A kutya–macska cicaharcban én mindig kutyapárti voltam. Bár gyerekkoromban sokkal több macskánk volt, mint kutyánk, valahogy mindig közelebb éreztem magamhoz a kutyákat. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy csak egy évvel ezelőtt lettem kutyás, amikor egy alig egy hónapos cocker spániel kölyök költözött be az életembe, az életünkbe. Nélküle ma más lenne sok minden. Izgalmakkal és kihívásokkal teli gazdinak lenni.

Újdonsült gazdik tapasztalhatják az összeszokás bökkenőit és harmonikus pillanatait. Ismerős lehet a helyzet, amikor az édesanyjától és testvéreitől éppen elválasztott kis kölyök a hazaszállítás során végre elszenderülne a dobozában, az új gazdi viszont gyorsan felébreszti a kutyust, mert attól tart, hogy éppen hőgutát kapott szegényke. Aztán jönnek az első közös éjszakázások, a váratlan lepisilések, a túl korai tiltott séták, a befőttesüveg-kupakból etetések, és az ember tudja: az élete végérvényesen megváltozott. És ahogy a kutya cseperedik, úgy válik ez egyre nyilvánvalóbbá. Kialakul egy újfajta érzékenység, egyfajta ráhangolódás a gazdilétre, amelyben meg kell tanulni játszótársnak, gondozónak és falkavezérnek lenni, úgy kombinálva a szerepeket, hogy lehetőleg „egészséges” természetű kutyát neveljünk.

Egy kiskutya rávilágít a természet nagyszerűségére, magára az élet misztériumára. Miközben mindössze a fehér tejet szürcsölik és pancsolják szét a padlón, folyamatosan növekednek, fejlődnek, közben pisikálnak és kakálnak, a gazdi pedig csodálkozhat azon, hogy a tejből miként lesz kiskutya. Ezek a bonyolult fizikai és biokémiai folyamatok ráirányítják az ember figyelmét a világ és a természet magával ragadó szépségére. Most már azt is értem, hogy a tejfogakat miért éppen így hívják. Az pedig külön élmény, amikor a kiskutyád az ujjadat harapdálva próbálja a körmöddel felhasítani a fogínyét, hogy végre utat törhessen magának a fogacskája.

Idővel megkezdődnek az állatorvos-látogatások, a szurik és tabletták sorozata, hogy a kis jövevény védve legyen a fertőzések és paraziták ellen. Szoktatás az utazáshoz, az emberekhez, a kutyákhoz. Időközben kiderül, hogy milyen költséges is a fenntartás, hogy drágább a kajájuk, mint az embereké, és azon kapjuk magunkat az áruházban, hogy ismét lemondunk valami önjutalmazásról (csokiról, sörről, akármiről), csakhogy a száraztáp mellé egy pár adag nedves tápot is vehessünk kutyánknak.

A mi kutyánk kétnyelvű kiskora óta: otthon magyarul tanítjuk és kommunikálunk vele, az utcán viszont nyelvet váltunk, az érdeklődő, kíváncsi, kutyabarát idegenek mellet legtöbbször a román szavak érnek célba, hogy ők is értsék: mi tényleg próbáljuk arra utasítani kutyusunkat, hogy ne mind a négy frissen besározott tappancsával ugorjon a simogató emberekre. A kettő is megteszi, de legjobb, ha mind a négy lába a földön marad, és az örömét inkább csak heves farokcsóválásban fejezi ki. Egyébként soha nem tapasztaltam könnyebb módját az idegenekkel való ismerkedésnek, mint amikor kutyát sétáltatok. Kutyások, kisgyerekesek, alkoholisták, bárki szóba elegyedik, először a kutyánkkal, aztán talán velünk is. Amióta kutyánk van, azóta azt is könnyebben állapítom meg, hogy egy kisgyerek tízhónapos, vagy netán már tíz és fél.

Ahogy a kutya nő, úgy jönnek az újabb kihívások: környékbeli kóbormacskáktól összeszedett bolhák, vizes fűben elkapott fertőzés, óriáskullancs… A gazdi megtanul mindig készenléti állapotban lenni, a figyelme pedig egyre szerteágazóbb, mégis élesebb lesz. Együtt szenved a szukával, amikor közel három hétig tüzel, vérzik, szerelmes. Majd utána az álvemhességek során. Tapogatja a meg nem fogant kölykök helyét kutyája hasában, ami úgy néz ki, mint a vemhes kutyáé, és azon gondolkodik, hogy miként történhetett meg, hogy a nemrég még ökölnyi kutyája egyszer csak „megesett”. Aztán persze kiderül idővel, hogy „megesés” esete nem forog fenn (Rejtősen fogalmazva), de az idegesség attól még valódi, amiért csak álvemhességről volt szó.

A társadalom egy része hajlamos úgy tekinteni a kutyásokra, hogy ők valamit pótolni akarnak a kutyájukkal, ami hiányzik az életükből, fiatal felnőtt gazdik esetében pedig sokan egyenesen a gyerekek pótlását látják a kutyatartásban. Minden bizonnyal létezik ilyen is, azonban egy egészséges ember világos különbséget tud tenni a gazdilét és a szülőség között. Őszintén vágyhatunk gyerekekre és családra gazdiként is anélkül, hogy összekevernénk a fontossági sorrendet. Mégis felkészültebb, érzékenyebb szülőkké válhatunk, akiknek a felelősségtudatuk és a ráhangolódási képességük lehetővé teszi a nagyobb harmónia kialakulását szülő és gyermek között.

Az én életemben a kutya gyűrűhozóként barátnőből menyasszonyt varázsolt, menyasszonyból pedig szerető feleséget. Nélkülük ma teljesen más lenne az életem. Úgy érzem, egyik legjobb döntésem volt, amikor úgy döntöttem: kutyás leszek.