatt. Számos tanintézményben a diákok 70 százaléka úgynevezett migráns hátterű, a német nyelvet nem ismeri, s a vele együtt tanuló minden harmadik német gyerektől spontán módon el sem sajátíthatja. A pedagógusok kilátástalan helyzetben találják magukat, hiszen miközben a migráns hátterű tanítványokat a német nyelv alapjaira kell tanítaniuk, a német anyanyelvűeket gyakorlatilag semmire sem taníthatják. Aki teheti, menekül a tanügyből, több mint 4 000 pedagógus hiányzik, s helyükbe végképp nem állíthatnak bevándoroltakat. Hacsak nem térnek át az anyanyelvi oktatásra, s a németet külön tantárgyként iktatják a tantervbe, ahogyan az az őshonos kisebbségek esetében történik. Csakhogy a migránsokat a politikai osztály nem hajlandó kisebbséginek elismerni. Ez közösségi integrációt és nem asszimilációt feltételezne. A hivatalos ideológia ragaszkodik az amerikai melting pot ideáljához. Annak ellenére is, hogy az ma már Amerikában sem látszik működőképesnek. Az a se hús, se hal megoldás, melyet a migránsok német tannyelvű iskolákba való kényszerítése jelent, már eleve ennek a modellnek az európai kudarcát vetíti előre…

S mindezt természetesen Angela Merkel és Emmanuel Macron is pontosan tudja.

A kvóta-szerinti elosztás voltaképpen azt szolgálná, hogy az illegális migrációt helyeslő politikusok saját népességüket nyugtassák meg: itt nem pusztán német, francia, olasz vagy holland, hanem összeurópai ügyről van szó. Az európai államok közti szolidaritásról. Azaz, a felelősséget nem nekik, hanem az eurobürokratáknak kell vállalniuk. Ők kevésbé vannak választóik hangulatváltozásainak kiszolgáltatva.

Az állam és kormányfők joggal érezhetik úgy, hogy a karrierjükről van szó. Ha nem sikerül a kvóták ötletét keresztülvinniük, a migráns-ellenes jobboldalt hozzák még kedvezőbb helyzetbe, ahogyan az Ausztriában már meg is történt.

Így aztán a csúcsértekezlet ebben a vonatkozásban eredmény nélkül zárult. A frontok megmerevedtek, egyik fél sem tudta a másikat semmiről meggyőzni, főként azért, mert egyik sem jöhetett elő a valóságos indokokkal.

A döntést kénytelenek voltak leghamarabb márciusra elnapolni. A többség ez idő szerint a kvóták pártján van. Többségi szavazással tehát előbb-utóbb ki lehet kényszeríteni valamiféle döntést. Csak az nem biztos, hogy magát a végrehajtást is. Egy ilyen döntés tehát valóban súlyos megosztottságot okozhatna. S ennek ódiumát, úgy tűnik, a „nagyok” sem merik minden további nélkül megkockáztatni.

Legalábbis egyelőre.

Fotó: hirgate.com