Sajnos, arra kényszerülök, hogy egyet kell értenem azzal, akivel soha nem értettem egyet: Traian Băsescuval, mivel valóban, az alkotmánybíróság ritkán hozott olyan mérhetetlenül alamuszi döntést, mint most, amely az Országos Korrupcióellenes Ügyészség főügyészének, Laura Codruța Kövesinek a lemondatására kényszeríti Klaus Iohannis államfőt.

Nézzük csak meg, kik is bontottak pezsgőt a taláros testület határozata nyomán: felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pártelnök (akinek tulajdonképpen nem is lenne helye a politikai életben), bűnvádi dossziékkal rendelkező politikusok, helyi kiskirályok, és társaik. No meg az elhíresült 13. számú kormányrendelet atyja, Florin (Máskérdés) Iordache, aki ez alkalommal, három – bocsánat: két – szót is megtanult angolul: Codruța, go home! És mivel az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége is támogatta Laura Codruța Kövesit, ebben a mondatban kimondatlanul is benne van, hogy „Amy, go home” – amint a sorosozásban is ott lappang a szalonzsidózás.

Mindazok ünnepelnek tehát, akik az Országos Korrupcióellenes Ügyészség lefejezése nyomán most már nyugodtan és büntetlenül szétlopkodhatják az országot.

Annál is inkább, mivel az alkotmánybírák döntése gyakorlatilaf a politikailag kinevezett igazságügyi tárcavezető fennhatósága alá helyezi az ügyészeket. A talárosok logikája különös: úgy látják, az igazságszolgáltatás – jelesül az ügyészek – függetlenségét a hatalmon lévő párt biztosítja.

Kísért tehát a múlt, hiszen ezzel tulajdonképpen visszatértünk a 2000-2004-es állapotokhoz, amikor a korrupciós ügycsomók sorsát a szociáldemokraták székházában döntötte el az akkori igazságügyi miniszter, Rodica Stănoiu, Adrian Năstase miniszterelnök, a „kis Titulescu”, Victor Ponta, Șerban Mihăilescu, alias Jatt Miki társaságában.

De azt is mondhatnánk, hogy ismét ránk köszöntött Ceaușescu szép aranykora (amelyet szociáldemokraták közül igen sokan még mindig visszasírnak), amikor a Nagy Nemzetgyűlés – tulajdonképpen a testületben az ország mintegy megsokszorozódott teljhatalmú ura, Nicolae Ceaușescu – nevezte ki a főügyészeket, akik nyilvánvalóan politikai befolyás alatt álltak, és akik akaratától, pillanatnyi hangulatától, a politikai megrendelésektől függött az ügyészek előléptetése, karriere, egész sorsa.

Most hasonló a helyzet, csak ma az igazságügyi miniszterre hárul a Ceaușescu-féle főügyész szerepe. És ki ma az igazságügyi tárcavezető? Sőt maga az egész kormány, miniszterelnököstől együtt? Ki más lenne, mint a magát – egyelőre még csak – mindenhatónak tekintő Liviu Dragnea, a kormány, a kormánypárt, a parlament ura, akinek most sikerült végre rátennie a kezét az igazságszolgáltatásra is, abból kiindulva, hogy ameddig nem utalja az igazságszolgáltatást, addig nincs is igazán a kezében a hatalom.

A talárosok döntése után az ügyészek az igazságügyi miniszter (Liviu Dragnea) fennhatósága alá kerültek, aki tetszése szerint leválthatja őket – ebbe nincs beleszólása sem az államfőnek, sem pedig az igazságszolgáltatás függetlenségét szavatoló Legfelsőbb Bírói Tanácsnak. 

Az Országos Korrupcióellenies Ügyészség főügyészét tehát a jövőben bármikor leválthatja az igazságügyi tárcavezető, aki ugyanezt megteheti a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészével, illetve a legfőbb ügyésszel is. A sor folytatható a főügyészek helyetteseivel, az említett struktúrák osztályvezetőivel, de elvileg a tárcavezető bármikor kérheti, hogy kénye-kedve szerint meneszthessen bármilyen ügyészt. A taláros testület ezt is minden bizonnyal alkotmányosnak találná llítják alkotmányjogászok. Ezek után minimum vakmerőnek kellene lennie annak az ügyésznek, aki eljárást indítana olyasvalaki ellen, aki az őt kinevező igazságügyi miniszter pártjának tagja.

Az alkotmánybírák döntése ugyanakkor alapvetően megváltoztatta Románia politikai rendszerét: a félelnöki államformát parlamenti államformává módosította. Ez egyébként a kormánykoalíció másik titkos célja volt. Egyrészt a félelnöki államformában a kormányfőnek bizonyos végrehajtó tisztségeket meg kell osztania az államfővel. Liviu Dragnea, aki, ha – felfüggesztett börtönbüntetése miatt – miniszterelnök már nem is lehetett, pártelnökként akar magához ragadni minden hatalmat.

Másrészt a szociáldemokraták az utóbbi 14 év során nem nyerték meg az elnökválasztásokat, és úgy tűnik, ebbeli próbálkozásuk jövőre is kudarcot vallana, hiszen Klaus Iohannis még mindig jól tartja magát a népszerűségi listán. Másfél évtized szociáldemokrata elnök nélkül – ez már túl sok volt a kormánykoalíciónak, amelynek ráadásul mindkét pártelnöke alig-alig titkolja, hogy indulna az elnökválasztásokon. A céljuk megkönnyítése érdekében ki kellett venni a hatalmat az államfő kezéből és át kellett adni a kormánykoalíció által uralt parlamentnek.

Természetesen az ügyészek is elkövettek hibákat, ártatlanok is szenvedtek, hogy csak Markó Attilára, Horváth Annára gondoljunk – de hát nincs ember, aki nem hibázik. Az tény, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség példáját más országok is át akarják venni, ami pedig nem semmi, hiszen eddig a világ éppen a román példáktól menekült.

És olyan is volt, hogy utólag az alkotmánybíróság sajnálkozott egy-egy döntése fölött – de hát ez már csak annyit ér, mint vastüdőnek az ózondús levegő.

Tény, hogy a kormánykoalíció elérte célját, amelyet a 2016-os választások óta kitartóan követ, és amely miatt nem ért rá foglalkozni az ország dolgaival. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség lefejezésével lassan az igazságszolgáltatás reformnak titulált megcsúfolásának végéhez érnek, és most már lesz idejük az „ország dolgaival” is foglalkozni – semmi sem állja útjukat, hogy végképp tönkretegyék az országot. Ekkor pedig jaj, Romániának

Az alkotmánybírák döntése után az igazságszolgáltatás valós függetlenségéért, a jogállamiságért, a demokráciáért folytatott a harcot az igazságszolgáltatásnak, a civil társadalomnak kell majd megvívnia. Ha mindenki behúzódik a csigaházába vagy az elefánttornyába, ha szótlanul eltűri mindenek megcsúfolását, akkor a kormánykoalíció rövidesen diadalmasan jelentheti majd, hogy örvendetesen megnőtt a hazalátogató román turisták száma.