facebook cover


Bíró Béla: Amerika first


Array ( [0] => BiroBela.png [foto] => BiroBela.png )
-A A+

Jó ideje felelősségteljes közgazdászok is úgy vélik, hogy az újabb pénzügyi válság elkerülhetetlen. (Lásd az MSN-en rendszeresen jelenlévő Hans Meister Die Schwarze liste 2018 címen közzétett publikációit.) Bekövetkezése matematikai szükségszerűség, szinte már természettörvény – vélik a szerzők. A következmény: a pénz soha nem látott mértékben elértéktelenedik. Emberek milliárdjai egyik pillanatról a másikra földönfutókká válnak. A javak maguk persze nem tűnnek el, csak átcsoportosulnak, a nagyon gazdagok irdatlan veszteségeik ellenére is bagóért vásárolhatják fel a csődbe jutottak értéktárgyait, ingatlanait, s így még vagyonosabbá gazdagodhatnak.

Ez a tényállás a közgazdaságban valamennyire is járatos ember számára közismert. Mindenki tudja, hogy a világgazdaságban nagyságrendekkel több pénz forog, mint amennyire a reálgazdaság, azaz a termelés fedezetet nyújthatna. A buboréknak tehát előbb-utóbb valóban szét kell pattannia.

Ez előtt a háttér előtt egyenesen hátborzongató, az a zűrzavar, melyet az America first jelszó jegyében az Amerikai Egyesült Államok elnöke a külföldi, főként a kínai és az európai (elsősorban a német) árukra kivetett bűntetővámokkal előidézhet.

Paradox módon Trump látszik beteljesíteni azt a folyamatot, melyet a Világkereskedelmi központ (a WTO) ikertornyainak lerombolásával – mintegy metaforikusan – az Al Kaida terroristái elindítottak. Trump magát a világkereskedelem – kezdetben 44 állam részvételével II. világháború után tető alá hozott – szabadságát szándékszik felszámolni.  (A szabadkereskedelmi szerződés, melynek érvényét épp az Egyesült Államok szavatolta, voltaképpen már a háború jdején, 1944 júniusában létrejött.)

Ulrich Schäfer, a Süddeutche Zeitung újságírója csak egyike azok százainak, akik kongatják a vészharangot. Cikkének címe is magáért beszél: Trump büntetővámjai romba dönthetik a világkereskedelem rendszerét. És nem azért – érvel Schäfer –, mert Trump egy zavaros fejű fajankó, ahogy azt sokan vélik, hanem azért, mert úgymond következetes hazafi. Cselekedeteinek világos célja van: a kizárólag amerikai szabályok szerint szervezett gazdasági világrendszer.

Nem mintha már jó ideje gazdasági vonatkozásban is nem Amerika uralná a világot, csakhogy a Világkereskedelmi Szervezet – egykor épp általa kikényszerített szabályait – Amerika ma már korlátnak érzékeli. Trump minden állammal külön-külön (hivatalos terminussal bilaterálisan) akarja megkötni a kereskedelmi szerződéseit, így ugyanis gazdasági hatalmát még korlátlanabbul érvényesítheti.

A legfőbb célpont Kína, „akitől” a büntetővámok 60 milliárd dollárt vonhatnak el. De az acél- és alumínium importra, valamint a gépkocsikra kivetett vámtételek az EU államait is súlyosan érinthetik. Igaz, Trump az utolsó pillanatban az európaiaknak „különbékét” ajánlott, az intézkedés érvénybe léptetését májusig tolta ki, azzal a feltétellel, hogy mi is büntetővámokat vetünk ki a kínaiakra. Trump tehát nyilvánvalón a WTO államai közé is éket igyekszik verni, hogy a háború óta 164 tagállamra bővült Világkereskedelmi Szervezet ellenállását könnyebben megtörhesse.

Azzal, hogy belement az amerikaiakkal való tárgyalásokba, Európa – Gabriel Felbermayr, a müncheni Ifo Intézet külkereskedelmi szakértője szerint is – elárulta a WTO-t. Csakhogy ezzel önmagát is kiszolgáltatta az amerikai túlhatalomnak. Charles Michel belga miniszterelnök szerint Trump nyilván úgy akar tárgyalni velünk, hogy „pisztolyt szegez a halántékunknak.”

Kezdetben az európaiak is megfelelő ellenlépésekkel fenyegetődztek. A kínaiak azonban mindössze 3 milliárd dolláros ellenlépést helyeztek kilátásba. Egy irgalmatlanabb kereskedelmi háborút önmaguk és a világgazdaság szempontjából is túl veszedelmesnek ítéltek volna. Igaz, a 3 milliárd nem az összeg nagysága, hanem szerkezete miatt lesz majd Trumpnak csaknem annyira fájdalmas, mint Kínának a 60. A kínaiak ugyanis főként a sertéshúsra, szójababra, borra, gyümölcsökre és egyéb mezőgazdasági termékekre vetnek ki büntetővámot, éppen azokra az árukra tehát, melyek Trump szavazóitól származnak. Kína tehát Trump legfontosabb kincsét, a választótestületet igyekszik elidegeníteni Trumptól. A kínaiak eszén jóval nehezebb túljárni, mint az európaiakén. És természetesen      Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár arra is kísérletet tesz, hogy az európaiakat a maga oldalára állítsa. Hírek szerint máris több órányi beszélgetést folytatott Merkellel és Macronnal. A Die Welt cikke – Mindenki Kína ellen? Trump Európát egy kockázatos kereskedelmi háborúba vezeti –  világosan fogalmaz. Az Európai Unió Trump egyfajta eszközének kínálkozik. De mert Kína Európa egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, az átgondolatlan európai „simulékonyság” irgalmatlanul megbosszulhatja magát. Az újabb „ópiumháború” ezúttal katasztrofális következményekkel járhat, nem csak Európára, de az egész világgazdaságra nézve is...

Zárójelben lásd Wikipédia: „A kábítószer-kereskedelem néhány évszázada nem titokban, hanem nyíltan zajlott. A kereskedelmi jogokat az államok, a hatalmas társaságok (a brit Kelet-indiai Társaság, a holland és francia társaságok) birtokolták, A monopolhelyzetben lévő társulások hatalmas hasznot húztak. Kína ennek katasztrofális következményei miatt be akarta tiltani, de Nagy-Britannia 1840-ben kirobbantotta az első ópiumháborút, melyet még egy követett. E háborúk következményei voltak azok az egyenlőtlen szerződések, melyek Kínát félgyarmati státuszba taszították.” Csakhogy a mai Kína nem az 1840-es. A világgazdaság második, holnap a legnagyobb gazdasági hatalma.

Sapienti sat.

Amerika mindemellett Kínát – az amerikai lépések által létében is fenyegetett – Világkereskedelmi Szervezetnél tisztességtelen kereskedelmi praktikák és intellektuális tulajdon eltulajdonításának vádjával is feljelentette. Erre ma még tán a WTO is használhatónak bizonyulhat.

A tőzsdék máris hektikusan reagálnak. Trump, mint gyakorlatilag minden más vonatkozásban, ezúttal is a tűzzel játszik. Teheti. A következményeket – legalábbis egyelőre –főként a gyengébbek fogják elszenvedni. Főként az a hatvan afrikai állam, mely az eddiginél is kiszolgáltatottabbakká válik. S lakosainak aligha marad más választása, mint az európai bevándorlás. Azaz – a mindenféle bevándorlástól elzárkózó – Amerika ezt a terhet is Európára tolhatja át… 

Önnön nagyobb „dicsőségére”…



A Vélemény rovatban megjelent cikkek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontjat tükrözik