Kerülni szeretném ehelyütt a vallásos foganatú női érzelgést, de halálpontosan ez a szótársítás ötlött fel bennem, amikor ma reggel (nem hittem a szememnek) azt olvastam a barátaim, kollégáim bejegyzéseiben, hogy Horváth Annát, kincses Kolozsvár volt alpolgármesterét első fokon két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a törvényszék.

Igen, „előrehozott nagypénteknek” éreztem a mai napot, mert ha eddig kerestem volna magamban ennek, a húsvétot megelőző pillanatnak az érzelmi töltetét, akkor ma busásan megtaláltam azt a fekete szomorúságot és sötét tehetetlenséget, amit egy közösségi ügy, egy elv, egy eszme megsemmisülése kapcsán érezhet az ember. Minden további vallásos párhuzam mellőzésével én ezt bevállalom: számomra lelkileg, szellemileg ma van nagypéntek.

Horváth Anna ügye ugyanis nemcsak egy elv (a minden állampolgárnak kijáró független igazságszolgáltatás elve), egy eszme (hogy érdemes a közösségért dolgozva felelős tisztséget betölteni) megcsúfolásának egyértelmű bizonyítéka, hanem szélesebb közösségi ügyünk is.

Fokmérője annak, hogy mi az, amit a romániai magyar közösség saját magával szemben megenged egy olyan kitapinthatatlan, megfoghatatlan, de elszántan dolgozó rontó erőnek (itt most éppen „igazságszolgáltatásnak” nevezik, de hadd ne mocskoljuk be ezt a fogalmat), amelynek egyik eszköze az, hogy így ültesse el belé hosszú-hosszú időre a félelmet. És ami ennél is szomorúbb: a közösség tagjaiban az egymással szembeni gyanakvást és kétséget. Ha apokalipszist vizionálnék, akkor azt mondom: pont így kell tönkretenni egy közösséget. Ha pedig hagyjuk, akkor ez meg is lesz…

Mert itt most tulajdonképpen nem egyetlen ember, hanem egy egész közösség nyugalma, hite és békés hétköznapjai forognak kockán. Remélem, ezt mindenki vagy legalábbis nagyon sokan értik, látják! Ez volt a tét Nagy Zsolt esetében is (hogy most csak a jéghegy csúcsát említsem), akinek egy hasonlóan mediatizált áligazságszolgáltatásbeli meghurcoltatásban volt része, amit szintén végignéztünk közösségileg különösebb tiltakozás nélkül. De most már mélyebbre kerültünk ebben a mocsárban, már csak a fejünk látszik ki belőle. Hátha végre rájövünk, hogy most van az ideje azt mondanunk: eddig és nem tovább!

Horváth Anna ügyének avatott ismerői bizonyára részletekbe menően fel tudják sorolni azokat a procedurális vétségeket, amelyeket az eddigiek során el kellett szenvednie azért, hogy a csinált ügye valódinak, igaznak, hitelesnek tűnjön a legvérmesebb kétkedők szemében is.

Én most nem ezek firtatását tartom tisztemnek, inkább azokról a közösségünkben végbemenő folyamatokról ejtenék szót, amelyek tulajdonképpen már régóta zajlanak és az Anna ügyével éppen kaptak egy újabb löketet.

A „korrupció”, mint hívó szó, marketing szempontból szépen felépített fogalommá vált a társadalmunkban az utóbbi években. Mert persze, ki ne értene egyet azzal, hogy akik erre adják a fejüket, azokat a törvény betűje szerint igenis meg kell büntetni?! Csupán ezt a társadalmi igényt kellett egy kicsit felpörgetni és már lehet is vele kivont szablyaként sétálgatni föl-alá.  Igen ám, de azokat ki bünteti meg, akik ennek a fogalmomnak az ürügyén és leple alatt ezzel a szablyával egyenként „végzik ki” a közösség tevékeny vezetőit (mert egy hiteles közszereplő nevének a korrupció gyanújával való bemocskolása egyértelműen „a véget” jelenti)?

Erre a kérdésre pedig nincs, és úgy tűnik, nem is lesz megnyugtató válasz…

Ha valaki mégis meg tudna erre felelni, akkor mondja el a válaszát azoknak a magyar intézményvezetőknek, tisztségviselőknek is, akik a Horváth Annáéhoz hasonló tehetetlenséggel és bizonyára dühvel, félelemmel követték végig ennek az ügynek az alakulását. És akik jelen pillanatban csak azért imádkozhatnak, hogy ne rájuk csapjon le következőként az az igen nagy társadalmi becsben tartott kivont szablya. Mert immár egyértelmű, hogy az igazság nem elég a megmenekvéshez.

Sokat mondok vagy keveset azzal, hogy itt már az imádság nem elég?! Itt egy nagyobb horderejű közösségi felismerésre és kiállásra van szükség, mert különben – és ne legyen igazam! – ez az „előrehozott nagypéntek” nem lesz az egyetlen.